Hírek

Zártosztály dal- és klippremier: a ‘Lassíts!’ című dalhoz forgatott klipet a Schrott Petivel kiegészült zenekar

Új dalhoz készült videoklippel jelentkezett a korai Edda zenészei által alapított ZÁRTOSZTÁLY. A “Lassíts!” című dal az első a Continoom és a Tűzmadár zenekarokból, valamint a The Voice című műsor legjobb Rock-hangjaként megismert új énekessel, Schrott „Schrotify” Péterrel. Talán sokan nem tudják róla, de a szinte már kisfilmnek mondható zenei videó vágója egy nagy szaktudással rendelkező profi film-utómunkás, aki nem más mint a zenekar gitárosa, és a dal szerzője, Csillag Endre.

▶️ Zártosztály – Lassíts! (Hivatalos videoklip)
youtu.be/-byR81jGEBo

A Lassíts! című dal alapötlete körülbelül 30 éve született, de végül nem került fel eddig semmilyen lemezre. Ez talán sorsszerű fordulat volt, mert ez a stadion-rock stílusú szám valószínűleg ebben a formájában a legütősebb. További dalok is kovácsolódnak a műhelyben, így ebben az évben még számíthatunk pár újdonságra az Őrültektől.

A csapat munkássága a fél éves összerázódás után koncerteken is látható lesz hamarosan. Az egyelőre a publikus helyszínek és időpontok:

Május 11 – Jánossomorja – Rockmájus
Június 28 – Balaton fesztivál – Balatonkenese
Július 19 – Miskolc, Gárdonyi Műv. Ház (Bakancsos Edda tagokkal)
Július 20 – Nyíregyháza, Club Hol (Bakancsos Edda tagokkal)  
Október 11 – Budapest

Sok évig a Lord zenekar managereként ismert Horváth Istvánnal dolgozik együtt jelenleg a csapat, ami azt jelenti, hogy további koncertidőpontok is hamarosan napvilágot látnak.

▶️ Zártosztály Facebook:
www.facebook.com/zartosztalyzenekar/

▶️ Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary/

Kapcsolódó cikkek

Zártosztály – Július 26-án nyári osztálytalálkozó különleges vendégekkel a Barba Negrában

KMZ

Zártosztály – holnap koncert a Trip hajón, Csuka születésnapját ünneplik és bemutatják az új EP-t!

KMZ

Zártosztály – 4 számos EP jelenik meg a jövő heti budapesti koncerten, itt a címadó új dal!

KMZ

Zártosztály – Megjelent az ‘Őrült Érzés’ kiadvány, hamarosan koncert Budapesten és Miskolcon

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek