Twister: Utak nélkül – a “Vissza a jövőbe” című film ihlette új lemez

2016. október elején, a HammerWorld Magazin aktuális számának egyik extra CD mellékleteként jelent meg a TwisterUtak nélkül” című új lemeze a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A 10 új dalt tartalmazó korong érdekessége hogy (lemezen) ezen debütál a csapathoz tavaly februárban csatlakozott új énekes, Fehér Zsolt.

A Fehér Zsolt (ének), Szávai Gergő “Gery” (gitár), Pető Tamás “Hellfire” (gitár, vokál), Puskás Máté “Pusi” (basszusgitár), és Teleki Levente “Dagesz” (dobok) alkotta zenekar a klasszikus heavy metal bandák hangzását megidéző, domináns ikergitárjátékkal alaposan megpakolt, és nagyívű énektémákkal, dallamdús refrénekkel gazdagon ellátott szerzeményeket rögzített harmadik albumára, amellyel ismét egy újabb szintet lépett.

A bő negyven perces CD első felvezetéseként a tavaly ősszel publikált – a Vissza a jövőbe című film ihlette, igen látványos, mozgalmas, három idősíkban játszódó, jó néhány önkéntes szereplőt, valamint egy igazi Delorean autót is felvonultató – „Utak nélkül” címadó dalhoz készített klip szolgált, amelyet a most nyár végén bemutatott „A szökés” című számhoz forgatott videó követett. Két hete a „Zene börtöne” kapott szöveges megfilmesítést, a napokban pedig a lemez zárószáma a „Ma éjjel” jelent meg hivatalos videóként.

Tracklista:
1. Robbanjon szét
2. Utak nélkül
3. Zene börtöne
4. Megmozdult a világ
5. A szökés
6. Hidegben sírsz
7. Én vagyok a lázadás
8. Úgysem változom
9. Nekünk ez így jó
10. Ma éjjel

Kapcsolódó cikkek

Új Twister dal és klip, október elején jelenik meg az új énekessel rögzített „Utak nélkül” nagylemez

NorthWar

Fehér Zsolt a Twister új frontembere

NorthWar

Szülinapi mulatság a Rocktogonban – Twister, End of Paradise, Decaying Incest

NorthWar

Puskás Máté a Twister basszusgitárosa

NorthWar

Twister – videó interjúban beszéltek a 2015-ben érkező harmadik nagylemezről

NorthWar

Twister – készül a harmadik lemez!

NorthWar

Krcsmarik Steew-el erősít tovább a Twister

NorthWar

Twister hírek – tagcsere, új dalok, év albuma jelölés

NorthWar

Twister – A Hős – elkészült a klip!

NorthWar

Hot News: Twister & Demonlord – dupla ünnep a Club 202-ben

NorthWar

Twister – Insight – elkészült az angol nyelvű EP!

NorthWar

Hot News: Twistert Karácsonyra! – angol nyelvű EP a rajongóknak

NorthWar

Twister – Jövőre új lemez, év végén meglepetés

NorthWar

Ősszel Az Ördög Lánya megy majd Mindenen át

NorthWar

Twister – Az Ördög Lánya video

NorthWar

Twister klippremier a Cinema Rock Caféban

NorthWar

Twister – Így imádlak – klippremier!

NorthWar

Twister – az Így imádlak című nótára készül az első profi klip!

NorthWar

Twister "Az Ördög lánya" lemezbemutató koncert a Club 202-ben!

NorthWar

Twister – egy dal ízelítőnek az új lemezről!

NorthWar

Twister – az első lemez a Hammerworld július-augusztusi számában!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár