Hírek

Riverside – Új stúdióalbum, cím és turnédátumok bejelentése

A 2013-as „Shrine Of New Generation Slaves” sikere után a lengyel prog mestere, RIVERSIDE jelenleg is 2015. augusztus/szeptemberben megjelenő új stúdióalbumán dolgozik.

A banda épp most fejezte be az anyag komponálását és bejelentette hatodik albumának címét: „Love, Fear And The Time Machine”.

Így kommentálta: „Hatodik album, hatszavas cím, hatvanpercnyi új zene, nagyjából ilyen hosszú lesz az új lemez. A továbbiakban pedig nem fogunk hard rockot játszani” mondta nevetve Mariusz Duda. „Lesznek még dalok különböző árnyalatokban. Bandaként változunk és fejlődünk, felnövünk, de ami a legfontosabb, különböző albumokat akarunk csinálni amiket egyszerűen jó hallgatni. Az új pedig olyan lesz mint egy friss szellő, nagyon különböző attól amit eddig csináltunk.

Életünk válaszútjait leginkább a szerelem, félelem és az idő befolyásolja. A szöveg teljességében azokról a dolgokról fog szólni, melyek életünk legfontosabb döntései felé taszigálnak.

A banda az új anyag felvételét márciusban kezdi, a folyamatot nyomon követhetitek Instagramjukon: www.instagram.com/riversideband.pl

Az új dalok közül néhányat játszani fognak az idei nyári fesztiválokon. Lent az eddig bejelentett 2015-ös RIVERSIDE fellépések láthatók:

RIVERSIDE Live 2015:

  1. July 2015 – Barcelona (Spain) – Be Prog! My Friend

http://www.beprogmyfriend.com

  1. July 2015 – St. Goarshausen (Germany) – Night Of The Prog X

http://www.wiventertainment.de/projekte/21-notp.html

  1. July 2015 – Maidstone (UK) – Ramblin’ Manfair

http://www.ramblinmanfair.com

  1. September 2015 – Atlanta (USA) – ProgPower USA XVI / Sold Out!

http://www.progpowerusa.com

További dátumok hamarosan.

Legutóbbi albumuk, a „Shrine Of New Generation Slaves” anyagai:

“Celebrity Touch” videó: http://youtu.be/HAqU-RDnYyY
“The Depth Of Self-Delusion (Radio-Edit)” dalszöveg videó: http://youtu.be/QuIflRajVvw
“Reality Dream III” live-clip 2013: http://www.youtube.com/watch?v=rxj8zvNMi0M
“Feel Like Falling” live-clip 2013: http://www.youtube.com/watch?v=sz8ysFFx_jU
“Shrine Of New Generation Slaves” teaser: http://youtu.be/KOB8BCv9ZmE
A „Shrine Of New Generation Slaves” megrendelhető az InsideOut Music webshopján keresztül: http://www.insideoutshop.de/Search?q=shrine

http://www.riversideband.pl
http://www.facebook.com/Riversidepl
http://www.instagram.com/riversideband.pl

Kapcsolódó cikkek

Színes nagylemezzel tér vissza a Riverside

KMZ

Dead Daisies, Riverside, Little Big és Winery Dogs koncertek: mozgalmas őszre készül a Livesounds

KMZ

Riverside – megújult műsorral tér vissza a lengyel progresszív zenekar

KMZ

Hot News: Riverside – Announce next run of tourdates in UK/Europe announced for April 2014!

KMZ

Hot News: Riverside – European “New Generation Tour – Autumn Edition” underway

KMZ

Hot News: Riverside – European “New Generation Tour – Autumn Edition” announced; Progressive Music Awards 2013 nomination!

KMZ

Hot News: Riverside – Next leg of the European “New Generation Tour” starts today; Launch live-clip!

KMZ

Hot News: Riverside & Jolly – european tour starts shortly + Jolly released „The Audio Guide To Happiness, Part 2”

KMZ

Hot News: Riverside – Launch lyric-video; European “New Generation Tour” starting next week; More live-shows!

KMZ

Hot News: Riverside – Launch “Celebrity Touch” video-clip; “Shrine Of New Generation Slaves” album out next week!

KMZ

Hot News: Riverside – Reveal “Shrine Of New Generation Slaves” formats; Complete “Celebrity Touch” video!

KMZ

Hot News: Riverside – Premiered “Celebrity Touch” first single digital download release!

KMZ

Hot News: Riverside – Album teaser launched online; “Celebrity Touch” digital-single release announced!

KMZ

Hot News: Riverside – Unveil new album cover artwork and tracklisting; More tourdates announced!

KMZ

Hot News: Riverside -­ Announce new studio album title and release date; First shows confirmed for 2013!

KMZ

Hot News: Riverside – Working on new, 5th studio album; Sign new deal with InsideOutMusic!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek