Hírek

Új divideD szöveges video és koncertinfó

divideD zenekar közleménye:

Bár kényszerű csendben voltunk az énekesünket hónapokra ágynyugalomra kényszerítő baleset miatt, most egy új videóval jelentkezünk, ami az eddig még csak hangfelvétel formájában elérhető, A Hundred Times című dalunkra készült a 2016-os év koncertjein készült képanyagokból. Ez az utolsó, saját kezűleg összerakott videónk, a tavasz folyamán pedig tervben van több videó leforgatása is, immár tapasztalt klipes stábbal a debütalbum dalaira. A lemez pedig készül, a sorozatos csúszások miatt konkrét megjelenést már nem szeretnénk mondani (jobban szégyelljük magunkat, mint a Def Leppard 87-ben és a Tool együttvéve), az biztos, hogy idén kint lesz az album. Több kis külföldi kiadó is érdeklődött a lemezről, a lehetőségekről folynak az egyeztetések. A felvételekkel párhuzamosan egész szépen alakul a vizuális körítése az albumnak, amihez már új pólómintatervek is vannak, ezek remélhetőleg hamarosan megvásárolhatók lesznek a koncerteken. Januárban már neki is mentünk az idei koncertszezonnak, a következő buli pedig február 24-én, pénteken a Dürer Kert 041 termében lesz. Ezen az estén az új lemezét bemutató Ann My Guard és a tagcserén áteső Salvus szegődnek mellénk, és a Stagediving után itt is elnyomjuk a bemutatkozó lemezünk teljes anyagát. Ráadásul a három zenekar egy speciális ajándékcsomagot is felajánlott a koncertre látogatóknak, így mindenképp érdemes követni az eseményt Facebookon!

A Hundred Times szöveges video:

 

https://www.facebook.com/events/1749202345398094/

Website: http://www.dividedband.com

Kapcsolódó cikkek

Csukafejes az ‘Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve’ című 1992-es VHS kultklasszikus világába – Új dal a Divided-től: Split Second

KMZ

Lowland Fest 2022 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

DivideD – zeneileg jó tapasztalat volt

KMZ

Archaic / Divided / Reason / Skyabove – jó érzés volt tomboló arcokat látni

KMZ

Divided – új szöveges videó a készülő lemezhez

KMZ

Remixektől koncertfelvételig – új kislemezzel támad a divideD, szombaton budapesti koncert!

KMZ

Modern dallamos metal elektronikával: megjelent a divideD első nagylemeze!

KMZ

divideD – klip-és dalpremier a novemberben megjelenő Modulus lemezhez

KMZ

divideD – elkészült a Modulus lemez és hozzá a felvezető videoklip

KMZ

divideD – Új taggal bővült a zenekar

KMZ

Tankcsapda feldolgozás divideD-módra és a Modulus lemez dallistája

KMZ

divideD az Arch Enemy előtt a Barba Negra Trackben

KMZ

Elektronikus, maszkos metal a divideD-tól

KMZ

divideD klippremier – Bring Your Daughter…To The Slaughter

KMZ

Megjelent a divideD első kislemeze!

KMZ

divideD – No One To Shoot hivatalos video

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek