Hírek

Tony MacAlpine, Spock’s Beard, Annihilator és Miyavi koncertek ősszel

Izgalmas kínálattal készül őszre a Livesounds: szeptemberben és októberben a Spcok’s Beard, Miyavi, az Annihilator és Tony MacAlpine érkezik majd a koncertszervező jóvoltából Budapestre. A négy koncertre már most beszerezhetjük belépőnket.

Idén augusztusban érkezik a Spock’s Beard 12. stúdióalbuma, The Oblivion Particle címmel. A Morse fivérek által 1993-ban alapított amerikai progresszív zenekar ezt az albumot is személyesen mutatja be a hazai rajongóknak: szeptember 21-én az A38 Hajón játszanak majd. Az egész turnén velük tart egy magyar zenekar, a Special Providence, valamint az angol Synaesthesia.

Nem sokkal később, október 9-én Miyavi érkezik Budapestre, aki ezúttal The Others című, tavasszal megjelent lemezét mutatja be a Barba Negra Music Clubban. A japán gitáros tehetsége egyre nagyobb figyelmet vív ki szerte a világon: pengető nélkül, egyedülálló slap (a húrokat megcsapó) technikával szólaltatja meg a hangszert. Miyavi immár több mint 250 sikeres fellépést tudhat maga mögött 30 különböző országban, 4 turné során Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában és Ausztráliában.

Október 19-én a kanadai thrash legenda, az immár több mint 30 éve működő Annihilator érkezik, akik Suicide Society címmel szeptemberben adják ki 15. nagylemezüket, melynek érdekessége, hogy 18 év után ismét Jeff Waters énekel rajta. A bandát ezúttal A38 Hajón csíphetjük el, ahol az ausztrál Harlott és az amerikai Archer is játszik.

Október 30-án pedig Tony MacAlpine érkezik az A38 Hajóra, ahol a Concrete Gardens című új album dalait mutatja be, valamint többek között az Edge Of Insanity, Maximum Security, Premonition és a Chromaticity lemezekről is válogat majd. A világhírű gitárost Aquiles Priester dobos és Bjorn Englen basszusgitáros kíséri majd a turnén.

A Livesounds bemutatja: The Oblivion Particle Tour
2015. szeptember 21., hétfő 19:30
Budapest, A38 Hajó
Spock’s Beard, Special Providence, Synaesthesia koncertek
Belépő: 6500 Ft

A Livesounds bemutatja: We Are The Others Tour 2015
2015. október 9., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Miyavi koncert
Belépő: 6900 Ft

A Livesounds bemutatja: Europe In The Blood Tour 2015
2015. október 19., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Annihilator, Harlott, Archer koncertek
Belépő: 5900 Ft

A Livesounds bemutatja: Concrete Gardens European Tour
2015. október 30., péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Tony MacAlpine koncert
Belépő: 5800 Ft

Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Barba Negra ill. az A38 weboldalán, és az ismert rockboltokban.

Kapcsolódó weboldalak: https://www.facebook.com/LiveSoundProd

Kapcsolódó cikkek

Új időpontban: Gotthard, Tony MacAlpine

KMZ

Egy évet vártunk az Annihilator koncertre: két albumot is bemutat a kanadai thrash legenda!

KMZ

Testament, Annihilator, Death Angel – Koncertbeszámoló

Dehumanizer

Testament, Annihilator, Death Angel – elindult a jegyértékesítés / találkozz a Testament tagjaival!

KMZ

KME videók: Riti Occulti, Spock’s Beard, Hatesphere, Visigoth, Shattered Sun, Revocation, Enforcer

KMZ

Annihilator – új stúdiólemez és koncert az A38 Hajón

KMZ

Spock’s Beard – Bennett Built a Time Machine (Lyric Video)

KMZ

A Spock’s Beard bemutatja a ‘The Oblivion Particle’ első számát ‘Tides of Time’ címmel

KMZ

A Spock’s Beard felfedi a ‘The Oblivion Particle’ kiadási dátumát és borítóját

KMZ

A Spock’s Beard bejelenti ‘The Oblivion Particle’ című új albumát; európai turné ősszel

KMZ

Hot News: Spock’s Beard reveal music video for ‘Submerged’ in conjunction with Prog Magazine UK

KMZ

Hot News: InsideOut Music 20th Anniversary Presents Spock’s Beard on tour with support from Beardfish and Sound of Contact

KMZ

Hot News: Spock’s Beard bring it back home before European tour

KMZ

Hot News: Spock’s Beard launch play-through videos in advance of forthcoming tour

KMZ

Hot News: Spock’s Beard celebrate the release of ‘Brief Nocturnes and Dreamless Sleep’ with brand new lyric video

KMZ

Hot News: Spock’s Beard premiere brand new track through UK’s Prog Magazine

KMZ

Hot News: InsideOut Music 20th Anniversary Presents Spock’s Beard on tour with support from Beardfish and Sound of Contact

KMZ

Hot News: Spock’s Beard announce new studio album and return to the InsideOut Music family

KMZ

ANNIHILATOR – Annihilator

Krisz

ANNIHILATOR – Metal

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek