Hírek

Ronnie Björnström Abhorrent Decimation debüt albumon dolgozik

A londoni death metál újonc ABHORRENT DECIMATION bejelentette, hogy Ronnie Björnströmmel (Audio Productions) karöltve megkezdték munkájukat debüt albumukon.

Cold Birth Records-on megjelent „Infected Celestial Utopia” EP-jük, tucatnyi angliai fellépésük (többek között egy Hour of Penance turné) és idei Bloodstock Open Air Festival-on bemutatott súlyos előadásuk sikerein felbuzdulva a banda örömmel jelentette be a hírt.

Vokálos Ashley Scott így nyilatkozott Ronnie felkéréséről: „Ronnie a felelőse egyik örök kedvenc lemezemnek! Mikor legelőször meghallgattam Aeon „Aeons Black”-jét, tudtam, hogy valahogy fel kell vennem vele a kapcsolatot az album ügyében. Kevesebbel nem értem volna be. Elbeszélgettünk egy kicsit a céljainkról, hogy mit akarunk elérni a lemezzel, számomra pedig tiszta volt, hogy Ronnie mindazt meg tudná adni, amire szükségünk van. Az EP-nk remek kezdet volt, de ideje volt kicsit magasabbra tenni a mércét dalok, produkció és rendezés szempontjából – ezzel az albummal fel kell kerülnünk a térképre, és biztosak vagyunk benne, hogy ő a megfelelő ember ehhez.”

Ronnie ezt mondta az előtte álló albumról „Abhorrent Decimation egy remek banda. Jó lesz dolgozni ezen a projekten, az biztos! Szorosan tartjuk a kapcsolatot, hogy tudjuk merre haladjunk… gyilkos album lesz ha elkészül. Ashley elküldte a demókat, azt kaptam amire számítottam. Agresszív, ütős és letaglózó! Miután meghallgattam, le kellett gurítanom pár sört a dalok brutalitása miatt!”.

Az  Infected Celestial Utopia – A Putrid Vision meghallgatható itt: http://youtu.be/cXN276ooeuc

A banda olyan neves médiajelenségek támogatását vívta ki, mint a Metal Hammer, Terrorizer, The Guardian, Team Rock, Total Rock, MetalMouth és PlanetMosh, hogy csak párat említsünk.

… a bandában megvan az a szükséges brutalitás és hozzáértés, amitől az ilyen extrém zene maximális erővel robbanhat, de van bennük olyan, ami sok kortárs bandában nincs: emlékezetes dalok kihangsúlyozva hatalmas ütemek és ragályos lendület által. Az „Echoes Of The Vortex” azt sugallja, hogy a londoniak új nagylemeze 2015 egyik kötelező death metál lemeze lesz… egyszerűen kibaszott zseniális…” (Dorn Lawson – Metal Hammer)

www.facebook.com/abhorrentdecimation

Kapcsolódó cikkek

Az Abhorrent Decimation felfedi a ‘Miasmic Mutation’ című új album részleteit

KMZ

Abhorrent Decimation – A zene és művészet találkozása

KMZ

Abhorrent Decimation „Something Is Mutating” debüt írása befejeződött

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek