Hírek

Trioscapes bejelenti új albumát, a „Digital Dream Sequence”-t; új dal elérhető online!

A progresszív/fusion trió, a TRIOSCAPES augusztus 15-én jelenteti meg második albumát a Metal Blade Records-on keresztül. A nyers és lendületes hangulat megörökítéséhez, melyhez a banda az élő koncertek során hozzászokott, a TRIOSCAPES Kris Hilbert (Legitimate Business – Greenboro, NC) szakértelmét vonta be a „Digital Dream Sequence” felvétele során. Az stúdió felszereltsége olyan flexibilitást biztosított a bandának, mint az egyéni vagy bandakénti trackelés, melyet az album bizonyos részeinél alkalmaztak is. Dan Briggs (basszus, Between the Buried and Me), Walter Fancour (tenor, szaxofon/furulya) és Matt Lynch (dob/ütőshangszerek) 2011 nyarán alapították a bandát.

A metalblade.com/trioscapes oldalon meghallgatható az új dal, a „Stab Wounds”, valamint előrendelhető a „Digital Dream Sequence

A TRIOSCAPES fejlődött debütjük óta, a „Digital Dream Sequence” pedig egy sokkal céltudatosabb album. Walter Fancourt így magyarázta „a debüt album meghallgatása után éreztem úgy, hogy tudom milyen a hangzásunk.” Briggs hozzátette, hogy „az első lemeznél csak összeültünk hárman hogy írjuk a zenét az albumhoz, de nem is igazán tudatosult bennünk, hogy albumhoz írjuk.” A „Digital Dream Sequence” írása során az előző két év tapasztalataiból merítettek, a turnékból és mikor összeültek egy kis közös jammelésre. Briggs így folytatta „két év turnézás, együtt zenélés, könnyed kis zeneírás után jobban összerázódtunk és kialakult a hangzás.” Az a bandaként együtt töltött idő a már így is erős felhozatalt egy méginkább öntudatos és behangolt géppé alakította.

Az elkészült dalokat elküldték Jamie Kingnek (Between the Buried and Me, Scale the Summit, Devin Townsend) mixelésre és masterelésre. A régi ismerős producer által végzett végső simítások olyan tisztaságot adtak a hangnak, mely nem áldozta fel a stúdióban elért nyers és agresszív hangzást. A „Digital Dream Sequence” műfajtól függetlenül 2014 legsikeresebb és leginspiráltabb művei közé tartozik.

„Separate Realities” Billboard listahelyezések:
#9 Billboard Traditional Jazz
#80 Billboard New Artist Chart
#12 Billboord Current Jazz
#197 Billboard Top Independent Albums

„Prog-jazz mánia véget nem érő szaxofon orkánnal és pusztító dobolással, amely a Between the Buried and Me legtöbb rajongóját elgondolkodtatná, hogy tulajdonképpen mi a szart tettek a reggeli kávéjukba.” Alternative Press Magazine

Lendülettel teli és zeneileg tehetséges, a trió ütős ritmusok és extravagáns jammelések színes palettáján siklik végig.” ThePRP.com

Az olyan prog megszállottak mint én igazi csemegében részesülnek. Jazzes, fusionös, kraftos és kapós… szinte nem is metál, de az fix hogy király.” MetalSucks.net

A TRIOSCAPES 2011 nyarán startolt el, amikor a basszusgitáros Dan Briggs (Between the Buried and Me) felvette a kapcsolatot Fancourttal és Lynch-el közös munka kapcsán a Mahavishnu Orchestra klasszikusának, a „Celestial Terrestrial Commuters” feldolgozásán. A csapat szórakozott is néhány eredeti ötlettel melyet egy egyszeri élő koncert keretében adtak volna elő. Viszont próbák és koncert után a banda úgy döntött, hogy a zene annyira sokat kihozott belőlük és olyan jó volt, hogy a projekt jövőjét folytatni kell. Írtak még pár dalt nyár végén, október első hetében pedig felvették az első nagylemezüket Jamie Kinggel Winston-Salemben. A TRIOSCAPES a 70-es évek fusion-jét keveri progresszív rockkal, sötét szinkópált ütemekkel, pszichedelikus felvillanásokkal és határokat nem ismerő ugrálós Zappa szerű dallamok és viharos köszörűs hangzás szeretetével.

http://www.metalblade.com/trioscapes

Kapcsolódó cikkek

Trioscapes „Digital Dream Sequence” (Official video)

KMZ

Trioscapes bemutatja „Digital Dream Sequence” stúdió videóját!

KMZ

TRIOSCAPES – Separate Realities

Morhguel

Hot News: Trioscapes – Launch „Blast Off” live performance video and additionally premiere title track from „Separate Realities” on SputnikMusic.com!

KMZ

Hot News: Trioscapes – Launch „Wazzlejazzlebof” on AbsolutePunk.net!

KMZ

Hot News: Trioscapes to release new album „Separate Realities” in May on Metal Blade Records!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek