Hírek

Új dalt mutatott be az idén 20 éves Slytract

Slytract zenekar idén, 2025 májusában ünnepli a 20 éves fennállását, amely alkalomnak ez az új dal adja meg a súlyát.

Rendkívül büszkék vagyunk erre az új produkcióra. Hangulatában és mondanivalójában is tökéletesen jellemzi a Slytract világát, stílusát, valamint mutatja a zenekar erejét 20 év elteltével is.
A dalt Lengyelországban, a legendás Hertz Recording stúdióban maszterelték, a munkát Wojtek Wiesławski végezte.”

Árulta el a dal kapcsán a zenekar frontembere Melegh Gábor B. énekes / gitáros. Majd így folytatta:

„A Hertz stúdióban – a teljesség igénye nélkül – olyan zenekarok dolgoztak és készítettek lemezeket már, mint a Behemoth, a Decapitated, vagy a Vader. A felvétel és a keverés a miskolci HangArt Recording stúdióban készült, ahol ismét Károly Tamással dolgoztunk egy új, remek és zseniális környezetben, kiváló hangulatban.

A videoklipet itthon forgattuk és ezúttal is Bokros Mártonnal (Smart Apes Film) dolgoztunk együtt. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. A dal természetesen kapott egy borítót is, amely szintén Marci keze munkáját dicséri.


Az Odyssey My Odyssey elérhető minden streaming oldalon, a kiadást a Metal.hu gondozza.

Digitális platformok: https://distrokid.com/hyperfollow/slytract/odyssey-my-odyssey

További info: https://www.facebook.com/SlytractBand

Kapcsolódó cikkek

Megjelent a Slytract legújabb, Exodus Unleashed névre keresztelt kislemeze

KMZ

Slytract – „Tears” [Official Live Video]

KMZ

Slytract – megjelent a harmadik nagylemez

KMZ

Slytract – klip- és dalpremier, áprilisban új lemez

KMZ

Slytract – ennyi volt!

KMZ

Slytract – Elektro/dubstep remix készült a Nexus-ra

KMZ

Slytract – Videónapló a tavalyi Európa turnéról

KMZ

SLYTRACT – Existing Unreal

Menegroth

Slytract – izgalmakkal teli Európa turné után

KMZ

Slytract – Indul a turné!

KMZ

Slytract hírek

KMZ

Slytract – Megjelent az Exisiting Unreal külföldön is, új trailer, akciós lemezrendelés

KMZ

Slytract dalcímek az új lemezről

KMZ

Slytract hírek

KMZ

Hypocrisy, Survivors Zero, Slytract – Koncertbeszámoló

Jillian

DevilDriver, God Forbid, Slytract – Koncertbeszámoló

Jillian

SLYTRACT – Explanation: Unknown

Necrofaust

Slytract Interjú

Necrofaust

Death Warrant, Slytract, Gargara – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek