Hírek

Six Feet Under – A legendás death metál csapat szabadjára engedi következő stúdióalbuma egyik számát

A legendás death metál csapat, a SIX FEET UNDER 11. stúdióalbumával jön idén tavasszal a Metal Blade Records kiadásában. „Crypt Of The Devil” című, tíz számos erőszakos lemezük zeneszerzői munkáit az énekes Chris Barnes és a Cannabis Corpse basszusgitárosa/énekese Phil „Landphil” Hall végezte. Barnes és Hall a Cannabis Corpse bandával közös 2013-as turnén találkoztak, és ez után is tartották a kapcsolatot. Barnes később énekelt a Cannabis Corpse „From Wisdom To Baked” számán. Ugyanabban az évben Hall és Barnes összeültek, hogy vadonatúj SIX FEET UNDER számokat írjanak. Barnes dicséri Hall SIX FEET UNDER stílusú death metálját, és azt állította, hogy anyagával „egy malomra őrlünk – itt tudok énekben és szövegileg is alkotni.

A „Crypt Of The Devil” lemezzel Barnes az előző munkálatok történetét folytatta, ami egy sorozatgyilkos szemszögét mutatja be. Vagy ahogyan Barnes leírja „egy kanyargós út az elméjében. A dalok egy olyan képet festenek, mely nem feltétlenül lineáris, sokkal inkább egy sötét lélek előre-hátra ingázása.” Az olyan, hamarosan klasszikussá váló darabok, mint az „Open Coffin Orgy” jó példák Barnes kísérteties múzsájának gyümölcseire.

A lemez felvételei Halls virginiai stúdiójában készültek. Hall felvette a ritmusgitár dallamokat míg testvére, Josh felvette a dobokat, Brandon Ellis gitáros pedig a szólógitárral foglalatoskodott. Barnes a London Bridge Studio (Pearl Jam, Alice In Chains etc.) helyszínt tette meg seattle-i tartózkodása alatt főhadiszállásának a vokál felvételeire, pontosan ugyanabban a fülkében, ahol Layne Staley is énekelt. A keverés Rob Caldwell (Cannabis Corpse, Iron Reagan etc.) munkája a floridai Sarasota-ban, a mastering pedig Alan Douches (Cannibal Corpse, Revocation, Torche, Skeletonwitch etc.) feladata volt a West West Side helyszínen, New Yorkban. A „Crypt Of The Devil” egy igazi csapatmunka, mely államokon át ívelve hozta össze a legjobb kortárs metál-elmék pár tagját, az eredmény pedig egy frissítő SIX FEET UNDER élmény lett. Legalábbis annyira frissítő, amennyire egy brutális, hörgő death metál zúzás lehet.

Az „Open Coffin Orgy” új, szadisztikus dallamait itt hallhatod: metalblade.com/sixfeetunder.

Crypt Of The Devil” track listing:
1. Gruesome
2. Open Coffin Orgy
3. Broken Bottle Rape
4. Break The Cross In Half
5. Lost Remains
6. Slit Wrists
7. Stab
8. The Night Bleeds
9. Compulsion To Brutalize
10. Eternal in Darkness

A SIX FEET UNDER mellékprojektként indult, amikor Barnes – a death metál műfaj legdominánsabb, korszakalkotó és rögtön felismerhető hangjának tulajdonosa – a Cannibal Corpse frontembere volt. A SIX FEET UNDER idővel teljes körű és megállíthatatlan jelenség lett 1995-ben, és karrierjük során folyamatosan alakították a metál arcát meg nem alkuvó megközelítésükkel tudományuk felé. A SIX FEET UNDER egyike a legrégebbi sikeres felállásoknak a death metál történelmében – a debütáló albumuk kivételével mindegyik lemez szerepelt Billboard charton. A banda jelenlegi élő felállásában ott lesz Steve Swanson gitáros, oldalán Jeff Hughell basszusgitárossal és Marco Pitruzella dobossal.

A „Crypt Of The Devil” 2015. május 1-jén jön a Metal Blade Records által. Előrendelési csomag választásához látogass el az alábbi oldalra: metalblade.com/sixfeetunder.

http://twitter.com/sixfeetofficial
http://facebook.com/sixfeetunder

Kapcsolódó cikkek

Six Feet Under – áprilisban ismét itt az amerikai death metal legenda

KMZ

Six Feet Under – Koncert május végén négy vendéggel

KMZ

Six Feet Under – Öt zenekaros koncert a Dürer Kertben

KMZ

Six Feet Under új album stream a High Times-on, „Open Coffin Orgy” videóbemutató

KMZ

Six Feet Under – Az ikonikus death metál óriás a „Crypt Of The Devil” új single-jével süketíti meg a tömegeket – meghallgatható a No Clean Singing oldalon

KMZ

A Six Feet Under a káosz új énekét mutatja be a Decibelen

KMZ

Hot News: Six Feet Under return to Europe this week!

KMZ

Hot News: Six Feet Under return to Europe in December for eight shows!

KMZ

Hot News: Six Feet Under to tour Europe in September!

KMZ

Hot News: Six Feet Under announce new drummer

KMZ

Hot News: Six Feet Under releases third and final single ‘Neuro Osmosis’ of new album ‘Unborn’ exclusively via PureGrainAudio.com!

KMZ

Hot News: Six Feet Under releases second single ‘Prophecy’ of new album ‘Unborn’ exclusively via website of Metal Hammer Germany!

KMZ

Hot News: Six Feet Under announce new album ‘Unborn’ to be released March 15th!

KMZ

Hot News: Six Feet Under to embark on ‘X-Mas In Hell’ tour through Germany this week!

KMZ

Hot News: Six Feet Under announce ‘Christmas In Hell’ Tour for Germany in December!

KMZ

Hot News: Six Feet Under – Announce Tour With Cattle Decapitation And Wretched

KMZ

Hot News: Six Feet Under – Announce Dean Markley Endorsement; Additional Dates Added To European Summer Tour

KMZ

Hot News: Six Feet Under adding more dates to the European summer tour!

KMZ

Hot News: Six Feet Under – Return From Tour; Chris Barnes Talks Legalization

KMZ

Hot News: Six Feet Under – Chris Barnes Issues Roadside Tour Update; Band Joins Barge To Hell Lineup

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek