Hírek

Szerinted Norvégia csendes?!

A Silenos Könyvkiadó nagy meglepetéssel készült a metálzene rajongói számára.

Burzum címmel Varg Vikernesről, a norvég metál központi figurájáról jelentetett meg egy átfogó pályaképet, mely az életrajzi vonatkozásokon és a zenei elemzéseken túl bemutatja Varg ellentmondásos írásait is.

A zenei életrajzok többnyire a pop-, rocksztárokkal foglalkoznak, így a különböző metálirányzatok képviselőiről gyakorlatilag soha nem is jelenik meg könyv, pedig a kultúra igazán gazdag, így kiált az alapos elemzés után.

A Silenos Könyvkiadó szerencsére igazán emblematikus, és ráadásul kortárs zenészekkel foglalkozik, s nem zavarja, ha valaki nem rádióbarát. Márpedig Varg Vikernes nem csak nem rádió- és fogyasztóbarát, hanem igazán emberbarátnak sem lehetne nevezni.

Tulajdonképpen erre példa az is, hogy Varg a zenei projektjét, a Burzumot egyedül jegyzi, s csak elvétve kér fel, hív meg segéderőket.

A téma magyar vonatkozása annyi, hogy a mára már klasszikussá vált Mayhem-albumon (De Mysteriis Dom Sathanas) Csihar Attila (ének) együtt szerepelt a basszusozó Varggal.

A kötet minden igényt kielégítően mélyre hatol. Bemutatja Varg élettörténetét, zenei pályafutását és gondolatvilágát. Alapos, szenvedélyes, lényegre törő.

A kötet adatai:

Kjell Månsson: Burzum. Ördögi kör, avagy egy kortárs Loki mítosza

Fülszöveg:

Zenekarok:

Burzum, Mayhem, Thorns, Darkthrone, Emperor, Immortal 

Zenészek:

Grisnák gróf, Euronymous, Necrobutcher, Hellhammer, Maniac, Dead, Csihar Attila, Blackthorn, Blasphemer, Fenriz, Nocturno Culto, Faust, Samoth, Demonaz 

RÓLUK szól ez a könyv. 

Templomgyújtogatások, öngyilkosságok, emberölések. Fekete fém. Pogányság: Odin, Baldr. 

Vigyázz!

Adatok:

2800 Ft (Kiadótól megrendelve 2240 Ft)

Megrendelhető: http://silenos.hu/burzum/

ISBN 978-963-88524-9-6

334 oldal

Megjelenés: 2011. november

Silenos a Facebookon:

http://www.facebook.com/pages/Silenos-Kiad%C3%B3/276943498520

Kapcsolódó cikkek

BURZUM – Sôl Austan, Mâni Vestan

Cryonus

BURZUM – Umskiptar

Golysz

BURZUM – From The Depths Of Darkness

REBELPROUD

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek