Tankard – A hírhedt germán sörthrash gárda végre Budapesten!

Az idén 30. születésnapját ünneplő Tankardra bizony sokat kellett várnia a hazai metalosoknak, elvégre mostani Európa-turnéjukkal első ízben érkeznek majd hozzánk. A felvállaltan az „alkoholista metal” stílust képviselő urakat nagyon nehéz komolyan venni, de zenéjükkel, vagyis a vérbeli thrash metallal még ők sem viccelnek. Május 13-án Budapestre, a Dürer Kertbe is elhozzák a legfontosabbakat, vagyis a metalt és a sörfesztiváli hangulatot!

A Tankard története egészen kivételes: a Frankfurtból származó zenekar már a germán thrash metal megszületésének idejében is aktív volt. Olyan bandákkal kezdtek el párhuzamosan működni a ’80-as évek elején, mint a Kreator, a Destruction vagy a Sodom. Míg nagyon sok együttes tagcserékkel és feloszlásokkal küszködött, majd újraegyesülés útán tért vissza, a Tankardnak sosem voltak ilyen problémái. Rájuk mindig lehetett számítani. 1986-os debütálásukkal megmutatták, hogy a kialakuló thrash metal színtéren nem csak a Ruhr-vidék képes kiváló zenekarokat kitermelni.

Hűséges rajongóbázisuknak – a kitartást meghálálandó – sorra szállították erősebbnél erősebb lemezeiket. Mára igazi márkanévvé váltak, úgyhogy ha a valódi fémzene és a sör kettőse előkerül, a Tankard minden bizonnyal elsőként ugrik be. Egyik legfőbb titka annak, hogy még mindig aktívan zenélnek, hogy sosem vették túl komolyan az egészet, és számukra a zenélés inkább csak egy óriási, véget nem érő buli. Diszkográfiájuk mára 14 stúdióalbumból, 2 válogatáslemezből, 2 DVD-ből és egy koncertlemezből áll. Persze nem ülnek a babérjaikon: hamarosan új anyaggal fognak jelentkezni, s remélhetőleg némi ízelítőt a budapesti koncerten is fogunk hallani. Végezetül pedig itt egy dal szolíd sörhassal arról, hogy nincs szebb halál, mint.. sörrel a kézben: http://youtu.be/DoCgM1CdlIs 

A bemelegítést is kellően elvetemült arcok vállalták magukra hazai részről: a Concrete színtiszta thrash metalban utazik, a Drünken Bastards pedig a budapesti undergroundból ismerős arcokat gyűjtött össze nehezen kategorizálható zenés dühkitöréseihez. Szóval elő a söröskorsókkal és május 13-án irány a Dürer Kert! Pusztán arra kell majd figyelni, hogy a nagy headbangelés közben egy csepp se löttyenjen ki és menjen kárba…

A Concerto Music bemutatja:
2012. május 13., péntek 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Tankard, Concrete, Drünken Bastards koncertek
Belépő: 3500 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.tankard.info 

Közösségi oldalak:
http://www.facebook.com/events/322987057726668/
http://www.facebook.com/tankardofficial
http://www.facebook.com/Concrete666
http://www.facebook.com/pages/Drünken-Bastards/207430989273473

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Tankard – hit the Charts

NorthWar

Hot News: Tankard – release ‘Fooled By Your Guts’ video “Making Of” part 2!

NorthWar

Hot News: Tankard – launch video premiere for ‘Fooled By Your Guts’ on Stern.de!

NorthWar

Hot News: Tankard – „R.I.B.“ out now!

NorthWar

Hot News: Tankard – announce video clip for „Fooled By Your Guts“

NorthWar

Hot News: Tankard – Making of „R.I.B. (Rest In Beer)“ video

NorthWar

Hot News: Tankard – announce split single with Destruction

NorthWar

Hot News: Tankard – video premiere of ‘R.I.B. (Rest In Beer)‘ on Metal Hammer.de

NorthWar

Hot News: Tankard – spectacular video teaser online!

NorthWar

Hot News: Tankard – third track-by-track video posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – digital single “Fooled By Your Guts” out now

NorthWar

Hot News: Tankard – second track-by-track video posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – first track-by-track video posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – first song of „R.I.B.“ released

NorthWar

Hot News: Tankard – first “R.I.B” album trailer online / Metalfest signing session

NorthWar

Hot News: Tankard – album cover and tracklist revealed!

NorthWar

Hot News: Tankard – first part of album cover revealed!

NorthWar

Hot News: Tankard – final studio report video online

NorthWar

Hot News: Tankard – third studio report video online

NorthWar

Hot News: Tankard – second studio report video online

NorthWar

Hot News: Tankard – first studio report video online

NorthWar

Hot News: Tankard – recording new album “R.I.B”

NorthWar

Hot News: Tankard – re-release »The Morning After« and »The Meaning Of Life« on vinyl!

NorthWar

Hot News: Tankard – working on new Album „R.I.B.“

NorthWar

Hot News: Tankard – re-release »Stone Cold Sober« and »Two-Faced« on vinyl!

NorthWar

Hot News: Tankard – new tourdates announced!

NorthWar

Hot News: Tankard – Re-Release “Zombie Attack” & “Chemical Invasions” On Vinyl

NorthWar

Tankard Interjú

Dr. Feelgood

Tankard, Concrete, Drünken Bastards – Koncertbeszámoló

Dr. Feelgood

Hot News: Tankard – Kick Off Fan Video Contest!

NorthWar

Hot News: Tankard – Present New Lyric Video!

NorthWar

Hot News: Tankard – Album Preview / Live Web Chat!

NorthWar

Hot News: Tankard – “A Girl Called Cerveza” Video Clip!

NorthWar

Hot News: Tankard – Debuts New Track!

NorthWar

Hot News: Tankard – Behind The Scenes of Video Shoot

NorthWar

Hot News: Tankard – Third Track-By-Track Video Posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – Second Track-By-Track Video Posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – First Track-By-Track Video Posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – Listening Session Trailer!

NorthWar

Hot News: Tankard – Reveals Track List, Track-By-Track & Fourth Part Of Cover

NorthWar

Hot News: Tankard – Album Title / First Part of The Cover Released!

NorthWar

Hot News: Tankard – First Part Of Studio Trailer Posted!

NorthWar

Hot News: Tankard – Recording New Album!

NorthWar

Hot News: Tankard And Nuclear Blast Tie The Knot!

NorthWar

TANKARD – Vol(l)ume 14

Dr. Feelgood

TANKARD – Best Case Scenario: 25 Years In Beers

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár