Hírek

The 69 Eyes – jön az új lemez, novemberben jubileumi turné és budapesti buli!

Helsinki vámpírja, a The 69 Eyes idén 30 éves születésnapját ünnepli, ez viszont korántsem jelenti azt, hogy öregesen lelassulna, épp ellenkezőleg. West End címmel szeptember 13-án jelenik meg az új finn gót/rock lemez a Nuclear Blast kiadó gondozásában olyan vendégszereplőkkel, mint Dani Filth a Cradle Of Filth éléről, Wednesday 13 vagy a Beastö Blancö énekesnője, Calico Cooper (Alice Cooper lánya).

“A »West End« cím egy sötét képre utal, melyben ha valami meghal, egyúttal valami új kel életre, nekünk pedig ennek megfelelően változnunk kell az életben maradáshoz. Úgy érzem, a Földünk fordulóponthoz érkezett. A nyugati világ vége közel és a kérdés már csak az, mi történik, ha a nyugatnak vége (ha a “west ends”). A cím összetett jelentéssel bír számunkra, de egy biztos: semmi köze a The Pet Shop Boys-hoz vagy Londonhoz”– magyarázta az énekes Jyrki 69.

A hab a tortán pedig egy 18 állomásos európai turné, a West End Tour 2019. A körútnak ráadásul budapesti megállója is lesz, november 12-én a BARBA NEGRA-ban.

A 11 dalos album első előzetes dala, a klippel kísért 27 & Done – ismerkedj meg vele!

THE 69 EYES – 27 & Done (OFFICIAL VIDEO)
www.youtube.com/watch?v=OLoqIdCMZCE

❒ A Hammer Concerts bemutatja:
THE 69 EYES
+ vendégek
2019.11.12.
Budapest
BARBA NEGRA

❒ FACEBOOK ESEMÉNY:
www.facebook.com/events/2290064404581796/

❒ LINKEK:
www.69eyes.com
www.facebook.com/the69eyes
www.instagram.com/the69eyesoffical
www.nuclearblast.de/the69eyes

❒ JEGYEK: 
5999 Ft ▲ limitált early bird június 15-ig
6999 Ft ▲ elővételben július 15-ig
7999 Ft ▲ elővételben november 11-ig
8999 Ft ▲ a koncert napján és a helyszínen

❒ ONLINE JEGY: 
jegy.rock1.hu/the_69_eyes_20191112

Kapcsolódó cikkek

The 69 Eyes, Mister Misery – Koncertbeszámoló

bönin

Powerwolf, The 69 Eyes, Russkaja – tovább bővült az idei koncertmenü

KMZ

The 69 Eyes – A Lacrimas Profundere is csatlakozik a turnéhoz

KMZ

A Hammer Concerts bemutatja: The 69 Eyes Budapesten idén ősszel!

KMZ

KME videók: Pain, The 69 Eyes, Karmakanic, Withering Soul, To the Rats and Wolves, Serpentyne, Despised Icon, The Void

KMZ

KME videók: Gruesome, Cats in Space, Dead By Wednesday, Obscenity, The 69 Eyes, Doro, Suidakra, A Time To Hope, Devildriver, Green Death, Broken & Burnt

KMZ

KME videók: Atlantis Chronicles, Uada, Kawir, Vike Tare, Ravenia, The 69 Eyes, Korpiklaani, Drakwald, Hatebreed, Flotsam And Jetsam

KMZ

KME videók: Serenity, Megaherz, Soulfly, Venomous Concept, The 69 Eyes, Divided Multitude, The New Black, Exarsis, Terror Empire

KMZ

A The 69 Eyes elkezdte új albuma felvételeit!

KMZ

The 69 Eyes – Megjelent a »The Best Of Helsinki Vampires« plusz a »Devils«, »Angels« és »Paris Kills« újrakiadása!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – to be featured in Finnish reality TV show!

KMZ

Hot News: Sonic Syndicate, The 69 Eyes & Indica – joining the Imagine charity campaign

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – ‘Lost Without Love’ lyric video online

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – Release ‘Rosary Blue’ Single Feat. Kat Von D Via iTunes!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – „Borderline“ Video Online!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – Comment On “Borderline” Music Video, Post Photos From The Set!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – Join The Mobile Backstage Community, App Available!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – Another Brand New Song Online Now, Announce First „X“ Tour Dates!

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – „Red“ Video Premiere

KMZ

Hot News: The 69 Eyes – Third „X“ Video Trailer Online, Release New Pic From „Red“ Set!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek