A Room Of The Mad Robots zenekar a következő híreket közölte:
No tehát, akkor itt helyzetecske van!
Mert úgy esett a történet, hogy most egyszerre több minden van. Nem volt eddig koncertünk idén, de aztán most rákkenról, mert mindjárt lesz ilyenünk! (Március 11.). Itt van-e a linkje is: https://www.facebook.com/events/177634906061650/
Részvétel, illetve jelenlét erősen ajánlott, mert tavasszal nem nagyon lesz másik koncertünk!
És ez még nem minden!
Készülődik a háttérben egy világszenzációnális akusztik EP-nk, mely kifejezetten szofisztikált ritmusokat és harmóniákat tartalmaz, és bizonyítottan gyógyítja a középfülgyulladást, ha megfelelő mennyiségű levegővel van hígítva, mintegy homeopakusztikus kúraként (a módszert és a homeopakusztikus szót egyébként levédettük). Az EP megjelentetését nyár elejére időzítettük, hogy az augusztusi tábortüzeknél már tudjátok játszani saját magatok.
És ez még mindig nem minden!
Örömünkben, hogy koncertezni is fogunk, meg EP-nk is lesz egy lírai, borongós videó készítésére ragadtattuk magunkat.
Sajnos a Szoláris Angyal elérkeztéhez még nem érett meg a formák szövete, de addig is remek néznivaló ez!