Hírek

Szlovákiában először az olasz gothic/death/ doom metál zenekar, a NOVEMBRE!

Kilenc év szünet után, egy európai turné keretén belül először látogat el Szlovákiába az olasz gothic/death/ doom metál zenekar, a NOVEMBRE. Már a 90-es években „Arte Novecento“ és „Classica“ cím alatt megjelent, érzelmekkel dúsított, álmodozó nosztalgiával telt albumukkal nagy rajongói táborra tettek szert. A zenéjük olyan, mint az élet, minden érzés amivel az ember élete során találkozik megtalálható dalaikban– szerelem, harag, halál, remény, elkeseredettség, boldogság – mindez egy hamisíthatatlan, sajátos zenei stílusban. 1993-tól 8 albumot mondhatnak magukénak. Olyan nagy zenekarokkal osztoztak a színpadon, mint a KATATONIA, OPETH, PARADISE LOST, vagy a MOONSPELL. Az európai turnéjuk alatt, ahol először lépnek a közönség elé főzenekarként, a legújabb „URSA“ névre keresztelt lemezüket mutatják majd be.

A turnén a svéd ISOLE nevezetű zenekar kíséri a headlinert, amely 2014-ben ünnepelte meg 25 éves fennállását hatodik lemezük, a „The Calm Hunter“ kiadásával. A zenekar névjegyét a nehéz, helyenként doomos riffek, egyedi vokál harmóniák jellemzik, egy kis growl- lal és progresszivitással fűszerezve.

Az olasz SHORES OF NULL 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy a metál zene sötét oldalát kutassa, magába foglalva a gótikus, doom, death és black metál elemeit. A turnén elhangzanak majd dalok a „Quiescence“ bemutatkozó lemezükről 2014-ből, mely rengeteg pozitív értékelést kapott.

A turné pozsonyi megállóján a hazai hozzájárulást az APRIL WEEPS adja, ami az energiájáról és a magával ragadó színpadi megjelenéséről ismert. A 2013-as bemutatkozó lemezt „Outer Calm, Pain Within“ címmel sok dicsérő kritika és számos koncert követte olyan nagy zenekarokkal, mint a IN MOURNING, SATURNUS, illetve a DRACONIAN. A zenekar élete jelenleg az új lemez körül forog, ugyanis a legfrissebb szerzemények mostanság látnak napvilágot. A koncertre pont ezekből a friss szerzeményekből hoznak majd ízelítőt. Az esemény különlegessége legfőképp az, hogy ez az egyetlen erre az évre betervezett koncertjük, ezért semmiképp sem szabad kihagyni.

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Overtures, Disquiet, Hatebreed, Jim Breuer and the Loud & Rowdy, Novembre, Spitefuel, Grey Heaven Fall, In Mourning

KMZ

NOVEMBRE – Materia

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek