Hírek

Tengs-Lengs 30. jubileum

30 ÉV ÁLLATKODÁS

Immár rangidősként lépve a rock és blues történelembe, idén hazánk egyik legelső klubzenekara is 30-as jubileumot ünnepel.

Az 1984-ben alapított Tengs-Lengs fontos zenekar, a hazai blues és rock n’ roll zene egyik mérföldköve. Őket ismerni illik, és ha nosztalgiázni, ha csak táncolni egy jót, az ünnepi koncertjükön ott lenni a fentiek miatt majdnem, hogy kötelező.

„A Tengs-Lengs visszatért oda ahonnét a csodálatos blues és rock and roll elindult –  és jól tette.
A klubba, ahol a szünetben a zenész együtt sörözik a közönséggel, a barátokkal, ahol egy a többiekkel, nem pedig valami földöntúli bálvány. A gyökerek nagyon fontosak, aki nem ismeri és nem tiszteli a múltat, annak nincs jövője” – ajánlotta Hajnal Gábor egykor a zenekart s annak egyedi hangulatát.

S bár a legendás Lengs történetében 30 év telt el, tagjainak gyerekeik vannak, s a hajuk esetleg már meg is őszült, a mai napig ugyanazt a vérpezsdítő hangulatot nyújtják a koncertjeinken, mint egykor, mikor saját klubuk volt, és bejárták az egyetemi- és blueskocsmákat.

„A nyolcvanas években igazi sikk volt a zenekar koncertjeire járni.” – írják egy cikkben a budapesti, időközben trióvá alakult csapatról. Ám éppen a mai napig megállíthatatlan zenekar lendülete, és visszajáró, lelkes közönsége bizonyítja, hogy még manapság is menő dolog Lengsre járni. 

Találkozzunk az elmúlt 30 év emlékeivel október 4-én a budapesti Backstage Pubban! 

TENGS-LENGS 30. JUBILEUMI KONCERT
Időpont: 2014. október 4.
Helyszín: Backstage Pub
Kapunyitás: 19 óra
Belépő: 900 Ft

További infó:
tengslengsinfo@gmail.com,
www.tengslengs.hu 

Minden régi és új Tengs-Lengs rajongónak ott a helye!

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek