Hírek

V. Kelet Underground Tehetségkutató – összefoglaló

Az V. Kelet Underground Tehetségkutató rockzenei verseny 2015.09.12-én a debreceni Dharma Klubban a XIII. Más-7 keretein belül került megrendezésre, amire 15 zenekar kapott fellépési lehetőséget. Mind a közönség mind az 5 tagú zsűri kivette részét az eredmény kialakításában és a díjak kiosztásában. A rendezvény jó hangulatban és az időbeli kereteket betartva zajlott.
Elég erős mezőnynek bizonyult az idei felhozatal is, így a zsűri nehéz döntés előtt állt, de ha nehezen is, megszületett a végeredmény, amivel reményeink szerint a díjakat kapott zenekarokat tovább tudjuk segíteni a boldogulásukban. (A fenti képen az I. helyezett, a debreceni Astral Dog zenekar látható!)
A cikk közepén megtaláljtok a nyerteseket, illetve a nyereményeket is, amikhez a felajánlóknak szeretnénk köszönetet mondani s végül a cikk végén pedig a zsűri tagjaival ismerkedhettek meg, akiknek külön köszönjük munkáját.
Gratulálunk minden fellépőnek, külön a nyerteseknek! Illetve köszönjük a közönségnek az aktív részvételt és a segítőnek az áldozatos munkát!

Külön köszönet nekik:

A rendezvényen fellépett zenekarok:

Astral Dog (Debrecen)
Bad Habit (Debrecen)
D.E.T. (Gyöngyös)
Havaria Honkakka (Berettyóújfalu)
Heartless (Mád)
Integral Vortex (Nyíregyháza)
KabinLáz (Püspökladány)
reWolver (Hajdúszoboszló)
Roar (Túrkeve-Kisújszállás)
Sásné (Békéscsaba)
Scedio (Hajdúszoboszló)
Traffik (Debrecen)

Képek a rendezvényről – fotók: Péntek Adrienn
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.478988462272444.1073741831.175077989330161&type=3

KIEMELT ZENEKAROK:
* * * * * * * * * * * *

I. helyezett  – ASTRAL DOG (Debrecen)

Nyeremények:

–          Klipkészítés (ChiliMedia)

–          Országos tehetségkutatóban való részvétel (Öröm a zene (Hangfoglalás) –Budapest Music Expo 2015)

–          Fesztivál fellépés (Campus Fesztivál 2016 – Debrecen)

–          Koncert fellépések (Debrecen: Kaptár Klub, Dharma Klub, RoncsBár / Hajdúszoboszló: Rock Cafe)

–          Média megjelenések (Rockvilág.hu Rádió – Rockpanoráma, FM90 Campus Rádió – 120deibel, Fémforgács, RockbookZenevilag.net, Kronos Mortus, UnderviewDebrecenplus.hu, 3MMM Blog, Kelet Underground)

–          Menedzsment csomag (Kelet Underground)

II. helyezett  – SCEDIO (Hajdúszoboszló)

Nyeremények:

–          Koncert fellépések (Debrecen: Kaptár Klub, Dharma Klub, RoncsBár / Hajdúszoboszló: Rock Cafe)

–          Média megjelenések (FM90 Campus Rádió – 120decibel, Fémforgács, RockbookZenevilag.net, UnderviewDebrecenplus.hu, 3MMM Blog, Kelet Underground)

–          Menedzsment csomag (Kelet Underground)

III. helyezett – INTEGRAL VORTEX (Nyíregyháza)

Nyeremények:

–          Koncert fellépések (Debrecen: Kaptár Klub, Dharma Klub, RoncsBár / Hajdúszoboszló: Rock Cafe)

–          Média megjelenések (FM90 Campus Rádió – 120decibel, Fémforgács, RockbookZenevilag.net, UnderviewDebrecenplus.hu, 3MMM Blog, Kelet Underground)

–          Menedzsment csomag (Kelet Underground)

KÜLÖNDÍJASOK:

REWOLVER (Hajdúszoboszló) –  KÖZÖNSÉGDÍJ

Nyeremény:

o   Koncert fellépés a Kowalsky meg a Vega előtt

o   Kelet Underground menedzsment és interjú csomag


HEARTLESS (Mád)

Nyeremény:

o   Fesztivál fellépés a 2016-os nyírbátori DeathCrew Fesztiválon

o   Kelet Underground menedzsment és interjú csomag

ROAR (Túrkeve-Kisújszállás)

Nyeremény:

o   Koncert fellépés a debreceni Kaptár Klubban az Akela előtt

o   Kelet Underground menedzsment és interjú csomag

A ZSŰRI:

(balról – jobbra)
o  Hegyes Gergő – Dharma Klub főszervezője, Wookie-Sound Hangstúdió vezetője, Pit of Saron zenekar gitárosa

o  Tóth Balázs – Rocksuli gitár tanára, Jazz Five zenekar gitárosa

o  Szabó Máté – Rocksuli dob tanára, 2HZKZT (KétHázKözt) zenekar dobosa

o   Papp Mihály – Kelet Underground Tehetségkutató szervezője, Rockvilág.hu Online Rock Rádió Kelet Underground adásának műsorvezetője

o   Ézsiás János – Rocksuli gitár tanára, Stormraizer zenekar vezetője, gitáros-dalszerző

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek