Hírek

Új dobossal indul neki a 17 állomásos turnéjának az Omega Diatribe

Láthatóan az együttes legmozgalmasabb nyári szezonja volt idén, ahol a szemfülesebbek kiszúrhatták, hogy az utolsó állomásokon már nem Kiss Tamás ült a dobok mögött. Ez még nem feltétlen adhatott okot arra, hogy bárki is Tamás távozását pedzegesse, ám a zenekar a napokban szétoszlatta a kételyeket, miszerint Kiss Tamás már nem tagja a zenekarnak. A Metal.hu-nak az alábbiakat nyilatkozták egy interjú keretében:„Tommy úgy döntött, hogy félre kell tegye a dobolást, és az élete más szegmenseire szeretne koncentrálni, ezt nekünk is tiszteletben kell tartanunk. Szerencsére nagyon rugalmasan állt a dologhoz és nem kellett lemondanunk egyetlen bulinkat sem, amíg Ricsi felkészítése folyt. Ezért hálás köszönet neki!”

Majd az új dobos hozzátette:
„Szpuszenik Richárd vagyok, én lennék az új dobos. Év eleje óta készülök a zenekarral, rengeteg munkát tettünk bele, hogy gördülékenyen menjen a tagcsere. Hamarosan jönnek az őszi dátumok, ahol engem láthattok majd a zenekarral. Remélem tetszeni fog, amit láttok.

Többek között azt is elárulták, hogy a nagyobb szabású őszi turnéjuk után kicsit elvonulnak, hogy megkezdjék az eddig címet nem viselő IV. lemezük felvételét. Az, hogy ki lesz ezúttal a lemez producere, az egyelőre még rejtély.

Az alábbi helyeken csíphetitek el az Omega Diatribe-ot még idén:

2019.09.20 – Szolnok, Sárga Pub, HU
2019.09.21 – Kaposvár, Angus Music Pub, HU 
2019.10.12 – Tokaj, Tiszavirág Camping, HU 
2019.10.17 – Maliaño, Cantabria, La Tribu, ESP 
2019.10.18 – TorresDe Cotillas,Murcia, Urogallo Rock Bar, ESP 
2019.10.19 – Alzira, Valencia, La Calle Music Club, ESP 
2019.10.20 – Moratalla, Murcia, Sala Zer-Bizio, ESP 
2019.10.25 – Debrecen, Roncsbár, HU 
2019.10.26 – Cluj-Napoca, Zipp It Club, RO 
2019.10.31 – Brno, Melodka Club, CZ 
2019.11.01 – Bratislava, Randal Club, SK 
2019.11.02 – Dąbrowa Górnicza, Rock Out Club, PL 
2019.11.09 – Hatvan, Retro Club, HU 
2019.11.22 – Győr, Rómer Ház, HU 
2019.11.29 – Budapest, Akvárium, HU 
2019.12.13 – Arad, Flex Club, RO 
2019.12.14 – Temesvár, Manufactura, RO

A Tue Madsen névjegyével ellátott 2018-as Trinity c. lemezükkel két díjat is nyertek az idei HangSúly Zenei Díjon, mégpedig:
-Az év stúdióprodukciója
-Az év koncertzenekara

A korong címadó dalához készült klipet pedig alább láthatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=FeH9SBUth-A

Kapcsolódó cikkek

Így hangzana, ha kereszteznéd a Depresszió, a Lazarvs és az Omega Diatribe zenéjét

KMZ

Megérkezett az Omega Diatribe Deviant klipje!

KMZ

Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok

KMZ

Így hangzana, ha kereszteznéd a Lazarvs-t és az Omega Diatribe-ot

KMZ

Megjelent az Omega Diatribe új lemeze Deviant címmel!

KMZ

Komoly témával és súlyos zenével landolt a második felvezető dal a közelgő Omega Diatribe lemezről!

KMZ

Új dal a decemberben megjelenő ötödik Omega Diatribe lemezről!

KMZ

Új év, új energiák az Omega Diatribe fedélzetén!

KMZ

Pénteken 10 éves jubileumi Omega Diatribe koncert az A38 Hajón!

KMZ

Tizedik szülinapja alkalmából új EP-vel rukkol elő az Omega Diatribe!

KMZ

Tizedik szülinapja alkalmából új EP-vel rukkol elő az Omega Diatribe!

KMZ

Lazarvs / Omega Diatribe – minden alkalommal fantasztikus a közönség

KMZ

Omega Diatribe – ‘You Can’t Save Me’ werkfilm

KMZ

Omega Diatribe / Live Life Hard / Eagle Has Landed – az este nagyon jó élményként maradt meg bennem

KMZ

Grandiózus modern metal est Budapesten, az A38 Hajó gyomrában!

KMZ

Omega Diatribe / Nova Prospect / Eagle Has Landed – hatékony hármas

KMZ

Felkavaró klippel sújt le az Omega Diatribe

KMZ

Omega Diatribe – Parallel gitáros videó és idei tervezet

KMZ

Omega Diatribe – változások a zenekar felállásában

KMZ

Omega Diatribe interjú

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek