Hírek

Selvans – Megalakul volt Draugr tagokkal, debüt dal

Majdnem napra pontosan egy éve a pogány black metálos DRAUGR csillogó tíz éves pályafutása után azt mondta elég. Zenéjük a pogány ősök előtt tisztelgett, szilárdan állt Olaszországban a műfaj tetején, követőik száma pedig napról napra bővült. Így hát illő, hogy Draugr néhány eredeti tagja ezt a napot választotta, hogy bejelentse új bandáját, a SELVANS-t. Viszont keserédes pillanat ez egy olyan bandában, amely Selvans Haruspexet (Ursus Arctos – DRAUGR), Sethlans Fulguriatort (Mors – Draugr) és Stolast (DRAUGR társalapító) tudhatja magáénak, hisz egy fontos tag hiányzik. DRAUGR alapító tagja és dobosa, Johny Morelli, aki tavaly júniusban hunyt el egy tragikus motoros balesetben.

Tavaly elindított új weblapjukkal és Facebook oldalukkal SELVANS most debütálja több mint kilenc perces digitális single-jét, mely meghallgatható majd az EP-n amit a banda remények szerint 2015-ben ad majd ki. Ez az EP Morelli legutolsó fellépése, aki halála előtt felvette a dobok és a vokál nagy részét, és akinek tiszteletére kiadják ezt az EP-t. A „Lupercale” meghallgatható itt:

https://selvans.bandcamp.com/track/lupercale-single-edit

https://soundcloud.com/templeofselvans/lupercale-edit

http://youtu.be/D8Zghhn-RIw

Selvans így nyilatkozott a bandáról és Morelli halálának következményeiről: „Pontosan egy éve, a bandával közösen bejelentettük, hogy DRAUGR feloszlik 10 éves pályafutása után. Alig pár hónap telt el, és ugyan azon a napon tragikus körülmények között elvesztettük Johny-t, aki nem csak barátunk, de példaképünk is volt.

Azon átkozott nap előtti hónapokban Johny, Sethlans F. Stolas és én olyasmin dolgoztunk, ami már két éve a fejemben motoszkált: SELVANS, a zenei projekt ami azért született, hogy újrateremtse a különböző korok Olaszország területén élt népeinek folklórját és mondáit – egy elképzelés, melyet a zenén, a szövegen és képvilágon keresztül akartunk kifejezni. És Johny lett volna a dobos, lead énekes és szövegíró.

Johny halálának idején, júniusban mentünk volna a stúdióba hogy felvegyük az első EP-t. Johny már megírta és előre felvette a dobokat és a vokál 90%-át. Soha az életben nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen fájdalmas esemény fog bekövetkezni.

Augusztusban, alig két hónappal a tragikus esemény után végre összeszedtünk annyi bátorságot, hogy újra meghallgassuk Johny munkáját és megbeszéljük SELVANS sorsát. Johny hozzánk hasonlóan nagyon lelkes volt a projekt miatt és kiváló munkát végzett mielőtt ilyen hirtelen és igazságtalanul elragadták tőlünk. Munkáját félretolni és feladni egyenlő lett volna szenvedélyének sárba tiprásával, így úgy döntöttünk hogy folytatjuk a stúdiómunkát és befejezzük az EP-t az emlékére, mely sikerült is pár szakértő segítségével, akik ismerték és tisztelték Johny-t, a családját és barátait.

Úgy döntöttük, hogy én fogom befejezni a hiányzó vokálrészeket. Még ha előtte nem is voltam ebben a szerepben, rám esett a választás, hisz mindig is mélyen benne voltam a dalszöveggel kapcsolatos döntésekben.

Ma elérkezett az ideje hogy tudassuk mindenkivel, aki szerette és ismerte Johny-t, hogy meghallgathatják végső művészi munkásságát. Ennek a szerzeménynek minden eleme különleges jelentéssel bír, kezdve a címmel, melyet hamarosan bejelentünk. Az EP 2015-ben jelenik meg, dalait pedig soha nem fogjuk újravenni, ez Johny EP-je lesz – egy mérföldkő, mellyel emléket állítunk neki és mellyel egy új úton indulunk el az ő tiszteletére.”

http://www.templeofselvans.com/
https://www.facebook.com/templeofselvans

Kapcsolódó cikkek

Selvans – „O Clitumne!” dalpremier

KMZ

Selvans – Lupercale (A Jonny tribute)

KMZ

Selvans – Megváltozott a zenekar felállása

KMZ

Selvans – „Lupercale” dal meghallgatható

KMZ

Selvans – Az Avantgarde Music kiadóhoz szerződött

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek