Hírek

„Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le” – Ørdøg friss klip: Keringő

Sötétanyag címmel a tavaly februári HammerWorld egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a Superbutt egykori tagjait tömörítő, de már kizárólag magyarul éneklő Ørdøg zenekar második albuma. Tavasszal számos koncerten lehet majd látni a Vörös András vezette bandát szerte az országban, most pedig bemelegítésként megérkezett a Sötétanyag lemez Keringő dalához készült klip, amit Galler András “Indián” rendezett.

„Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le: a Sötétanyag című második Ørdøg-lemez első nyilvánosságra hozott dala tavaly januárban a Sátántangó volt… Most pedig, hogy keretbe foglaljuk a dolgot, itt a másik tánc, a Keringő klipje. A rendező Galler András Indián, a maszkokat Kocsis Eszter készítette, a szereplő gyerekek a MU Színház Termini műhelyének tagjai, illetve a basszusgitárosunk, Salim kisfia, aki végre bosszút állhat apán mindenért…

..2017-ben történt egy csomó minden, életünkben először lett bakelitlemezünk, életünkben először volt olyan lemezbemutatónk, ahova minden jegy elkelt, koncerteztünk, fesztiváloztunk, felléptünk a Mastodonnal, és a Sötétanyagot a 2017-es év legjobb lemezei közé válaszotta évértékelőjében a Shockmagazin, a Rockstation, a Grungery, a Rozsdagyár és a Fémforgács is. Szóval, büszkék vagyunk, és örülünk, hogy tetszik, tényleg.

Mivel pedig a Sötétanyag megjelenése óta gyűlnek már az új témák és ötletek, itt az ideje, hogy lassan nekiálljunk megírni egy következő lemezt. Ezzel simán el fog telni egy év legalább, közben viszont idén tavasszal olyan sok koncertünk lesz, mint az Ørdøggel még soha.”

A zenekar soron következő koncertjei:

01/20 Eger, Rock Café
03/02 Székesfehérvár, Fezen
03/10 Kazincbarcika, Diamond
03/15 Gyöngyös, Start Műhely
03/17 Miskolc, Corner Stage
03/23 Nyíregyháza, Club Hollywood
03/30 Szeghalom, Stone
04/06 Kiskunfélegyháza, Rocktár
04/07 Győr, Dongó
04/14 Békéscsaba, Narancs Café
04/21 Esztergom, Sportalsó
05/05 Dunaújváros, Kaptár
05/11 Mezőkövesd, Biliárd
05/12 Pécs, Pécsi Est Café
05/18 Debrecen, Kaptár
05/19 Székesfehérvár, 8-as Műhely
05/25 Szeged, Grand Café

A budapesti állomásról később érkezik majd bővebb információ!

Ørdøg zenekar facebook oldal: www.facebook.com/ordogmusic/
EDGE Records facebook oldal: www.facebook.com/EdgeRecordsHungary

Kapcsolódó cikkek

Ørdøg – megjelent az Ø3 vinyl kiadása, holnap budapesti koncert az Instantban!

KMZ

Koncertajánló: Ørdøg /// október 5. – Instant

KMZ

Ørdøg – Az egyetlen nyári budapesti koncert a Sons Of Apollo vendégeként!

KMZ

Ørdøg – videoklip az egyik kedvenc dalukhoz: 100X100000, október 13-án koncert a Dürer Kertben

KMZ

Az Ørdøg is fellép a Mastodon előtt

KMZ

Friss nagylemezzel jelentkezik az Ørdøg zenekar, keresd a HammerWorld magazin februári mellékleteként!

KMZ

Új Ørdøg-klip – Natasa

KMZ

Friss Ørdøg-klip

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek