Hírek

WatchMe az Éter Plusz Tehetségkutatón

Idén is megrendezésre kerül az Éter Plusz Tehetségkutató, melynek Eger ad otthont, mégpedig festői környezetben, a Bolyki-völgyben. A 24 döntős zenekar közé bejutott a WatchMe, így május 28-án ők is fellépnek a rendezvényen.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Feszt!Eger, mely indulása óta helyet biztosít az Éter Plusz Tehetségkutatónak is. A szervezők a tehetségkutató megalakulása, azaz 2004 óta igyekeznek felkarolni a fiatal, tehetséges zenekarokat, s esélyt adni nekik arra, hogy nagyobb fesztiválokon is bemutatkozhassanak. Idén a WatchMe is bekerült a döntősök közé, így esélyük nyílt versenybe szállni az értékes nyereményekért.

– Nagyon boldogok voltunk, mikor kiderült, mi is részt vehetünk az Éteren. Ez egy igazán komoly lehetőség a zenekarnak arra, hogy szakmai zsűri előtt is megmutathassuk, mit tudunk – árulta el Baracskay Rita, a WatchMe szaxofonosa.

– Bár a zenekar minden tagja rutinos koncertezőnek számít, s együtt is jó pár színpadon álltunk már, az Éteren való szereplésünk másmilyen lesz. Elmondható, hogy mindannyiunk nagy szerelme ez a formáció, így igazi örömzenélésre számíthat tőlünk mindenki, aki május 28-án megtekint minket.

A WatchMe a versenyre való készülés mellett a stúdiómunkálatokat sem hanyagolja el: készül az új daluk, illetve szervezés alatt van a klipforgatás is.

– Másabb hangulatú lesz az All night, mint amilyen a Naked Man volt. Összetettebb, mélyebb, s sokkal többet tudunk majd megmutatni abból a zeneiségből, amit mi itthon képviselni szeretnénk. A klipnél is a hangsúly a zenekaron lesz; a többi egyelőre maradjon titok – mondta el a zenekar szaxofonosa.

Akinek felkeltette az érdeklődését a zenekar, az május 28-án Egerben az Éter Plusz Tehetségkutatón megtekintheti őket. Aki viszont nem szeretne odáig elutazni, az június 15-én, a Közgardenben láthatja fellépni a bandát. 

 

WatchMe facebook: https://www.facebook.com/watchmeband/

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek