SupreMa – Bejelentette új felállását és a 10. évfordulójáról nyilatkozik

A brazil SupreMa, aki napról napra erősíti helyzetét a világban, ma változást jelentett be a felállásban.

Pedro Nascimento a fővokalista és Fernando Castanha a dobos már nem részei a bandának a zenei nézeteltérések miatt.

Hogy folytathassák a „Traumatic Scenes” turnét, a banda bejelentette a tapasztalt dobos, Helmut Quacken visszatérését, aki tagjuk volt 2008-2011 között, három turnéjuk volt együtt Brazília észak-északkeleti részén, valamint ő vette fel a „Traumatic Scenes” albumot. Helmut Quacken kiváló képességeiről ismert, melyet több más bandában is bemutatott, mint a Glory Opera vagy a Dominus Praelli.

SupreMa új hangjaként Diogo Noletot toborozták be, a színtér új fiúját, aki ennek ellenére egy erős hangot hozott, mely a progresszív metál elvárásait teljesíti.

„Csak megköszönni tudom volt tagjainknak a szép pillanatokat, és sok szerencsét kívánok nekik pályafutásukhoz. Életünk sokszor válaszút elé kerül, és most is ez történt. Az elmúlt pár hónapban a SupreMa éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy támogatni tudjuk ezt a turnét, és rettentő boldog és motivált vagyok az új felállással. Friss levegő, új energiák, emberek akik „vérszemet kaptak”, akik hajlandóak felemelni SupreMa és a brazil metál nevét még magasabbra a világban; csak ennyi tudok mondani, ez a SupreMa ma, egy csapat aki teljesen a munkára fókuszál és benne van a löket a következő lépés megtételéhez.

Örülök, hogy Helmut visszajött a bandához, tavaly együtt koncerteztünk Manaus-ban, mindenféle próba nélkül, és lenyűgöző volt, félelmetes az a kapocs ami köztünk van zenélés közben. Szintén örülök Diogo Noleto csatlakozásának, egy egyszerű és karizmatikus srác, akiben biztos vagyok, hogy egyből elkápráztatja az összes rajongót. Kiváló énekes, akitől leesett az egész banda álla még az első meghallgatás előtt. ÓRIÁSI a hangja, és kétség sem fér hozzá, hogy minden rajongó meg fog lepődni. Legyenek azok súlyos részek, legyen akár tiszta vagy a progresszív metál igényeit teljesítő, a dal minden pillanatában meglepetést okoz. Egyedi hangja van, és azt kívánom, hogy minden rajongó élvezze velünk ezt a brazil tehetséget. Ezzel a két tüzes sráccal simán elérjük a céljainkat.” mondta a gitáros és alapító, Douglas Jen.

A banda épp a debüt fellépést ütemezi, és a napokban bejelenti a helyszínt és a dátumot.

„Rettentő izgatottak vagyunk az új helyszínnel, újabb év eltelt, és most, hogy a SupreMa 10. évfordulója van, kifejezetten különleges az idei év, készülünk is pár kiadványra ezzel az új felállással és alig várjuk, hogy bejelenthessük a híreket és megmutassuk a rajongóknak az új hangzást.” mondta Fabio Carito, a banda basszusgitárosa.

Pályafutásának 10. évfordulójának, ünneplésére a SupreMa hamarosan újabb híreket fog bejelenteni, a rajongóknak ötlete sem lehet, hogy mi várja majd őket, szóval tartástok a szemetek a www.supremametal.com-on.

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Brazilian Metal band SupreMa released today their brand new video for the song “Fury and Rage”

NorthWar

Szólj hozzá!