Hírek

Salvus – Lemezbemutató koncert

Gyakorlatilag pontosan 4 évvel az Önharckép c. album megjelenése után, 2015 február 9-én ismét saját számokat tartalmazó hangzóanyaggal jelentkezik a bp-i Salvus zenekar. A ‘Lélektartó‘ címre keresztelt dalcsokor esetében a recept továbbra is a modern, súlyos de egyben dallamos metal és a valódi tartalommal, mondanivalóval elővezetett igényes magyar szövegek keresztmetszeteként írható le, csak egy még kiérleltebb formában, mint eddig. Egy ilyen jeles esemény pedig nem múlhat el lemezbemutató koncert nélkül, így a törzshelyünkön a Bp-i Showbarlangban, egy igen vaskos program keretében el játssza a csapat a teljes lemezt, no meg persze az összes olyan régi dalukat, amelyek elhagyása esetén a kedves közönség valószínűleg meglincselné zenekart.

Az este vendége nem más, mint az intergalaktikus cyber-prog metalban utazó Mytra zenekar, akik a tavaly megjelent ‘Beta’ c. albumukkal bebizonyították, hogy az UFO-k igenis köztünk – azon belül is leginkább Kazincbarcikán – járnak, mert ilyen zseniálisan összetett és mégis hangulatos zenét egyszeri földi halandók max. egy harmadik típusú találkozás esetén tudnának írni. Ezt pedig nem csak mi mondjuk de egyre több metal rajongó világszerte, ugyanis a csapat zenéje terjed mint a vírus. Az meg csak adalék, hogy a Hocza „Igor” Róbert, a zenekar fő ufonautája felel ismét az új Salvus lemez billentyűs hangszerelésért, amely záloga a két zenekar koncertje után várható közös és tetemes mennyiségű pálinka fogyasztásnak.

A koncert helyszínén természetesen a ‘Lélektartó’ és a ‘Beta’ CD is kapható lesz a két zenekar egyéb kegytárgyaival egyetemben!

Várunk mindenkit, mi tuti ott leszünk!;)

FB esemény: https://www.facebook.com/events/1046938931999927/

Kezdés: 20:30
belépő: 1000 ft

SALVUS

Kapcsolódó cikkek

Salvus – új videoklip és lemezbemutató koncert

KMZ

Salvus interjú

KMZ

A küldetés folytatódik… Szabad szemmel – Megjelent a Salvus új nagylemeze

KMZ

Töredék – Radnóti Miklós versmegzenésítés a Salvustól

KMZ

Salvus – nagyon élveztük az egész estét

KMZ

Salvus – a szombati lemezelőzetes koncerten már kapható lesz az Irtás album!

KMZ

Salvus – Meghallgatható A Dalban versenyző “Barát” című új dal

KMZ

Salvus – 15 éves születésnapi koncert

KMZ

Salvus – Új koncertklip

KMZ

Salvus – Új gitáros

KMZ

Salvus – Megjelent a Lélektartó

KMZ

Salvus – Világra szóló videoklip

KMZ

Salvus – Átszálló (új videoklip)

KMZ

Salvus – új koncertvideó!

KMZ

Salvus zenekar – új kislemez

KMZ

Húsvéti Metal Vihar – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Salvus Interjú

Twiggy

SALVUS – Minden Kezdet

Twiggy

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek