Romantikus Erőszak – Huns not dead

Ismét új dalt mutatott be a Romantikus ErőszakA hazáért” című EP sorozat első részéről, méghozzá a Huns not dead című számhoz! Az október 23-án, a Club 202-ben megrendezésre kerülő koncertjükön megjelenő CD mindössze 999 Ft-ért előrendelhető, akár a támogatói pólóval együtt is, közvetlenül a zenekartól a banda hivatalos honlapján a www.romantikuseroszak.hu-n.

Az új RomEr dal szövegét a hun-magyar azonosság ihlette, amelynek tudata őseinknél és Európa más népeinél évszázadokon át olyannyira természetes volt, hogy a XI.-XVI. század között a magyarokat hunoknak nevezték. Tőlünk nyugatra ma is Hungary, Hungaria, Hongrie, Ungarn ,Ungheria, Unkari néven emlegetik hazánkat. Ősi regéink is a közös eredete utalnak, például a Csodaszarvas mondában említett két testvér Hunor és Magyar. 1052-ben Henrik német császár „Hunnorum” ellen vezette seregét, 1100-ban egy forrás Szent Lászlót a ”hunok királyának” nevezi. Anonymustól Antonio Bonfini-ig középkori történetíróink felfogása szerint Árpád fejedelem, a Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig uralkodó Atilla leszármazottja volt, a magyar honfoglalás pedig a csatában legyőzhetetlen hun király halála után a hont vesztett hunok örökség visszaszerző hadjárata, a székelység pedig a nagy Hun Birodalom szétesése után a Kárpát-medencében maradt hun néptöredék.

Kapcsolódó cikkek

Romantikus Erőszak – Itt az első klip az új lemezről

NorthWar

Romantikus Erőszak Interjú

NorthWar

ROMANTIKUS ERՐSZAK – A Hazát Semmiért (Dual Disc)

NorthWar

ROMANTIKUS ERՐSZAK – Minden Vészen Át (Újrakiadás)

NorthWar

Szólj hozzá!