Hírek

Szegedi vérengzés – önkéntes véradáson a szegedi goth-ok

Önkéntes csoportos véradásra készül a Gothic Club Szeged csapata március 14-én, délután 2 órától, Szegeden, a Szegedi Vérellátó Központban.

Karitatív tevékenységeit tekintve nem ez az első alkalom arra, hogy szubkultúránk szegedi különítménye jótékonyságra adja a fejét, elég, ha a valamikori Konzerv Koncertekre gondolunk, mely rendezvények keretein belül a szervezők, a fellépők, és a közönség együtt támogatott állami gondozott gyermekeket, azok nyári táborának étkeztetésén keresztül.

Tóth Krisztina és Mézer János szervezők azonban most új vizekre eveznek, s az immáron nyolc éve létező rendezvénysorozat (korábbi nevén Kárhozottak Éjszakája) újabb, talán mérföldkőnek nevezhető jótékonysági állomásához érkezhetnek el e hét pénteken.

A szervezők úgy gondolják, nagyon fontos az, hogy az ilyen cselekedetekkel időről időre felhívják magukra és a rendezvényre a szélesebb, a kultúrkör határain túlnyúló érdeklődők figyelmét is, s nem csupán puszta marketing megfontolásból, sokkal inkább azért, hogy megmutassák: a sokszor elítélt, kinézett, deviánsnak gondolt emberek is képesek tenni valamit a társadalomért. Annál is inkább igaz ez a mostani megmozdulásra, hiszen senki nem tudhatja majd, az ő felajánlott vére szegényen, gazdagon, rockeren, diszkóson, férfin, nő, idősen, vagy gyermeken fog segíteni. A csapat célja csupán a támogatni akarás, és a szolidaritás kifejezése.

A délutáni véradást este 8 órától természetesen a már ismert party követi a szegedi Zero art café-ban, melyre a véradók ingyenesen mehetnek be, s melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek