Hírek

Thornwill – München, fesztiválok, hazai bulik

Bár a hangsúly még mindig a második lemez, a Requiem For a Fool munkálatain van, a háttérben azért folyik a szervezkedés. Ennek az eredményeképpen a Thornwill április 13-án végre bemutatkozhat Németországban. A helyszín a Garage Deluxe, mely München második legnagyobb klubja. A zenekart elkíséri a Mr. Eddie Krueger (Iron Maiden tribute zenekar) illetve helyi erőként a Pikes Edge zenekar koncertje szerepel még a programban. Reméljük, hogy ezt a bulit több hasonló meghívás követi hamarosan.

Ami szintén biztos már, hogy a Thornwill idén fellép a Pannónia Fesztiválon, illetve lehetőséget kaptak a Zorall Sörolimpián is a bemutatkozásra. Az előbbi eseményre május 27-én kerül sor, az idén új helyszínre (Balatonszemes) költözött Zorall Sörolimpián pedig augusztus 17-én keressétek a zenekart. Természetesen lesz néhány hazai buli is, remek zenekarok társaságában. Március 9-én, a győri Black Rockban a Tűzmadárral zenélnek majd, március 30-án pedig Tatabányán, a Roxxyban a Demonlord és az EGO Project vendége lesz a Thornwill.

A lemezmegjelenés kitűzött időpontja május, így ezzel kapcsolatban is hamarosan érkeznek az információk. Addig is keressétek a zenekart a szokásos elérhetőségeken.

http://www.thornwill.com
http://www.facebook.com/thornwill
http://www.accordmanagement.hu

Kapcsolódó cikkek

Frontembert keres a Thornwill!

KMZ

Thornwill – Requiem for a Fool – a februári Hammer extra melléklete

KMZ

I am Hope – új EP a Thornwilltől!

KMZ

Thornwill – hétfőn jön az új EP!

KMZ

Thornwill – Ízelítő a második lemezről

KMZ

Thornwill – Müncheni buli, lemezbemutató koncert!

KMZ

Thornwill – tesztpengetésből magyarországi képviselő!

KMZ

Thornwill hírek

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek