Perfect Symmetry – Készül a pécsi prog csapat új albuma

A zenekar rövidesen egy 3 számot tartalmazó EP-vel jelentkezik “Változom” címmel, ami előfutára a nyár elején megjelenő új albumnak.

“Ezerrel készül az új Perfect Symmetry album, a “Tökéletes szándék“, amely várhatóan nyár elején jelenik meg, ha minden jól megy, a HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként. Előbb azonban egy 3 számos EP-vel szeretnénk kedveskedni a honi prog metal rajongóknak!” – adja hírül Kusinka Tamás (PS, Virrasztók) a zenekar gitárosa.

A “Változom” címet viselő EP elsősorban promóciós célokra készül, és jelenleg is zajlik a három dal keverése, mégpedig a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban, természetesen Varga Zoltán segédletével.

Ezen az anyagon mutatkozik be a régi/új énekesük, a 2010-ben csatlakozott Kovács Attila (Alapítvány, ex-Mystery, Hot Shot), valamint az új dobosunk, a Virrasztókból is ismert Bánhalmi Zsolt. Reméltük és így lett: nem kell újabb 8 évet várni a PS következő albumra!

“A legutóbbi nagylemezünk, a Szabad akarat 2010-ben jelent meg, az új anyaggal pedig folytatjuk azt az utat, amit még 2001-ben az első nagylemezzel elkezdtünk. Ez lesz az eddigi legkeményebb és legmetalosabb anyagunk, de továbbra is a dalokon, a dallamokon, a harmóniákon lesz a hangsúly.”

Érdekesség még, hogy a zenekar tervez angol nyelvű variációt is, mert szeretnék ha ez a lemez a külföldi rajongókhoz is eljutna. A korongon várhatóan 11 tétel lesz hallható, ezek többsége már keverés alatt van, a többi az utolsó simításokat kapja a próbateremben.

A megjelenéssel egy időben megújul a Perfect Symmetry honlap, de a zenekar tevékenységét figyelemmel kísérhetitek a Facebookon és a csapat Youtube csatornáján is.

Kapcsolódó cikkek

Perfect Symmetry – Változom (EP) 2012

NorthWar

Perfect Symmetry – Megérkezett a kislemez első dala

NorthWar

PERFECT SYMMETRY – Szabad Akarat

Gwanath

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár