Hírek

TwoFour zenekar bemutatkozása

2012 év végén, 2013 év elején alakult a zenekar. Mindannyian zenéltünk már korábban (vagy régebbenJ) ismertebb, és kevésbé ismert zenekarokban  (csak néhány példa: Septicmen, Drakkon, Akna Camping, Revans…), és úgy alakultak a dolgaink (vagy úgy hozta az élet), hogy  az ötlet testet öltött ez év január végére a basszeros csatlakozásával. Szerencsére egy helyi zenekar, a Gate segítségével olyan helyen tudtunk próbálni, ami minden igényt kielégített, és azonnal nekiláttunk a dalírásnak. A banda egyébként nagyon”egyhúronpendül”, remekül érezzük egymást (és magunkat), a zene (és annak megalkotása) pontosan illeszkedik az elhatározott koncepcióba – nem véletlenül választottuk a TwoFour nevet. A szövegeket (több van már, hál’istennek) egyenlőre a Béla és én jegyezzük, a zene oroszlánrésze a Tibi „bűne”. Május végére sikerült 5 nótát  csinálni, amivel már úgy gondoltuk, el lehet menni stúdióba. Így kerültünk Bándra, az AMP stúdióba, ahol Pallagi Attilával – akivel már régebben is voltak közös munkáink – nekiláttunk a „kislemez” elkészítésének június elején. Július végére elkészült az anyag. A címe „Hamis glória” lett. Nem gondolkodtunk kiadóban, ismerve a hazai viszonyokat. A netről ingyen le lehet tölteni (Soundcloud,) a Facebook-ra is kiposztoltuk, meg CD-ket is írunk, nehogy lemaradjon valaki:-). Azóta egyébként született egy újabb nóta is, akik élőben hallották, „agyondícsérték”:-).

Túl vagyunk az első megmérettetésen is, aug. 17.-én Várpalotán léptünk fel az Alagsor című helyi nevezetességben, ahol  nem túlzás, de egy forró hangulatú bulit sikerült csapni. Tervek: további új nóták készítése, és jöhetnek az  koncertek is. Még talán a zenekar „hitvallásáról” szeretnék néhány gondolatot megosztani:

Semmiképpen nem akarunk többnek látszani, mint akik (amik) vagyunk. Azokról a dolgokról írunk, amik minket és a körülöttünk élőket érdeklik, zavarják, megdöbbentik, felkavarják. Fontosabbnak tartjuk az élő zene varázsát, mint hogy az legyen a cél, hogy minden minden évben összestúdiózzunk egy lemezt – persze a dalírás az folyamatosan menjen. Szeretnénk azt, hogy a közönség úgy érezze magát jól a koncertjeinken, hogy lássa, mi mennyire jól érezzük magunkat.

[soundcloud url=”http://api.soundcloud.com/users/54328414″ params=”” width=” 100%” height=”450″ iframe=”true” /]

 

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek