Régen hallatott már magáról a SLYTRACT, nos elérkezett az idő a végső bejelentésre: közel nyolc év után a SLYTRACT zenekar abbahagyja működését! Nyilvánvalóan a hír, sok mindenki számára okoz most meglepetést, de a tény, az tény. Egész egyszerűen megérett bennünk az a fajta ’furcsa’ érzés, hogy nem kívánunk többet a zenekar dolgaival foglalkozni. Felesleges lenne ezt szépíteni, vagy ragozni. Hozzá szeretném tenni, hogy semmiféle személyes ellentét nem létezik sem a zenekar tagjai, sem az azt körülvevő személyek között, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és fogjuk ezután is.
Nézzünk egy rövid számvetést, miért is köszönhetünk oly sokat ennek az időszaknak; kettő hivatalos nagylemez, több száz koncert, turnék Magyarországon és Európában, számos kritika, rajongók a világ minden tájáról, Nuclear Blast lemezterjesztés és stb stb. Maga a tény, hogy többszázezer emberhez jutott el a SLYTRACT egy óriási és hihetetlen élmény. Nem is tudjuk leírni, hogy mennyi mindent köszönhetünk a zenekarnak, az együtt eltöltött időnek és annak a rengeteg kapcsolatnak, amelyre szert tudtunk tenni ezen időintervallum alatt.
Nagyon sok dolgot tanultunk és tapasztaltunk meg: hogyan működik a szakma és fakadóan a számos – ha mondhatom így – speciális szituációból, olyan dolgokat élhettünk át, amelyeket nem mindenki kap meg az élettől. Sokan, de nem mindenki. Ezért nagyon hálásak vagyunk, és bárminemű elkeseredettség vagy csalódottság nélkül állíthatom, hogy a kemény munka pontosan a sorolt dolog miatt érte meg. Természetesen zenével ezután is fogunk foglalkozni, hasznosítjuk eddigi tapasztalatainkat, de ami biztos, hogy ez a fejezet most lezárul.
Az alkalmat itt is megragadjuk és ezúttal is szeretnénk megköszönni minden támogatást, kitartást és odafigyelést. Továbbá, – kicsit előreszaladva ugyan -, de Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek! Továbbra is LIKE-olhattok, LIKE-oljatok minket itt: http://www.facebook.com/SlytractBand
Tamás januárban induló dobiskolájába pedig itt jelentkezhettek: http://www.facebook.com/tamasgalantayofficial
Stay metal!