Hírek

Új Twister dal és klip, október elején jelenik meg az új énekessel rögzített „Utak nélkül” nagylemez

Alig két hete publikálta a Twister a legújabb videóját, „A szökés” címmel. Ez a friss dal a második előfutára az ősszel érkező harmadik, „Utak nélkül” nagylemeznek, mely a HammerWorld Magazinoktóberi számának CD mellékleteként jelenik majd meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A korongra került 10 új számban már új énekesük, Fehér Zsolt hallható.

A 2007-ben alakult fővárosi csapat két demo elkészülte, valamint néhány tagcsere után 2011 nyarán jelentkezett első lemezével, a HammerWorld Magazin CD mellékleteként napvilágot látott„Az ördög lánya” című albummal. Ezután, a következő év karácsonyára a zenekar egy angol nyelvű EP-vel lepte meg rajongóit, melyre ennek legnagyobb slágerei kerültek. Ezt a – szintén HW mellékletes – „Duplacsavar” második nagylemezük követte. A zenekar gerincét adó zenészekhez (Szávai Gergő ’Gery’ – gitáros, Pető Tamás – gitáros , Teleki  Levente – dobos) az elmúlt időszakban új énekes (Fehér Zsolt) és új basszusgitáros (Puskás Máté ) érkezett. Ebben a felállásban rögzítették a két hónap múlva megjelenő új Twister nagylemezt.

Az album címadó dalával már megismerkedhetett a közönség, hiszen a Vissza a jövőbe című film ihlette, igen látványos, mozgalmas, három idősíkban játszódó, jó néhány önkéntes szereplőt, valamint egy igazi Delorean autót is felvonultató klip már tavaly ősszel felkerült a zenekar Youtube csatornájára.A nemrég publikált második előzetes, „A szökés”,  a Twister eddig megszokott hangzásától, zenei hangképétől egy kissé másabb – mondhatni „frissebb” megközelítésben írt – lendületesebb dal.

„Ezen a lemezen is próbáltunk kicsit megfrissülni, az eddigi pár év élményeit, illetve zenei hatásait érvényesíteni, és ezért gondoltuk, hogy az ’Utak nélkül’ című klip után egy olyan dalt teszünk közzé – mint a harmadik LP előfutárját –, ami hangzásilag, és tempóilag is kicsit más, mint eddig hallható volt tőlünk. Ezért esett a választás ’A szökés’ című nótánkra. Az énekes csere mindig a legkényesebb dolog egy zenekar életében, ez nálunk is így volt. Fehér Zsolti előtt is meghallgattunk pár embert, de gyökeresen hangilag nem akartuk megváltoztatni a Twistert, és úgy gondoltuk, hogy ebbe csakis ő illik, így nem lehetett kérdés, hogy ki fogja betölteni a frontemberi posztot. Zsolti bizonyított már a Scorpions Tribute, illetve a Flood in the Desert zenekarokban is. Az új album egyik érdekessége az a szám, mikor Nagy Gáborral – a Wisdomból – duettet énekelnek. De Zsolti rengeteg arcát megmutatja a dalokban. És, hogy hogy vette az akadályokat? Azt  nemsokára hallhatjátok a lemezen.”

Utak nélkül:
www.youtube.com/watch?v=Rd1kAqZixj0

A szökés:
www.youtube.com/watch?v=Tt84nSIvX1c

A lemezen vendégként a Wisdom énekese és egyik gitárosa – Nagy Gábor, illetve Kovács Gábor–, valamint a Cool Head Klan gitárosa Koós Joci szerepel.

A Twister Facebook-oldala:
www.facebook.com/wisdommusic

Kapcsolódó cikkek

Twister: Utak nélkül – a „Vissza a jövőbe” című film ihlette új lemez

KMZ

Fehér Zsolt a Twister új frontembere

KMZ

Szülinapi mulatság a Rocktogonban – Twister, End of Paradise, Decaying Incest

KMZ

Puskás Máté a Twister basszusgitárosa

KMZ

Twister – videó interjúban beszéltek a 2015-ben érkező harmadik nagylemezről

KMZ

Twister – készül a harmadik lemez!

KMZ

Krcsmarik Steew-el erősít tovább a Twister

KMZ

Twister hírek – tagcsere, új dalok, év albuma jelölés

KMZ

Twister – A Hős – elkészült a klip!

KMZ

Hot News: Twister & Demonlord – dupla ünnep a Club 202-ben

KMZ

Twister – Insight – elkészült az angol nyelvű EP!

KMZ

Hot News: Twistert Karácsonyra! – angol nyelvű EP a rajongóknak

KMZ

Twister – Jövőre új lemez, év végén meglepetés

KMZ

Ősszel Az Ördög Lánya megy majd Mindenen át

KMZ

Twister – Az Ördög Lánya video

KMZ

Twister klippremier a Cinema Rock Caféban

KMZ

Twister – Így imádlak – klippremier!

KMZ

Twister – az Így imádlak című nótára készül az első profi klip!

KMZ

Twister "Az Ördög lánya" lemezbemutató koncert a Club 202-ben!

KMZ

Twister – egy dal ízelítőnek az új lemezről!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek