Hírek

Wisdom – Nemzetkozi vizeken, tavaszi koncertek

3 fontos hírünk van jelenleg, melyeket szeretnénk megosztani Veletek.

Az egyik, hogy örömmel jelentjük, végre nemzetközi kiadóhoz kerültünk, méghozzá a NOISE ART RECORDS-hoz. Nem volt könnyű a döntés, mert a német AFM kiadótól is volt egy igen csábító ajánlatunk, de bizonyos okok miatt végül a Noise Art-tal írtunk alá.
Ezév augusztusában így világszerte megjelenhet a Judas lemezünk, és nem sokra rá tervezzük már a következőt is, melynek dalaival nagyon jól haladunk. A Judasról még annyit érdemes tudni, hogy rajta lesz a kislemezes All Alone dalunk NG által felénekelt verziója is, egy kis kuriózum gyanánt.

A másik, hogy ezzel egyidőben aláírtunk a ROCK THE NATION koncertszervező irodával is, mely elég sok neves bandát foglalkoztat, mint például Sabaton, Brainstorm, Exodus, Finntroll, Kreator, Korpiklaani. Jó kis turnékat várunk a megállapodástól.

A harmadik hírünk, hogy aki tavasszal szeretne látni minket, az SOPRONBAN és BUDAPESTEN teheti ezt meg. Sopronban a Rockfarsangon veszünk részt a Moby Dick, a Lord és a Beatrice társaságában, Budapesten pedig a Dalriada, a Sear Bliss és az Avatarral, a Tavaszköszöntő fesztiválon lépünk fel a Club202-ben. Ez utóbbi rendezvényre több akció is lesz, pl. március elejétől belépőjegyeket lehet nyerni majd rá. Figyeljétek a fellépő zenekarok Facebook oldalait!

Mindkét rendezvényre elkísér minket a ROYAL VODKA, így a megszokott kóstolók és a FÉNY is elérhető lesz mindenki számára.

Wiseman Is Alive!

Kapcsolódó cikkek

A Hammer Concerts bemutatja: Keep Wiseman Alive X. – Wisdom, Delain, Evergrey, Kobra And The Lotus

KMZ

Wisdom: Rise Of The Wise – a sikerlista élén nyitott az új CD

KMZ

Wisdom: Rise Of The Wise – dalpremier a Sabaton énekesével, februárban itt az új album

KMZ

Wisdom – Rise Of The Wise

KMZ

KME videók: Manimal, The Apex, Devil You Know, Billion Dollar Babies, Brainstorm, Vesania, Zygnema, Sólstafir, Degradead, Soulbound, Wisdom, Luca Turilli’s RHAPSODY

KMZ

Keep Wiseman Alive – november 14. szombat

KMZ

Wisdom – Keep Wiseman Alive IX.

KMZ

Wisdom – Újra van Facebook oldal; közeleg az új lemez

KMZ

Wisdom – Anton Kabanen besegít gitáron

KMZ

Wisdom – Őszi turné + Keep Wiseman Alive

KMZ

Wisdom, Powerwolf: videóüzenet Attila Dorntól

KMZ

Wisdom – Marching For Liberty / Keep Wiseman Alive

KMZ

Wisdom – Fabio Lione vendégszereplése az új albumon

KMZ

Hot News: Wisdom – Unveil new front artwork and announce album title and release date!

KMZ

Sabaton, Eluveitie, Wisdom – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Sabaton, Eluveitie, Wisdom – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Wisdom + Sabaton + Eluveitie tour

KMZ

Wisdom – Keep Wiseman Alive, december 8.

KMZ

Wisdom – Judas + Swedish Empire Tour + Keep Wiseman Alive

KMZ

Wisdom – Judas világpremier, majd turné a Sabatonnal

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek