Hírek

Ragnarok mindenkit meglep új vokalistájával

Eltelt pár hónap, mióta RAGNAROK bejelentette vokalistájuk, Hans Fyrste távozását, azóta pedig folyamatosan ment a találgatás a helyettesítésről, a rajongók rengeteg fontosabb nevet felhoztak. Egész eddig azonban a banda titokban tartotta választását miközben zárt ajtók mögött próbálgatta új felállását. Most pedig jöhet a bejelentés, ami kétség kívül meglepi majd a legtöbb rajongót – hisz az új vokalista a dobos és RAGNAROK alapító Jontho maga lesz, az ő helyét a dobok mögött pedig Dauden dobosa, Malignant veszi át.

Furcsának tűnhet, hogy Jontho, aki az egyik legismertebb és legnagyrabecsültebb dobos a black metál színterében, és aki hosszú pályafutása során olyanokkal játszott, mint a Tsjuder, Endezzma és Shadow Dancers, ekkora váltást csinálna, főleg abban a bandában amit 20 éve alapított; de elmondása alapján nem hagyta ott teljesen a dobot:

„Mikor Hans Fyrste elment, leültem basszusgitáros DezeptiCunttal és gitáros Bolverkkel, és tudtuk, hogy nehéz lesz megtalálni azt az embert, aki megfelel majd RAGNAROK színvonalának mind előadás mind élő fellépés szempontjából. Ezen felül még meg kellett kezdeni a munkát a nyolcadik nagylemezen, mi pedig nem akartunk semmit elhamarkodni, amit később megbánhatnánk. Úgy döntöttük, hogy továbbra is én dobolok a stúdióban, valamint én veszem át a vokált a stúdióban és élőben, Malignant pedig élőben lesz a dobosunk.

Bár dobosként ismernek, nem idegen tőlem a vokál sem, lévén voltam háttérvokál néhány RAGNAROK albumon. Unom már azokat a frontembereket, akik nem adnak bele mindent, aztán kilépnek a bandából, és mivel én vagyok a legstabilabb tag itt és egyben, annak ellenére hogy doboltam, elejétől fogva a de facto frontember, így átveszem ezt a feladatot, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Persze énekelni élőben közönség előtt kihívás, de olyan kihívás, amiben meg akartam magam mérettetni jóideje ennyi dobolás után. Továbbra is RAGNAROK énekese leszek a következő album megjelenése után? Majd meglátjuk, de addig is én várom ezt.”

Jontho első fellépése RAGNAROK énekeseként október 4-én lesz a Stadthalle-ban (Shcweinfurt, DE), ahol a banda fellép a Norwegian Hellcamp-on, az új fesztiválon aminek neve is hirdeti a norvég black és extrém metál melletti elkötelezettségét. RAGNAROK mellett még olyanok lesznek, mint Taake, Slagmur, Vulture Industries, Endezzma, Sarkom, Den Saakaldte és Aura Noir. További infó a Norwegian Hellcampról: https://www.facebook.com/pages/Norwegian-Hellcamp/383214265130545

Új albumuk mellett még dél-amerikai turnédátumokat is terveznek.

Collectors of the King” videó: http://youtu.be/IdRPw1tPl5E

Malediction” stream: http://agoniarecords.bandcamp.com/album/malediction

https://www.facebook.com/ragnarokofficial

Kapcsolódó cikkek

Marduk, Infernal War, Ragnarok – Koncertbeszámoló

Cryonus

Hot News: Ragnarok part company with frontman

KMZ

Hot News: Norwegian Black Metallers Ragnarok Part Company With Frontman

KMZ

Hot News: Forgotten Tomb and Ragnarok European tour kicks off today

KMZ

Hot News: Norwegian Black Metallers Ragnarok To Support US Death Metallers Incantation on European Tour In November

KMZ

Hot News: Ragnarok – Debuts second song from the upcoming Malediction album

KMZ

Hot News: Ragnarok Signs European Booking Deal With Mythology Agency

KMZ

Hot News: Ragnarok premiere track from upcoming album

KMZ

Hot News: New album from Ragnarok coming this fall; track-list and cover artwork revealed

KMZ

Hot News: Ragnarok – Release video and begin recording seventh album

KMZ

Hot News: Ragnarok – Signs with Agonia Records

KMZ

Hot News – Ragnarok: Announces Split From Regain Records

KMZ

Hot News – Norwegian Black Metallers Ragnarok Announce Brazilian and Mexican Tour Dates

KMZ

RAGNAROK – Collectors Of The King

REBELPROUD

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek