Hírek

Road – Friss klippel jelentkeztek az “Ölj meg december” című dalhoz

A tavasszal kiadott az “A tökéletesség hibája” album Ölj meg december című dalához készült el a ROADúj klipje a Mihaszna Film stábjával, de a frontember Molnár Máté ötletei alapján. „Viktorral megbeszéltük, hogy a szerepemen túl még a rendezésben is szeretnék aktívan részt venni, így még inkább magaménak érzem az egészet.” – mondja Máté a kisfilm kapcsán.Fontos tudni, hogy pontosan egy hét múlva, szeptember 14-én a Road egy nagyszabású koncertet ad a Barba Negra Trackben, a “Bátrak éjszakája”elnevezésű buli vendége pedig a Cadaveres lesz.

ROAD – Ölj meg december (hivatalos videoklip)
youtu.be/ooSMKczeuvM

Nagy Viktor (MihasznaFilm) kommentátrja a kliphez:

“Életünk minden jelentős évfordulós eseményét nagy csinnadrattával üljük meg. Viszont a születésnapok, névnapok, ballagások, évfordulók, karácsonyok, legénybúcsúk mellett csak egyetlen eseményről tudjuk, hogy biztosan bekövetkezik az életünkben: ez pedig nem más, mint a halálunk. Milyen érdekes, hogy pont ennek időpontjáról nincs fogalmunk, pedig soha, senki nem kerülte még el, mióta világ a világ.

Ha viszont tudnánk, hogy mikor üt az utolsó óránk, akkor ez az ünnep is közhellyé züllene-e, mint a legtöbb? Vajon itt is megjelenne-e a képmutatás, az érdekérvényesítés, a simli, a dörgölőzés, a mikor-megyünk-már-haza-attitűd?

Amikor legelőször hallottam az “Ölj meg december”-t, és Máté felvázolta az alapötletét, azonnal tudtuk, hogy a zene és szöveg által lefektetett bölcsen keserédes és nihilista hangulatot csakis egy groteszk tor keretei közé lehet beszorítani, és meg is egyeztünk gyorsan, hogy a többi közös projekttől eltérően itt most a lehető legkevesebb digitális utómunkát akarjuk használni.

Van viszont helyette sok-sok metafora, átértelmezett gesztusok, szokások, őszinteség, képmutatás: csakúgy, mint az összes többi ünneptelen ünnepünkön. Szerintünk ez a dal és klip kiváló illusztrációként szolgál ahhoz, hogy eljátsszunk ezzel, az egyébként nem is annyira beteg gondolattal.”

ROAD – A Bátrak Éjszakája turné 2018: 

2018.09.14 Budapest – Barba Negra Track / vendér: Cadaveres

2018.10.19 – 2018.12.15 – országos lemezbemutató turné / vendég: Wrong Side

▶️ ROAD a digitális felületeken
songwhip.com/artist/road
▶️ ROAD Facebook oldal
www.facebook.com/roadzenekar
▶️ EDGE Records Facebook
www.facebook.com/EdgeRecordsHungary

Kapcsolódó cikkek

A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve – Road klippremier: Hétfő reggel

KMZ

“Ha valami nem biztonsági játék, akkor ez a korong az!” – Az utolsó rapszódia: Megjelent a Road új nagylemeze

KMZ

Játék egy félidőre – Térfélcsere címmel megérkezett a Road készülő nagylemezének második előfutára

KMZ

Őrző szemek – látványos videoklippel megtámogatott új dal a Road idén érkező új nagylemezéről

KMZ

Road – új videoklip magyar paralimpikonokkal // elstartolt a tavaszi turné!

KMZ

Road – szombaton 15 éves jubileumi koncert a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Road – aranylemez az “Onnantól-Eddig” válogatásalbum

KMZ

Road – új válogatáslemezzel ünneplik a 15. évfordulót

KMZ

Vége az első felvonásnak – Folytatódik a Road jubileum

KMZ

Road 15 – Jubileumi turné két felvonásban!

KMZ

Egyet Pesten, egyet Budán, egyet meg a Dunán!

KMZ

Road – A Tökéletesség Hibája – Megérkezett az új lemez!

KMZ

Tizenhét: Rendhagyó válogatáslemezzel jelentkezik a ROAD, indul a tavaszi turné!

KMZ

Ezerrel hasít a Road: Platinalemez és ismét Sold-out buli

KMZ

Road: M.A.T.T. – második helyen nyitott az új album

KMZ

Road: Egy család vagyunk – friss klip, új album novemberben

KMZ

Road: Kettő bennem az én – friss klip, új album novemberben

KMZ

Repülőrajttal indult a Road jubileumi turnéja

KMZ

Rendhagyó szülinapi turnéra készül a Road

KMZ

Megjelenés előtt aranylemez a Road új albuma!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek