Hírek

Tavaszi folk metal ünnep – A Korpiklaani – Turisas – Trollfest hármas érkezik márciusban Budapestre!

2019 tavasza sokak számára egy remek hangulatú, kihagyhatatlan folk metal bulival fog kezdődni, erről pedig a pörgős dalaikkal sör -és vodka fogyasztásra sarkalló finn KORPIKLAANI fog gondoskodni, akik a szintén finn, csata-metal dalaikkal harci kedvet teremtő TURISAS, illetve a sötét norvég erdők hangulatát rengeteg jókedvvel fűszerezve elhozó TROLLFEST társaságában érkeznek a Barba Negrába március 13-án.

Wayfarer & Warriors Tour: Korpiklaani, Turisas, Trollfest Facebook esemény:
www.facebook.com/events/211279732896032/

Finnország egyik legismertebb folk metal csapata, a KORPIKLAANI 10. albumával tér vissza hazánkba jövő márciusban. A Kulkija még idén szeptember 7-én jelenik meg, 3 évvel az előző Noita című lemez után. 14 új dallal ez az eddigi leghosszabb Korpiklaani album, és a zenekar szerint egyben a legtermészetesebb hangzású is.

“Ez tisztán hallatszik rajta. Sokkal közelebb áll hangzásban ahhoz, ahogy a színpadon szólunk, és minden egyes új dalt el fogunk tudni majd játszani élőben, az biztos.” – Tette hozzá az énekes Jonne Järvelä. A felvételekhez a zenekar főleg azt a felszerelést használta, amin jelenleg a turnén is játszanak.

Kulkija lemezt 2017 novemberében rögzítették a Petrax Studioban (Hollola, Finnország), majd a Sound Supreme Studioban (Hämeenlinna, Finnország) zajlott a keverés Janne Saksa producer irányítása alatt, a végeredmény pedig egy olyan hangzású Korpiklaani lemez, amit eddig még nem hallottunk a zenekartól. A hozzá illő, részletes grafika és borító Jan Yrlund (Battle Beast, Manowar) műve, aki már a harmadik lemez óta dolgozik a zenekarral, a jelenlegi pedig egy gyönyörű finnországi (Huhtalan torppa, Kuhmoinen) tájkép alapján készült, melyhez ő csinálta a fényképet.

5 évvel ezelőtt jelent meg a TURISAS legutóbbi nagylemeze, ami egyszerűen csak Turisas2013 évre hallgat, és egyelőre nem is érkeztek új hírek a folytatásról. Ezzel ellenben a színpadon a zenekar nem állt le, folkos szimfonikus metal csatahimnuszaikat pedig legalább négy lemezről fogja ezúttal is játszani Mathias „Warlord” Nygård és csapata.

A norvég TROLLFEST 2004-ben alakult. A folk metal zenekar 3 sikeres lemez után leszerződött a NoiseArt Records-hoz 2011-ben, ezt pedig a negyedik, „En Kvest for Den Hellige Gral“ című nagylemezükkel ünnepelték meg még ugyan abban az évben. A norvégok lemezen, egyedi hangzásuk mellett a legendásan jó hangulattal is hódítanak, amit koncerten szoktak teremteni. A dalok között és mellett a srácok remekül szórakoztatnak, rengeteg humorral, szójátékokkal – amiket talán még mi is megértünk, már ha ismerjük az általuk kitalált képzeletbeli, német és norvég keverékéből megalkotott Trollspråk nyelvet, amin dalszövegeiket írják. Legutóbbi lemezük a hetedik Helluva című, ami 2017-ben jelent meg.

❒  Jegyárak:
7999 Ft – szeptember 30-ig, kizárólag a Rock1 rendszerében
8999 Ft – elővételben
9999 Ft – a koncert napján és a helyszínen

❒  Jegyrendelés:
jegy.rock1.hu/korpiklaani_turisas_trollfest_20190313

❒  A Hammer Concerts bemutatja:
Wayfarer & Warriors Tour
KORPIKLAANI
TURISAS
TROLLFEST
2019. március 13. (szerda)
Barba Negra Music Club

Korpiklaani Facebook:
www.facebook.com/korpiklaani/
Turisas Facebook:
www.facebook.com/turisas/
Trollfest Facebook:
www.facebook.com/trollfestofficial

✔ Hammer Concerts Facebook oldal:
www.facebook.com/hammerconcerts/

✔ Hammer Concerts Instagram oldal:
www.instagram.com/hammerconcertshungary/

Kapcsolódó cikkek

Korpiklaani / Dalriada / From The Sky – hatalmas folk metál este volt

KMZ

TROLLFEST – Helluva

ST. Toma

KME videók: Atlantis Chronicles, Uada, Kawir, Vike Tare, Ravenia, The 69 Eyes, Korpiklaani, Drakwald, Hatebreed, Flotsam And Jetsam

KMZ

KORPIKLAANI – Noita

ST. Toma

Korpiklaani – “Pilli On Pajusta Tehty” klip premier

KMZ

Korpiklaani – Új dalszöveges videó és digitális single: ‘Lempo’

KMZ

Korpiklaani – »Noita« albumelőzetes!

KMZ

Korpiklaani – Nuclear Blast szerződés és új album

KMZ

Hot News: Trollfest Debuts Video For Title Track From Upcoming Kaptein Kaos Album

KMZ

Turisas, Starkill – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Trollfest Release Single From Upcoming Sixth Full-Length Album

KMZ

Hot News: Trollfest Reveal First Details And Artwork For Upcoming Sixth Album And Announce Headlining European Tour

KMZ

Hot News: Turisas – announce Starkill as special guest on upcoming tour

KMZ

Hot News: Turisas – European headlining dates, launch a „Turisas2013 Track By Track” via terrorizer.com

KMZ

Heidenfest 2013 – Wien – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Turisas – Release „Piece By Piece” Lyric Video At RevolverMag.com

KMZ

Hot News: Turisas – watch an entertaining „Ten More Miles (Making Of)” via metalhammer.co.uk

KMZ

Turisas Interjú

ST. Toma

Hot News: Turisas – Check out the video clip for „Ten More Miles” via metalhammer.co.uk; „Turisas2013” out now

KMZ

TURISAS – Turisas2013

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek