Hírek

Végighallgatható a Sear Bliss új albuma

Sear Bliss Cover240611
Tracklist:

1. Infinite Grey
2. Watershed
3. The Upper World
4. Heavenly Down
5. Forgotten Deities
6. The Winding Path
7. Chasm
8. Feathers in Ashes

Pál Zoltán – Sear Bliss közleménye:

Hat évvel ezelőtt jelent meg az előző lemezünk, tehát nem lehet azt mondani, hogy csúcsra járattuk volna magunkat az albummegjelenési sajtóhírek megírásában. Ilyenkor illik elmondani, hogy ez az eddigi legjobb lemezünk, és aki szerette az eddigi anyagainkat, az nyugodtan vásárolja meg ezt is, lehetőleg az összes elérhető formátumban.
A megjelenés idején mi már fél éve ismerjük a végleges anyagot. Ilyenkor általában fordítva zajlanak az események, az ember a saját lemezét nem jóra szokta hallgatni, hanem inkább előjönnek az esetleges hibák, vagy a „mit kellett volna másképp csinálni” gondolatok. A jó hír az, hogy az eltelt fél év után is ugyanúgy szeretjük, és ugyanannyira büszkék vagyunk erre a lemezre, mint amikor először meghallgattuk a végleges mastert.
Rettentően sok melót raktunk ebbe az anyagba, de elképesztően élveztük az elkészítésének minden pillanatát. Nagyon sok ötletet kipróbáltunk, így az ismert védjegyek mellett néhány új elemmel is bővült a zenei eszköztár: Az egyik dalban András hangdrumon is játszik, egy másikba pedig egy rövid elektronikus zenei alap is bekerült. Ugyanebben a dalban felcsendül egy kórus jellegű rész, aminek az az érdekessége, hogy nem pluginekkel és hasonló trükkökkel oldottuk meg, hanem mi magunk énekeltük fel a stúdióban.
Hogy ezek az új elemek mennyire illeszkednek az eddig megszokott Sear Bliss-féle zenébe, azt mindenki eldöntheti maga, ugyanis a lemez 3 nappal a tényleges megjelenés előtt végighallgatható a Black Metal Promotion YouTube csatornáján.

A Heavenly Down június 28-án jelenik meg digipak CD és háromféle LP verzióban a Hammerheart Records gondozásában. Emellett az ismert streaming felületeken is el lehet kezdeni az ismerkedést a mennyei mélységekkel.
A lemez producere és hangmérnöke korábbi gitárosunk, Scheer „Max” Viktor volt, a mastert pedig Dan Swanö készítette.
A pazar vizuális körítést kapott lemez borítóját Kris Verwimp festette, a booklet pedig Székely Károly Róbert munkáját dícséri.

Az őszi lemezbemutató előtt a következő nyári koncerteken is hallható lesz néhány dal az új lemezről:

június 28.: Lowland Fest, Mártély
Július 4.: A38, Budapest
Július 12.: In Flammen Open Air, Torgau (D)
Július 14.: Rockmaraton Fesztivál, Dunaújváros
Augusztus 3.: Fezen Fesztivál, Székesfehérvár

Pre-order: https://searbliss.lnk.to/heavenlydown

https://www.facebook.com/searblissband

https://www.instagram.com/searbliss

Kapcsolódó cikkek

Sear Bliss, Bohemyst, Perchta – Koncertbeszámoló

Lucius

Sear Bliss – lemezbemutató koncert és Európa-turné

KMZ

Sear Bliss interjú

KMZ

Sear Bliss – 18 év után új klip

KMZ

Sear Bliss – új szöveges video

KMZ

Sear Bliss – 30 éves jubileumi koncert, új lemez

KMZ

Sear Bliss Monastery Ahriman koncert

KMZ

Lowland Fest 2022 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Sear Bliss, Age Of Agony – Koncertbeszámoló

Krol

Nagy András Interjú

Cryonus

Sear Bliss – Shroud (Official Lyric Video)

KMZ

Black metal fesztivál a Barba Negrában – Septicflesh, Inquisition, Sear Bliss, Christian Epidemic és Odius

KMZ

A Sear Bliss lesz az Amon Amarth vendége a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Under The Ashes #2 – Sear Bliss, Ygfan, Gylliath, Necroratory

KMZ

Koncertajánló – Walpurgis Night 2016.: Marduk / Sear Bliss / Bio Cancer / Svoid / Saratan

KMZ

Sear Bliss – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Sear Bliss – Húszéves jubileumi koncert a Club 202-ben

KMZ

SEAR BLISS – Eternal Recurrence

Black_wizard

Hot News – Sear Bliss: Recording New Albums

KMZ

Black Metal Fesztivál – Koncertbeszámoló

Morhguel

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek