Gyíkemberek, Orbán, Gyurcsány és Tóth Gabi egy videóban
Szeptember 20-án, Önkéntes Sorstalanság címmel jelenteti meg harmadik EP-jét a hazai rap-metal stílus egyik legmeghatározóbb formációja, a Beerzebub. A mosonmagyaróvári székhelyű csapat a három új dalból álló kislemezzel egy időben mutatja be a Rezsim című videoklipet. A rajongók október 4-én a Dürer Kertben hallgathatják meg élőben, hogy mit üzen a kormány – és ellenzékkritikus zenekar.
Hatodik klipjével a 2020-ban megjelent Kormány c. videó zenei, valamint szöveg- és képvilágát viszi tovább a dühös, nyers és szókimondó formáció.
A zenekartól megszokott módon a Rezsim c. szám nem csak a kormányt, az ellenzéket, de a teljes magyar közéletet kritizálja. A dal egyszerre reflektál a társadalmat jellemző apátiára és közönyre, miközben az elmúlt időszak aktuálpolitikai történéseit elgondolkodtató és frappáns szövegezéssel idézi fel.
A Beerzebub-hagyományokhoz hűen a Rezsimben is vendégművész színesíti az egyébként is izgalmas hangzásvilágot. A számban Knapp Oszkár, a Fragda, az Insane és a Rivers Ablaze zenekarok frontembere vendégénekel.
„Katalinka szájer, találj hazát! A hűségedért kerül alád lapát” – A szöveg rögtön egy erős felütéssel kezd, a feszes tempójú, itthon egyedülálló rapet és metalt ötvöző előadásmód pedig a dal végéig kitart.
„A szövegeket alapvetően én írom, persze az egész zenekarral megvitatjuk az eredményt – mondta el Bogyó, a Beerzebub frontembere. Sajnos, vagy szerencsére munícióból nincs hiány, elég csak körbenézni, elolvasni a híreket, vagy szimplán beszélgetni a postással. Mindenki frusztrált és tétlen, miközben újra meg újra ugyanazokat köröket járjuk.”
A klip képi világa lazán kapcsolódik a konkrét szöveghez, inkább a zenekar előző videóiból, valamint a Beerzebub képregényből építkezik, egy megkezdett, elképzelt történetet visz tovább.
„Nagyon röviden nem tudnám összefoglalni a videó mondanivalóját. Az egész tulajdonképpen fikció, de igencsak valós elemekkel. A jövőből érkező gyíkemberek magukkal ragadják a „kisembert”, és a silány értékrenddel bíró közéletben termelődő moslékot tömik a fejébe. Szerencsére azért elképzelhető, hogy van menekvés.” – mondta el Gábor, a Beerzebub dobosa.
Az Önkéntes Sorstalanság cím már önmagában is utal arra, hogy az EP-n található másik két dal is a Rezsimhez hasonló, súlyos, a mindennapi életet és működést meghatározó történésekkel, a magyar társadalmat és közhangulatot tematizáló eseményekkel foglalkozik, meghökkentő, mégis fanyar mosolyra fakasztó tálalásban.
A mosonmagyaróvári formáció a No Martyr Collective oszlopos tagjaként, a kollektíva első önálló budapesti megmozdulásán csíphető el legközelebb október 4-én a Dürer Kertben.
A Rezsim c. klip linkje: https://www.youtube.com/watch?v=EuCiUaxb1w0
A zenekar Facebook oldala: https://www.facebook.com/beerzebubmowar
A No Martyr Collective Facebook oldala: https://www.facebook.com/nomartyrcollective
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/2897298087090746
A Beerzebubról Metal/HC groove-ok fúziója a régisulis Rap-el Mowarról 2018óta. A zenekar fontosnak tartja a zenét valódi és igaz üzenettel is megtölteni. Ebben a szemléletben született meg 2022-ben a szakma és a közönség által is elismert ‘ASZAVAK EREJE’ EP és ennek egyenes folytatása a legutóbbi ‘ÖNKÉNTES SORSTALANSÁG’ kislemez is. Az új EP-n a zenekar a már kitaposott ösvény mellett új utakat is felfedezett zeneileg, hogy ez a 3 dal olyan legyen, mint egy utazás a MÁV-val…igazi érzelmi hullámvasút. A folyamatos rendszer- és társadalomkritika mellett az underground hitvallás is 100%-ban tetten érhető, így a formáció igyekszik minél több regionális karitatív rendezvényt is szervezni a folyamatos klubkoncert-körforgás mellett és életben tartani a föld alatti színteret. |