Hírek

Tarolt a Rómeó! Harmónia díj Aranylemezzel díszítve!

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hétvégén Rómeónak állt a zászló.

A somorjai csapat rendkívül népszerű Magyarországon. Misem bizonyítja jobban, mint hogy a nemrégiben megjelent A három… albuma Aranylemez lett!

A tavaszi turné első állomásán a koncertet félbeszakítva jelent meg a kiadó igazgatója, Dr. Hartmann Kristóf, és a nagyközönség előtt adta át a csapatnak az eladás után járó plakettet.

A zenekar nem tudott az egész akcióról, volt nagy meglepetés, sőt még örömkönnyek is kicsordultak, hiszen nem kis dolog ez egy keményebb műfajt játszó csapat életében. Nem beszélve arról, hogy felvidéki zenekarként kapta meg a magyar elismerést.

KÉPEK A KONCERTRŐL: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10152214835131387.1073741843.241884031386&type=1

Másnap sem telt eseménytelenül, hiszen idén a nívós Harmónia díjra három kategóriában is jelölték a Rómeó Vérzik zenekart, és ebből kettőt el is hoztak.

legjobb zenekarként az év dalát is jegyzik, ami nem más, mint a figyelemfelkeltő Kalózhajó.

„Nehéz szavakba önteni az elmúlt napok eseményeit! –  mondta Koppány, Ríkó és Sancho. –  A három… című lemez bearanyozódott pénteken, szombat este pedig Kassán, a Thália Színházban, a Harmónia díjátadó gálán két díjat is nekünk ítélt a szakmai kuratórium.
A Kalózhajó dalunk az év dala lett és az év zenekara díját is mi kaptuk meg. Nehéz most bármit is mondani, mert nem tudjuk az érzéseinket igazán szavakba, mondatokba önteni. De kiadónktól kezdve mindenkinek, aki körülöttünk van, szeretnénk megköszönni a kemény munkát, hitet és a kitartást.
De a legfontosabb és a legeslegbüszkébbek a közönségünkre vagyunk, mert nélkülük nem jutottunk volna el ide! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!!!”

10 éves az Engedd belém turné / MÁRCIUS/  DEPRESSZIÓ – RÓMEÓ VÉRZIK TURNÉ /ÁPRILIS/

MÁRCIUS    7.  RÓMEÓ VÉRZIK Esztergom Sportalsó
MÁRCIUS    8.  RÓMEÓ VÉRZIK Dunaszerdahely Soul Hunter
MÁRCIUS 14.  RÓMEÓ VÉRZIK Érsekújvár Stardust
MÁRCIUS 15.  RÓMEÓ VÉRZIK Zselíz Club 186
MÁRCIUS 21.  RÓMEÓ VÉRZIK Eger Gödör Klub
MÁRCIUS 22.  RÓMEÓ VÉRZIK Nyíregyháza Romkert
ÁPRILIS    4. Depresszió+ Rómeó Vérzik Gödöllő Trafó
ÁPRILIS    5. Depresszió+ Rómeó Vérzik Székesfehérvár Fezen
ÁPRILIS 11. Depresszió+ Rómeó Vérzik Békéscsaba Tégla Műv.ház
ÁPRILIS 18. Depresszió+ Rómeó Vérzik Sopron Hangár
ÁPRILIS 19. Depresszió+ Rómeó Vérzik Kaposvár Hangár
ÁPRILIS 25. Depresszió+ Rómeó Vérzik Debrecen Roncs Bár
ÁPRILIS 26. Depresszió+ Rómeó Vérzik Szolnok
MÁJUS 10. Depresszió+ Rómeó Vérzik BudapestPark

Kapcsolódó cikkek

Rómeó Vérzik „Jön egy új nap” – 20 éves jubileumi koncert DVD

KMZ

Rómeó Vérzik: Jön egy új nap – egy hónapig él a 20 éves jubileumi koncertkiadány exkluzív válozatának előrendelése

KMZ

Rómeó Vérzik: Jön egy új nap – májusban érkezik a 20 éves jubileumi koncert felvétele

KMZ

Sör, bor, esküvő a Rómeó Vérzik háza táján!

KMZ

Rómeó Vérzik – Trójai faló videoklip

KMZ

Új turnéra indul a mocskos rock n’ roll!

KMZ

A Rómeó Vérzik somorjai magyar zenekar kettős jubileumot ünnepel

KMZ

A turné közben elkészült a Rómeó Vérzik új klipje!

KMZ

Rómeó Vérzik Interjú

KMZ

RÓMEÓ VÉRZIK – Egybetépve 2CD

Darkjedi

3. Metal Karácsony – Koncertbeszámoló

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek