Új gitárossal kezdte az idei évet a felvidéki Phoenix RT. Az ősszel megüresedett gitáros posztot január elejétől Győrög Marci tölti be, aki elmondása szerint 13 éves korától különböző formációkban zenélt, a Phoenix RT-be pedig egy közös ismerős ajánlotta december végén.
„Marcival az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk. Nagyon tehetséges gitáros. Egy hónap alatt összeállt a koncertprogramunk, így január 27-én elstartolhatott a 2018/A elnevezésű turnénk. Az országjárás nagy részén a Burnout zenekarral koncertezünk, két állomáson csatlakozik hozzánk a Magor, és egy állomáson a Fatal Error zenekar is. Máricus 30-án az Alvin és a Mókusok pozsonyi 25 éves jubileumi koncertjének leszünk vendégei, szóval igazi pörgős tavasz előtt állunk”
árulja el a banda dobosa Lépes Ferenc.
A zenekar idén év végére tervezi új nagylemezét.
„A dalok írása még az ősszel elkezdődött, akkor Ferivel ketten jártunk le a próbaterembe és ötleteltünk- pár alkalommal Sill Attila „Doki” /ex Eye Beyond Sight/ barátunk is megjelent a próbákon és így összeállt pár dal. Viszont most már Marcival lendültünk neki az új Phoenix RT szerzeményeknek és a tervek szerint szeptemberben stúdióba is vonulunk.”
meséli a basszeros, énekes Puss Tamás.
Eseménydús év előtt áll tehát a felvidéki hármasfogat, s bár egy új korszak vette kezdetét náluk a lendület, az akarat, a kitartás a régi!
TURNÉDÁTUMOK:
Január 27. – Karva – Kultúrház
Február 10. – Szolnok – Váróterem
Február 24. – Dunaszerdahely – Soul Hunter
Március 9. – Győr – To the Rock
Március 15. – Székesfehérvár – Nyolcas Műhely
Március 30. – Pozsony – Randal
Április 6. – Szombathely – Végállomás klub
Április 13.- Szeged – Városi Rock Klub
Április 27. – Tatabánya – Roxxy Music
Április 28. – Budapest – Robot
Május 11. – Veszprém – Metró
Május 26. – Hatvan – Retró
A zenekar Facebook oldala: www.facebook.com/phoenixrt/