Hírek

Sabaton – halasztásra került a márciusi koncert, hamarosan bejelentik az új dátumot

A közelgő Sabaton turné koncertjei – köztük a 2022. március 13-ra meghirdetett budapesti fellépéssel – későbbi időpontban kerülnek megrendezésre. A megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra, amely hamarosan bejelentésre kerül. A zenekar a következőket üzeni a rajongóinak:

„A jelenleg több országban fennálló, élő koncertekre és utazásokra vonatkozó korlátozások miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani a 2022 márciusára és áprilisára tervezett európai turnénkat. Az új időpontokat már lefoglaltuk, amint az összes részlet a helyére kerül, bejelentjük őket. Addig is maradjatok velünk, a jegyeitek érvényesek lesznek a koncertre!”

Amennyiben nem szeretnéd megvárni a tervezett budapesti koncert új időpontjának bejelentését, a jegy árának visszatérítésére is van lehetőség. Amint további információval rendelkezünk a koncerttel kapcsolatban, azonnal jelezni fogjuk.

Ha élni kívánsz ezzel a lehetőséggel, kérjük jelezze azt a refund@funcode.hu email címen, ahol igénye beérkezte után kollegáink felveszik veled a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban. A ROCK1 online felületén vásárolt belépőjegyek visszaváltási igényét kérjük, a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva jelezzétek felénk.

Köszönjük megértését és türelmét!

Üdvözlettel,

H-Music

Kapcsolódó cikkek

“History Rocks” néven múzeumokat érintő kampányt indít útjára a Sabaton – Jön a „The War To End All Wars – The Movie”

KMZ

Sabaton – teljes a felállás, az Avatar mellett a Dynazty is fellép augusztus 20-án a Barba Negrában!

KMZ

Nyári, szabadtéri koncerttel pótol a Sabaton Budapesten!

KMZ

Sabaton – új lemezzel és giga turné keretében térnek vissza hozzánk a svéd csatametalosok

KMZ

Sabaton jegyed kincset ér! Gyere a Bloodbound koncertre az újrahasznosítás jegyében!

KMZ

Sabaton, Accept, Twilight Force – The Last Tour 2017: Teltház után új, nagyobb helyszín!

KMZ

SABATON – The Last Stand

Menegroth

KME videók: Equilibrium, Destruction, Crystal Ball, True Widow, Pain, Winterstorm, Sabaton, The Agonist

KMZ

Sabaton – Swedish Pagans – Heroes On Tour (Official live video)

KMZ

KME videók: Sabaton, Sinbreed, The New Black, Wrathage, Sunburst, Ignitor, Anger as Art, Metal Church, Delain, Rabid Bitch of the North

KMZ

A Sabaton augusztus 15-ei koncertje rögzítésre kerül a live DVD-hez!

KMZ

Sabaton, Delain, Battle Beast – Koncertbeszámoló

Lothwen

Sabaton Interjú

Lothwen

Sabaton „Night Witches” dalszövegvideó; európai turné jövő hónapban

KMZ

Hot News: Sabaton – »Heroes« enters charts world wide

KMZ

Hot News: Sabaton – reveal video clip for ‘To Hell And Back’

KMZ

Hot News: Sabaton – Second Track-by-Track video online!

KMZ

Hot News: Sabaton – Album Stream & First Track-by-Track online!

KMZ

Hot News: Sabaton – ‘Resist And Bite’ – Digital single out now + Lyric Video online

KMZ

Hot News: Sabaton – new Smartphone App available!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek