Welicoruss – Változások és album megjelenés

2014 elején a szimfonikus black/pogány metál projekt, WELICORUSS egy nemzetközi banda lett, hisz Alexey Boganov a havas szibériai tájakról elköltözött Prágába és a felállás is változott. Az újdonsült tagok:

Dmitriy Zhikharevich – basszusgitár (Oroszország)
Hojko Maric – gitár (Szerbia)
David Urban – dob (Csehország)

November 4-én a banda kitette Facebook oldalára, hogy régóta várt „Az Esm’” albumuk végre elkészült!

Rengeteg vendégzenész hallható majd az album 12 dalán, népi hangszereiken játszva és néhol még egy kisebb kórusban is énekelnek. A mixelést és masterelést Alexey Stecuk (DRYGVA Studio) végezte, az albumfüzetet és a borítót pedig Alex MAYHEM tervezte.

Alexey Boganov: „Nagyon boldogak vagyunk és szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik részt vettek a felvételeken és azoknak, akik ilyen türelmesek és megértőek voltak! Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, mivel túlszárnyalta minden elképzelésünket, de ennél többet csak később mondhatunk, mert most eléggé elfoglaltak vagyunk az ünneplésével : )

A banda jelenleg kiadót keres, valamint készülődik Európát bejáró 2015. tavaszi turnéjára.

www.welicoruss.net
https://www.facebook.com/pages/WELICORUSS/31383996834
https://www.youtube.com/user/welicorussofficial

Kapcsolódó cikkek

Welicoruss koncert Debrecenben

NorthWar

Pénteken Welicoruss koncert lesz a Kék yuk-ba

NorthWar

Hellhammer Fest Winter Edition Magyarországon!

NorthWar

Welicoruss koncert Debrecenben – Vendégzenekar kerestetik!

NorthWar

Welicoruss – Az Esm` (videoklip)

NorthWar

Welicoruss – Elköltözött; új tagok

NorthWar

Hot News: Welicoruss – Released New Issue Of Videoblog!

NorthWar

Hot News: Welicoruss – Released New Video “Sons Of The North”!

NorthWar

Hot News: Welicoruss post new live video!

NorthWar

Hot News: Welicoruss posted two new live videos!

NorthWar

Hot News: Welicoruss – Will Headline Metal Hail Festival 2012!

NorthWar

Hot News: Welicoruss – Released new issue of their video blog!

NorthWar

Hot News – WelicoRuss: Release ‘Kharnha’ Video

NorthWar

WelicoRuss Interjú

morningrise

WELICORUSS – Kharnha MCD

morningrise

WELICORUSS – Apeiron EP

morningrise

WELICORUSS – Wintermoon Symphony

morningrise

Hot News – Welicoruss: Released New Single “Kharnha”!

NorthWar

Hot News – Welicoruss's drummer Elias released his new album "Not a Word about the World"

NorthWar

Hot News – Welicoruss: Rearrangement In The Band

NorthWar

Szólj hozzá!