Hírek

Tattoo The Sun Feszt – Ingyenes buli a Dürerben a WMD-vel és a Cadaveres-el

Július első napján szuper koncertélményekre tehetsz szert, ha fogod magad és jól ellátogatsz a Dürer Kertbe. Egész pontosan öt zenekar fogja bevenni a színpadot, és mint ahogy az a címből valamelyest kivehető, de legalábbis sejthető, valamilyen úton-módon kapcsolódik az eseményhez a tetoválás. Például úgy, hogy a legszebb tetoválással rendelkező koncertlátogató tetoválásra elkölthető utalványt kap. A két fő zenekar a Cadaveres és a Watch My Dying, az estét 8 órás kezdettel a Sleepless nyitja. Róluk jó, ha tudod, hogy az Emotions Until Death utódzenekara, jelszavuk a „Mosh & Roll!” 21 órától aztán a váci Sunday Fury-é a főszerep, akiket leginkább a doom/stoner hatás jellemez, de egyáltalán nem idegen tőlük a hardcore és a thrash sem.

Teszem hozzá, két lemezes banda. Tíztől Cadaveres, utána pedig a Watch My Dying zúzza szét a fejeket a tőlük elvárható és megszokott módon. Az estet – jobban mondva a koncerteket – a 2009-es alakulású ScerrA zárja, akiknek 2010 áprilisában jelent meg első, Kétségekkel, vagy anélkül című lemeze, azóta pedig folyamatosan koncerteznek, bemutatkozó fellépésükre a tavalyi Metalfest Open Air-en került sor. És most figyelj! Az belépés teljesen ingyenes! Tehát július elsején pénteken, tárt karokkal vár a Dürer Kert és csapata, a WMD és a Cadaveres legénysége, minden szesz és minden nem szesz, mert a lehetőségek határtalanok!
(Marosvölgyi Luca/rockelet.hu engedélyével)

Sorrend:
20:00 – 20:40 Sleepless
21:00 – 21:40 Sunday Fury
22:00 – 22:50 Cadaveres
23:10 – 00:00 Watch My Dying
00:10 – 00:50 ScerrA

Info: http://www.facebook.com/event.php?eid=224397884245127

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek