Hírek

Pretty Maids: márciusban lemezbemutató koncert az A38-on

A 2013-as hazai fellépés után tavasszal ismét Budapestre látogat a Pretty Maids: a veterán dán hard rock zenekar március 4-én az A38 Hajó színpadán mutatja be a tavaly megjelent, Kingmaker című új lemez dalait, az elmaradhatatlan korábbi slágerek mellett.

Csakúgy mint a brit Saxon, a dán Pretty Maids is igazi állócsillagnak számít az európai hard rock illetve heavy metal színtéren: 1981 óta megszakítás nélkül működik a zenekar, köszönhetően mind a mai napig energikus és magas színvonalú lemezeiknek, fellépéseiknek. A csapat védjegye, hogy albumról albumra mesteri módon egyensúlyoz a dallamos hard rock és a keményebb, súlyosabb heavy metal között, elkötelezett rajongótábort kiérdemelve ezzel szerte a világon.

A régóta várt, tavaly megjelent új lemezük címe Kingmaker, mely a 2013-ban megjelent, a kritikusok és a lemezvásárlók körében is népszerű Motherland-et követte. A két lemez tovább halad azon az úton, melyre a 2010-es Pandemonium kiadásával lépett rá a csapat, és amely az együttes megújulását hozta magával: sokak szerint a 2010-es volt a Pretty Maids eddigi legjobb stúdióalbuma. Az eleven és kristálytiszta hangzás elérésében ezúttal a Volbeattel végzett közös munkájáról is ismert Jacob Hansen segített.

A Pretty Maids-től megszokott hangulatot és dallamokat a két alapító tag, Ronnie Atkins énekes és Ken Hammer gitáros jelenléte biztosítja: ez a páros több mint három évtizede egyike a legjobb dalszerző csapatnak a műfajban, akik tökéletesen összecsiszolódtak a közös munkák során. A dallamos és enyhe énekbetétek percek alatt fordulhatnak át fenyegető, gonosz szólamokká Ronnie énekében, Ken pedig pályafutása szinte legsúlyosabb riffjeit alkotta meg ezen a lemezen. A címadó dal videóját itt tekinthetjük meg: https://youtu.be/EV6ebCgH-dI

A két stúdiólemez között a dánok egyébként egy retrospektív anyagot is kiadtak: a 2014-es Louder Than Ever című lemezen nyolc, eredetileg 1995 és 2006 között megjelent dal újra felvett változata hallható, továbbá négy újonnan írt tétel is ráfért a korongra. A kiadványhoz egy bónusz DVD lemez is jár, rajta archív, a ’80-as évekből származó videófelvételekkel és friss interjúkkal.

Az együttes európai turnéján érkezik Budapestre, ahol március 4-én az A38 Hajón játszik majd. Jegyek még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Kingmaker World Tour
2017. március 4., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Pretty Maids koncert
Belépő: február 15-ig 5900 Ft, február 16-tól és a koncert napján 6500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a Hammer Zenebarlangban, CD Pincében, a Headbangerben, illetve a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a www.a38.hu és a https://tixa.hu webáruházban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.prettymaids.dk/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/197433530681804/

Kapcsolódó cikkek

Pretty Maids – Karácsony előtt pótolják az elmaradt tavaszi koncertet

KMZ

Pretty Maids és Pink Cream 69 koncert az A38 Hajón

KMZ

PRETTY MAIDS – Motherland

Dehumanizer

Hot News: Pretty Maids – New Single and EPK

KMZ

Hot News: Danish Dynamite Rockers Pretty Maids to release their new album „Motherland” on Frontiers in March!

KMZ

PRETTY MAIDS – It Comes Alive (Maid In Switzerland)

Dehumanizer

Hot News – Pretty Maids to celebrate their 30th Anniversary with the release of „It Comes Alive” – the band’s first ever audio-visual release!

KMZ

PRETTY MAIDS – Pandemonium

Cosmicantagonist

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek