Hírek

Subscribe hírek

Biztonságban földet ért magánrepülőnk, melyet Eper vezetett, sikeresen megérkeztünk Finnországból, ahol három bulit volt szerencsénk játszani kedves finn barátaink társaságában a Metallia Perkele turné keretein belül. A fellépések után a helyi erők vendégszeretetéből fakadóan még egy kis turistáskodásra, múzeumlátogatásra is maradt időnk, de természetesen mulatni is volt lehetőségünk. Mindenképpen visszalátogatunk még Helsinki környékére, ugyanis kiváló fogadtatásban volt részünk, nagyon jól éreztük magunkat, különös tekintettel Atishra! Magyar érdeklődőink számára jó hír, hogy hamarosan megkezdjük idei, őszi hazai köreinket is. Először két Guilty Parties bulink lesz, ahol a Rage Against The Machine munkássága előtt tisztelgünk, 21-én Budapesten a Corvintetőn, 22-én pedig Pécsett a Pécsi Est Caféban. Ezeket két önálló Subscribe koncert követi, 28-án Kiskunfélegyházán a Rocktárban, majd 29-én a a szerbiai Zentán található Zeppelinben. November 5-én a székesfehérvári új Fezen klubban startol Road zenekarral közös turnénk, mely további 12 bulira terjed ki. A túra budapesti állomása november 11-én, a Prielle Kornélia úton található vadonatúj Barba Negra nevű kalózos helyen lesz, ami megbízható informátoraink szerint igencsak kiváló megszólalással fogja kecsegtetni az odalátogatókat. Itt a Road mellett fellép még a Subliminal Merger és itt tartja lemezbemutató koncertjét a Seen is. Ha mindez nem lenne elég eláruljuk, hogy hamarosan megjelenik és előrendelhető Müpás ’Áthangolva’ fellépésünk DVD anyaga is. Hab a tortán, hogy november 24-én a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is megfordulunk, itt különlegesség, hogy Máté és Bálint kizárólag Cséry Zoli zongorás kísérete mellett adják majd elő dalainkat. Találkozzunk mindenhol, további turnédátumokért figyeljétek elérhetőségeinket!
http://www.facebook.com/subscribeband

Csókoltat benneteket:
Subscribe

Kapcsolódó cikkek

Subscribe – Budapest Park pótlás

KMZ

Subscribe – „Lotus for Oblivion” dalpremier

KMZ

Subscribe – Soha nem hallott dallal adják ki újra, dupla vinylen a 15 éves “Sanity Has Left The Buliding” lemezt

KMZ

Dupla klubkoncerttel búcsúzik a Subscribe

KMZ

Subscribe – Határozatlan időre felfüggeszti működését

KMZ

Subscribe, AWS – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Százezreket dobtak össze a Subscribe rajongói

KMZ

Három év után itt a Subscribe új lemeze!

KMZ

Subscribe, The Southern Oracle, Shell Beach, Show Your Teeth – Koncertbeszámoló

Krisz

Subscribe hírek

KMZ

Subscribe, Road, Subliminal Merger – Koncertbeszámoló

Krisz

Egri Rockfesztivál – Koncertbeszámoló

Verebelyi_Gabor

SUBSCRIBE – Stuck Progress To Moon

KMZ

Subscribe, Seen, Kelly Hits The Blue Sky – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

Black Out, Wisdom, Demonlord, Dalriada, Insane, Subscribe, Moon of Soul – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek