December 18-án pótolja tavasszal elhalasztott koncertjét a Pretty
Maids. Az év eleji turné utolsó állomásai, így a budapesti
fellépés azért került lemondásra, mert az énekes Ronnie
Atkins a turné során egy kisebb balesetet szenvedett, és
megfigyelésre kórházba került, azonban rövid idő elteltével
már ismét változatlan lendülettel tolta tovább a rock and roll
szekerét. Ronnie idén ősszel a Nordic Union nevű zenekarral is
kiadott egy Second Coming című albumot, jövőre pedig a Pretty
Maids is újabb, immár 16. nagylemezét tervezi elkészíteni, ami a
2016-os Kingmakert követi majd.
A Pretty Maids
ősszel Japánban is játszott, decemberben pedig egy karácsonyi
miniturné keretében pótolja az elmaradt fellépéseket, végül
hazai pályán, Koppenhágában egy duplakoncerttel zárják az évet.
A december 18-ai, budapesti fellépésre nem az eredetileg tervezett
helyszínen, hanem a Barba Negra Music Clubban kerül sor, a
márciusra megváltott jegyek is érvényesek erre az estére.
Az
este hazai fellépője az Amberjack zenekar lesz, melynek első
nagylemeze, a Storm 2017 tavaszán jelent meg: leginkább
vintage-rock zenekarként emlegetik őket, de valójában stílusuk
egyedi és hiánypótló a hazai zenei palettán, hiszen a klasszikus
blues-rockzenét szólaltatják meg fergeteges hangszeres és
énektudással mostani, modern köntösben. Cockroach című
tavalyi videójuk itt látható: https://youtu.be/qH44ch1eBo8
a Livesounds bemutatja: Xmas Tour 2018
2018.
december 18., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Music
Club
Pretty Maids, Amberjack koncertek
Belépő: 6900
Ft
Jegyek kaphatók a Barba Negra pénztárában, a
http://tixa.hu
és az http://eventim.hu/
weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.
Kapcsolódó
weboldalak:
http://livesound.hu/
http://prettymaids.dk/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/482826658856482/