Hírek

Pulzus tehetségkutató a Zorall Sörolimpián!

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a Pulzus tehetségkutató a Zorall Sörolimpia szerves részévé vált. A tehetségkutatóra bekerült 20 zenekar szakértő zsűri előtt mutatkozhat be, és a Zorall Sörolimpia táborlakói is mindig szép számmal jelennek meg a fesztivál délelőtti programján 🙂 A legjobbak, tehát az első három helyezett, pedig az alábbi díjakon túl, a következő Sörolimpián már teljes programmal mutatkozhatnak be. A Pulzus tehetségkutatón való részvétel sok zenekar számára ugródeszka, ahogy ezt a korábbi években is láttuk és tapasztaltuk.
Akkor a részletek: A jelentkezéseket emailben várjuk (pulzus2012@gmail.com), és az előzetes válogatás után 20 zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra 2015. augusztus 27-én, 28-én és 29-án, Alsóörsön. Jelentkezni február 28-ig lehet. A jelentkezéshez kérnénk csatolni egy zenét mp3-ban, vagy egy Youtube linket, egy fotót és egy rövid biográfiát a zenekarról. Elsősorban saját zenét játszó zenekarok jelentkezését várjuk, így sajnos tribute és feldolgozást játszó zenekaroknak nem tudunk lehetőséget adni. A nevezési díj 10 000 forint, amit csak a bejutott zenekaroknak kell kifizetni.

A zsűri:
Weisz László (Zorall, Kalapács)
Barbaró Attila (Zorall, Junkies)
Gyurcsik György (Rockvilág, Rockpanoráma)
Boltsek Andrea (Accord Management, Metalkilincs)

A díjak :
1.díj:
Fellépési lehetőség a Zorall zenekar előtt a Barba Negrában
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Promóciós videóinterjú a Rocktükör jóvoltából
Interjú a Rockvilág Rádió, Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
3 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

2. díj:
3 számos demo felvétele az Újpest Próbaterem jóvoltából
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Interjú a Rockvilág Rádió Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
2 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

3. díj:
1 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Interjú a Rockvilág Rádió Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
Egy profi bandafotó sorozat a Baloo Kattografi jóvoltából

Várjuk a jelentkezéseket, találkozzunk a Zorall Sörolimpián!
https://www.facebook.com/Pulzus
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

Kapcsolódó cikkek

Pulzus tehetségkutató – A Vadvágány és a Natour Grouppen vitte el a megosztott első díjat

KMZ

Pulzus tehetségkutató újra a Zorall Sörolimpián!

KMZ

Pulzus tehetségkutató – Ötödik forduló

KMZ

Pulzus tehetségkutató II. forduló

KMZ

Pulzus tehetségkutató I. forduló, Pecsa Café – 2012.02.06.

KMZ

Pulzus tehetségkutató – I. forduló

KMZ

Pulzus tehetségkutató

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek