Hírek

Therion – Monumentális rockopera-bemutató a Barba Negrában

Március 13-án tér vissza Budapestre a szimfonikus metal úttörője, a Therion. A svéd zenekar nemrég megjelent rockoperáját, Beloved Antichrist-ot mutatja majd be a Barba Negra Music Clubban, ahol az orosz Imperial Age is fellép The Legacy Of Atlantis című metal operájával, valamint szerepelnek a Null Positiv és a the Devil zenekarok.

Amikor a 15 éves csodagyerek, Christofer Johnsson 1987-ben, eredetileg death metal zenekarként megalapította a Theriont, maga sem gondolta volna, hogy éppen 30 évvel később ugyanezen a néven fejezi majd be a szimfonikus metal színtér eddigi legambíciózusabb kiadványát. A “metal operák” ugyan ma már nem számítanak szokatlannak, de Christofer igyekszik új szintre emelni a műfajt friss albumával: a monumentális, három lemezt kitöltő alkotás a Beloved Antichrist címet kapta. A kiadvány több egy konceptalbumnál: egy teljes rockoperáról beszélhetünk, amely összetett történeti szálat vezet végig, a 19. századi orosz költő és vallásfilozófus, Vlagyimir Szolovjov „Az Antikrisztus története” című könyve alapján.

Összesen 29 különböző karakter tűnik fel a dalokban, és mindegyikőjük saját énekhangot kapott, így a Therion nem csak egy nagy kórust, hanem 29 önálló énekest is bevont a felvételekbe, köztük olyan régi ismerősöket, mint Thomas Vikström, Lori Lewis és Chiara Malvestiti. Nekik köszönhetően a zenekar rajongói a Therion névvel egybeforrt, régről ismert vokálokkal is találkozhatnak, melyek mágikus zenei örvényben keverednek a sok új énekhanggal. A zenekar nemrég tette közzé a negyedik kislemezt az albumról – a Bring Her Home itt hallgatható meg: https://youtu.be/YrA0pFbtaCw

A turnén a Therion természetesen élőben is bemutatja a rockopera néhány új dalát, ami mellett több klasszikus is előkerül a majd’ három évtizedes katalógusból. A turné vendégeként ismét feltűnik az orosz Imperial Age, amely 2016-ban már bemutatkozott a svédek vendégeként. Zenéjük hatásai között a Therion mellett a Nightwish-t, a Manowart, az Avantasiát és a Rhapsody-t lehet említeni. Ezúttal második albumukat, a The Legacy Of Atlantis című metal operát mutatják be, melynek címadó dalát itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/5m2-PSnD7Fs

A budapesti lemezbemutatóra március 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, ahol fellép még a Null Positiv nevű német metal banda, Koma című debütalbumával, valamint a The Devil nevű brit gótikus metal csapat.

a Concerto Music bemutatja: Therion presenting the new metal opera Beloved Antichrist
2018. március 13., kedd 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Therion, Imperial Age, Null Positiv, The Devil koncertek
Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Headbanger és CD Pince boltokban, a Barba Negra recepcióján, a Ticketportal hálózatában valamint a www.concerto.hu, www.tixa.hu és www.barbanegra.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://therion.se/
https://www.nullpositiv.com/
http://www.thedevil.org/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/124115594893262

Kapcsolódó cikkek

Therion, Satra – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Therion – a teljes Leviathan trilógiát bemutatja márciusban a svéd szimfo-metal zenekar

KMZ

A Megadeth és a Therion koncertje is bekerült a Concerto Music tavaszi kínálatába

KMZ

Therion, Imperial Age, Null Positiv, Enemy Of Reality – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Therion: The Best Of Tour ’16 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Therion, Luciferian Light Orchestra koncertek a Barba Negrában

KMZ

Hot News: Therion –»Theli« Deluxe Edition & »Adulruna Rediviva And Beyond« DVD out now!

KMZ

Hot News: Therion – trailer on »Theli« Deluxe Edition posted! Digital version out today!

KMZ

Hot News: Therion – second live video from »Adulruna Rediviva And Beyond« posted!

KMZ

Hot News: Therion – live video from »Adulruna Rediviva And Beyond« posted!

KMZ

Hot News: Therion – trailer on »Adulruna Redivia And Beyond« posted!

KMZ

Hot News: Therion – release »Theli« Deluxe-Edition & new 3-DVD »Adulruna Redivia And Beyond«

KMZ

Therion, Arkona, Heavenshine, Sound Storm – Koncertbeszámoló

Lothwen

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

KMZ

THERION – Les Fleurs du Mal

Lothwen

Therion Interjú

Lothwen

Therion – Koncertbeszámoló

Lothwen

Hot News: Therion – Reveals New Album Title: Les Fleurs Du Mal

KMZ

Hot News: Therion – Anniversary Tour Announced!

KMZ

THERION – Sitra Ahra

Gwanath

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek