Hírek

Zúzda Tehetségkutató 2014 – A harmadik megmérettetés új helyszínen!

Július 1-én, immáron harmadjára indul el a Zúzda Tehetségkutató! Idén új helyszínen, a belváros szívében található Cinema Rock Cafe-ban tartják a megmérettetés fordulóit!

Nyertesünk 2014-ben sem jelentéktelen ajándékokkal, üres ígéretekkel távozik: igazolja ezt az a tény is, miszerint a két korábbi megmérettetés legeredményesebb zenekarai a következő díjakat tudhatták magukénak: anyagi támogatás, profi videoklip és honlap készítése, stúdiófelvétel, koncert- és turnélehetőség! Ezen felül komoly médiatámogatás is jár a hazai rock médiától: a rendezvénysorozat folyamatos híradása mellett cikkek, interjúk jelennek meg a népszerű orgánumokon, valamint rádiós szerepléshez, további fellépési lehetőséghez juthatnak a résztvevő zenekarok!

A Zúzda Tehetségkutató selejtezőből, elődöntőből, középdöntőből és döntőből áll. Az elbírálásában a magyar rockzenei élet ismertebb zenész alakjai, a média képviselőivel karöltve adják majd a szakmai zsűrit (az egyeztetések fényében hamarosan nyilvánosságra kerülnek konkrét nevek is). Nagy szerepe lesz az összegyűlt közönségnek is, hiszen minden forduló végén általuk is továbbjut valaki!

A nevezéseket július 8-ig a lenti elérhetőségeken várják!

Röviden a két korábbi nyertesről:

Hosszas munka eredményeként végül elkészült az első, 2012-es tehetségkutatónk nyertese, a Dr. Melancholia nagylemeze, Inquisition Playhouse címmel, meghallgatható itt: http://drmelancholia.bandcamp.com/

Bár ez videoklip még nem a nyeremény, ellenben jól mutatja, hogyan muzsikál a 2013-as tehetségkutató nyertese, a Paradigm Shifthttps://www.youtube.com/watch?v=JpsY7or6yI8

Néhány, a megmérettetést követő írás a zenekarról:

–         http://hammerworld.hu/2013/12/18/paradigm-shift-instrumentalis-prog-metal-fertoszentmiklosrol/
–         http://www.rockvilag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4468%253Aveget-ert-a-zuzda-tehetsegkutato-masodik-szeriaja&catid=75&Itemid=111
–         http://www.viharock.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5853
–         http://www.fertopart.hu/rovataink/erdekessegek,_egyebek/2737-feltorekvo_fertoszentmiklosi_zenekar__paradigm_shift_-_videoval.html
–         http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/paradigm_shift_negyszaz_kozul_nyertek_a_zuzdan/2356338/
–         https://www.facebook.com/RedRockHungary/posts/604230186300898

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek