Interjúk

1914 interjú

A kérdésekre Ditmar Kumarberg válaszolt.

Ditmar szeretném a zenédet jobban megismertetni a rajongókkal. Ezért egy kicsit a múltról és az új albummal kapcsolatban teszek fel kérdéseket. Kezdhetjük a háborút? Hogy vagy?

Helló! Rendben vagyok. Egy kicsit fáradt, mert hétfő este van. Csinálgatom a dolgaimat ami egy kicsit fárasztó, de nem a világ vége. Kezdhetjük persze.

Régóta foglalkoztat komolyabban az első világháború eseményei? Mennyire neveznéd szörnyűnek a történteket?

Igazából ez a téma mindig is érdekelt. Még az előző bandámban is, ami egy hardcore punk banda volt, próbálkoztam ezzel a témával. Kicsit fura volt, mert punkot játszottunk és a pokolról meg a világháborúról énekeltünk és senki nem értette a közönségből. Nem tudták eldönteni, hogy ez most punk-e vagy sem. Már 10 éve játszok bandákban és az első projectem egy industrial noise metál dolog volt. 2 albumot vettünk fel és mind a kettő az I. világháborúról szólt, de elég nehéz meghallgatni őket, mert csak zajból áll. Ezután rájöttem, hogy csak erről a témáról akarok énekelni. Amikor szövegeket írok mindig mélyre merülök és sokat olvasok könyveket és memoárokat. Elutazok régi csataterekre és elmegyek az ottani múzeumokba és beszélek a történészekkel és a régészekkel. Én magam is szeretnék háborús régész lenni a következő 15 évben. Ez egy hatalmas része az életemnek és a személyes érzelmeimnek.

Az 1914 stílusa Death /Black metál. Hasonlatként leginkább a Bolt Thrower bandát szokták említeni. Te mit mondanál, milyennek érzed az 1914 zenéjét?

Szerintem nem helyes a Bolt Thrower-hez hasonlítani minket, mert ők teljesen black és death metál. Kurva jók és lenyűgözőek, legendáknak is mondhatók, de ha a Bolt Thrower-ről beszélünk akkor tanítani való brit death metálról és hatalmas punk rock attitűdről beszélünk. Ha valakivel össze akarsz minket hasonlítani, akkor valaki olyat mondanék akiknek már 3 albumuk kint van és mind a világháborúról szól. Már-már klasszikusnak számítanak és nagy rajongójuk vagyok, a God Dethroned. Velük lehet hasonlatokat vonni. És ha zeneileg kell összehasonlítani minket, akkor is inkább a sludge metált mondanám, nem vagyunk blackesek. Nem vagyok annyira metálos. A punk megmozdulásból jövök és inkább annak a híve vagyok. És a black metállal semmi bajom nincs, a Darkthrone-t, Mayhem-et és Abigor-t kifejezetten kedvelem, de ha 1914-ről beszélünk akkor inkább a sludge metált mondanám elsőnek.

2015 és 2018-ban már jelent meg albumotok. Nagyon pozitív fogadtatása volt. Meglepetésként ért vagy gondoltátok, hogy jó lesz, mert minőségi zenét csináltok?

Ha a korábbi albumaink meglepetés érzetéről beszélünk, akkor azok azért voltak meglepőek, mert nagyon sok pozitív visszacsatolást kaptunk róla. Rengeteg értékelést és sok magazinban jelentünk meg. Metal injection, Decibell magazin és pár Metal Hammer-be is. A Hammer 10/10-es vagy 10/9-es értékelést is adott ránk és az év legjobb metál albumának is titulált vagy valami ilyesmi. Ez hatalmas meglepetésként ért minket. És ha a legutóbbi albumunk meglepetéseiről beszélünk, a „The Blind Leading the Blind”-ról, ez az album hozta meg nekünk a kiadónkat. A Napalm Records-ot. Szóval az új album is tele van meglepetésekkel. Megpróbálom elolvasni az összes értékelést és cikket és nagyon örülök nekik. Már csak abban reménykedek, hogy megérdemeljük-e. Az előző albumainknál teljesen váratlan volt minden, de már nagyon keményen dolgozunk, hogy olyasmit hozzunk létre ami megfelel ennek a sok hype-nak.

Ezután jött is a Napalm Records. Szerintem jelenleg ennél jobb helyre nem is kerülhettetek volna! Elsöprő volt a véleményük a zenétekről? Nagyon akarták, hogy menjetek hozzájuk, vagy nektek kellett inkább jobban taposni?

Nem tudom. Amikor kiadtuk az előző albumunkat kaptunk pár meghívást. Egyet egy nagy kiadótól, ötöt pedig különféle amerikai és európaitól, de mivel a mi ukrajnai barátaink is a Napalm-nál vannak, ezért könnyebb volt választanunk. Nagyon gyors válaszolási idejük van és minden kérdésünkre széleskörűen válaszolnak. Ezért döntöttünk mellettük, mert ha a professzionalitást nézzük akkor ők a nyerők és elég érdekes szerződést is tudtunk kötni.

A „Where Fear and Weapons Meet” új album közben meg is jelent náluk. Ami leginkább megfigyelhető, hogy a mondanivaló inkább az életről szól, nem a halálról. A borító is jól jelképezi. Szerinted egy katonának mennyire lehet nehéz egy jóval nagyobb túlerővel szemben harcolni és bízni a legkisebb reményben is?

Mi mind csak emberek vagyunk, és a remény hal meg utoljára. Szóval akármilyen fáradságos csatában is találja magát egy katona, még mindig meg van neki a saját arca és a szerencséje. A jobb dolgokban kell hinnie, hogy még mindig életben van, és majd hazamehet és láthatja a családját. Ez mind reményt ad. Szerintem ez minden katonára minden helyzetben igaz.

A mostani harmadik album is nagyon magas színvonalú. Emlékezetes dalok, vészjósló hangulat, agresszió, atmoszféra, minden mesterfokon. Te hogyan látod, mit mondanál a friss szerzeményekről?

Hogyha valamivel körbe-körbe mész körülbelül másfél évig, akkor el fogsz fáradni. Mi megcsináltuk a számokat, felvettük őket, kikevertük és producáltuk, de már egy kicsit elegem van belőlük és kell néhány hónap pihenés, hogy kicsit el tudjak feledkezni róluk. És majd ezután újra rá tudok nézni az albumra és el tudom mondani, hogy mi hogyan érint meg, de jelen pillanatban kiégettnek érzem magam és semmilyen érzésem sincs egy számról sem. Csak olvasgatom a véleményeket és örülök nekik, de kell egy kis pihenés. Lehet kicsit bonyolultan fogalmaztam meg, de remélem értitek.

Az „…And a Cross Now Marks His Place” dalban Nick Holmes is közreműködik, akit sokan a Paradise Lost-ból ismerhetnek. Milyen reakciója volt, amikor felkértétek? Miért tartottátok ezt jó ötletnek?

Szerintem el tudjátok képzelni. Én sírtam, mint egy kisgyerek, mert mi egy kis banda vagyunk Ukrajnából és sokan nem tudnak semmit az itteni metál környezetről. Persze van pár nagy bandánk, például a Jinjer-t, Nokturnal Mortum-ot mindenki ismeri, de általában Németországból vagy Norvégiából vagy Finnországból sokkal több jó banda jön ki. Mi még csak hasonlítási alapon sem férünk melléjük. Szóval ezért kis ukrajnai metál bandaként amikor meghívtunk egy számunkra legendát, akinek gyűjtöttem a bakeliteit, szalagjaikat és CD-iket, és írtam neki az üzenetet amiben mindent elmagyaráztam a koncepcióról, küldtem mellé szövegeket meg ilyesmiket, fogalmam sem volt, hogy hogyan kéne reagáljak. Aztán azt válaszolta rá, hogy érdekli és küldjek neki többet, akkor gyorsan 1 nap alatt felvettem egy szar demót, és erre 3 nap után válaszolt, hogy szívesen részt venne benne. És ekkor sírtam, mint egy kisgyerek. Őrületes volt. Aztán megcsináltuk és nagyon örültünk neki, de még mindig nem hiszem el.

A felvételekről kicsit beszélnél, hogyan zajlottak és hol rögzítettétek fel a lemezt? Kinek a közreműködése segíttet?

Utálok zenei dolgokról beszélni. Vannak a gitárosaink, akik tökéletes tudják mik történtek… Én nem vagyok zenész, én csak egy énekes vagyok. Semmit nem értek a zenekészülési folyamatokról. Felvették a gitárosok a részüket, a dobos blastolt valamit, a basszeros meg játszott valami hülyeséget. Persze most csak viccelek. Ezt az egész albumot itt a szülőfalunkban vettük fel, de Svédországban keverték és producálták meg. Igazából az előző albumunkat is ugyan az a srác csinálta. Ha érdekel egy szám elkészülésének a folyamata, akkor én igazából csak leszarom az egészet. Van pár dallam és szöveg ötlet a fejembe, és úgy érkezek meg a próbára, hogy ezeket elmondom a többieknek, hogy kezdjünk velük valamit. Ők általában azt válaszolják, hogy: oké, egy újabb adag elbaszott cucc. Király csináljuk! Valami ilyesmi.

Mi volt a terv az új album kapcsán és mennyire tértetek el ehhez képest a végeredménynél?

Le akartuk nyúlni a Sabaton-t. Csak viccelek. Az volt a tervünk, hogy eljuttassuk a zenénket a világ minden pontjára, és ebben sokat segít a kiadó. Ezzel kapcsolatban minden metalhead-hez szólok, a világháborúról, a katonák sorsáról és a történetekről. Európai vagy a világ bármely táján élő metalhead-ekhez akarok szólni ezekkel kapcsolatban. Ha a banda terveiről lenne szó, akkor reménykedünk, hogy turnéra tudunk menni nem sokára, mert gecis covid van még mindig és Ukrajna megint vörös zónás lett. Megint lezárták a határainkat és olyan, mintha be lennénk börtönözve. Remélem a következő év megengedi majd nekünk, hogy sokat koncertezhessünk. Igazából iszonyatos mennyiségű koncertet szerveztünk le jövő nyárra. 68 körül ami magába foglalja az európai fesztiválokat is.

Egy hatalmas támadás lesz tőletek tavasszal. Egy nagyon hosszú turnéba kezdtek. Örömteli pillanat lesz ez. Mit szeretnél mondani elöljáróban, mit fogunk látni, hallani tőletek?

1914-et biztos fogtok hallani, de olyan király bandákkal fogunk turnézni, mint a Konvent, és a Livløs. Nekik most jött ki egy remek műjük. Ha nem hallottátok a legutóbbi albumukat akkor mindenképpen csekkoljátok. Új számokat fogtok hallani vegyítve pár régivel. A „The Blind Leading the Blind” albumról és az első albumunkról lesz pár, de java részt új számok lesznek. Majd valahogy összemixeljük őket, mert 45 perc és 1 óra egy koncert idő. Ennyi idő alatt nem lehet egy egész albumot lejátszani. Ezen kívül a mikrofonállványom egy puska lesz, új egyenruhánk van és pár rozoga sisakot is szereztünk. Ott leszek én is, beborítva sárral, szóval ja. Találkozzunk majd pár koncerten.

Sajnos a saját országodban sem túl rózsás a helyzet jelenleg. Mennyire van lehetőség koncertre és nyomulni egy kezdő zenekarnak?

Ez elég komplikált Ukrajnában koncertet szervezni, mert most csak például, mi 10 koncertet szerveztünk az Egyesült Királyságban. És fogalmunk sincs, hogy kapunk-e majd vízumot, mert Ukrajna nem a legszerencsésebb covid ügyileg. Egyszerűbbnek tűnik Elon Musk-kal kapcsolatba lépni, hogy az űrbe mehessünk az egyik rakétájával, minthogy angol vízumot kaphassunk. Ez egy olyan probléma, amit egyszerűbb lenne megoldani, ha mi is Unió tagok lennénk. Reméljük így is meg tudjuk oldani.

Mit gondolsz, hogyan lehet megoldani vagy elkerülni legjobban a háborúba vezető konfliktusokat? Mennyire gondolkodik rosszul az emberiség?

Emlékszel George Carlin-ra? Neki van egy fantasztikus idézete: ,,Az emberek kurva hülyék, csak fogadjuk el.” Szóval ha egy új világháborúról beszélünk, akkor szerintem 10 vagy 15 év múlva meg fogjuk kapni, mert az emberek egyszerűen buták. Mi ukrajnaiak már 7 éve háborúzunk az oroszokkal, mert ezek a szovjet faszfejek még mindig léteznek, és egy lassan kirobbanó harmadik világháborúnak ígérkezik. Mert sok konfliktus van amit az oroszok generálnak közép-keletiekkel, Afganisztánnal és Afrikával. Szóval ha lesz harmadik világháború az oroszok miatt lesz.

Lenne kedved beszélni egy kicsit magadról, hogy milyen ember vagy, miként éled a napjaidat?

Csak egy átlagos ukrajnai férfi vagyok. Egész nap dolgozok, marketing menedzser vagyok. Minden nap megdolgozom amit kell és aztán a lányommal sétálgatok, vagy megnézünk valami filmet vagy animációt. Próbákra járok még. Ennyi igazából, csak egy unalmas ukrajnai férfi élete.

Ditmar, ha van valamit amit szeretnél még mondani kérlek tedd meg. Köszönök mindent, jó volt beszélni!

Köszönöm, de már mindent elmondtam. Veletek is jó volt beszélni!

Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2021/11/03/1914-interview/

Készült: 2021. október 25.

Kapcsolódó cikkek

1914 – Where Fear and Weapons Meet

Gyrsee

MINENWERFER / 1914 – Ich hatt einen Kameraden

Azagtoth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek