Sziasztok! Nemrég jelent meg debütanyagotok, a „To Whom It May Concern” kislemez. Nem éreztem a hallgatása közben, hogy elégedetlennek kellene lennetek vele túlságosan, bár megjegyzem, szerintem ráfért volna egy vastagabb hangzás. Ti hogy látjátok ezt?
A lehetőségeinkhez képest abszolút vállalható az anyag. A stúdiómunkálatoknál adódott pár probléma, sajnos többnyire nem a mi hibánkból, de igyekszünk inkább tanulni belőlük, mint rágódni rajtuk. Hamarosan nekilátunk a nagylemez felvételeinek, szeretnénk egy nagyobbat lépni hangzás terén, lehetőleg előre…
Az elmúlt évek kísérletezős ideje alatt kialakult zenei stílust (ha lehet valamit rátok húzni ugye) mennyire tekintitek véglegesnek, mennyire hajlotok afelé, hogy tovább kísérletezzetek?
Soha nem törekedtünk tudatosan a stílusunk kialakítására, inkább ösztönszerűen alakult az egész. Nyilván fogunk még változni, de enélkül nincs is értelme az egésznek. Mindannyian sokféle zenét hallgatunk a komolyzenétől kezdve a jazzen és a folkpunkon át a grindcoreig, ezért nem hiszem, hogy valaha is homogén, egyértelműen kategorizálható zenét csinálnánk.
Milyen zenekarok vannak rátok hatással? A zene mennyire fontos az életetekben, akár ha az alkotói részét tekintem, akár a mindennapos szokásaitokat?
Nem tudnék olyan zenekart kiemelni, ami egyértelműen és hallhatóan hatással volt a zenénkre és nem akarom hosszú oldalakon keresztül a hatásainkat sorolni, úgyhogy inkább azokat a bandákat mondanám, amit kritikusok és ismerősök „belénk hallottak”: Opeth, In Flames, Iron Maiden, Mastodon, SOAD… szóval elég vegyes. Bajban is vagyunk, amikor erről kérdeznek…
A zene mindannyiunk életében az előtérben van, néhányan ezen a területen is dolgozunk. Szerintem csak úgy van értelme zenélni, ha imádod, amit csinálsz és képes vagy komoly áldozatokat is hozni érte. Máskülönben folyamatosan szembeköpöd magad és megalázod a társaidat.
Koncepcióról beszélhetünk-e a kislemezzel kapcsolatban, és ha igen, mi ez a koncepció?
Nem volt különösebb koncepció, inkább arra törekedtünk, hogy kiválogassunk négy olyan dalt, ami valamennyire teljes képet ad a zenekarról. Nem volt könnyű feladat… Az EP-n van 5-6 éves szerzemény és viszonylag friss dal is. Az eredeti felvétel még 2006 őszén készült, a HMP viszont csak 2008 áprilisában adta ki a kislemezt, kicsit átdolgozott hangzással. Egyrészt örülünk, hogy régebbi dolgokat is felvettünk és tetszik az embereknek, foglalkoznak vele, másrészt szeretnénk már az újabb dolgainkkal foglalkozni és ledolgozni ezt a fáziskésést.
A zenekarban mindenki hoz ötleteket, vagy valaki egyedül írja az alaptémákat, majd a köré építitek fel a számokat?
Alapvetően Zsolt és Dani, a két gitáros hozza az alapötleteket, de ez nem kizárólagos. A végső dalszerkezet és hangszerelés mindig közös próbatermi munka eredménye. Szoktunk külön gitárospróbákat, dob-basszus próbákat is tartani, de ezek inkább a finomságok tisztázására vannak. Ebből a nagy demokráciából persze adódnak konfliktusok, de eddig minden ellentétet fel tudtunk valahogy oldani. Úgy érzem, mindenki megtalálja és meg tudja valósítani saját kis világát a zenében, zeneszerzésben.
Honnan jött az, hogy három stílust is ötvözzetek úgy, hogy közben a két fő vonaltól (death metal / progresszív rock) ne nagyon mozduljatok el?
A már említett sokféle zenei hatás találkozási pontja talán ezeknél a stílusoknál van, ezért ezek a legmeghatározóbbak. Nem teljesen tudatosan kevergetjük a stílusokat, inkább az a lényeg, hogy nekünk tetsszen a végeredmény és élvezzük játszani. Saját magunkat általában így szoktuk definiálni: modern metal death, hardcore és prog hatásokkal. A progresszív jelzőt személy szerint nem szeretem, mert egy elkoptatott, tartalmatlan valami. A Dream Theater valamikor az Awake lemez környékén tényleg progresszív volt, de még ma is annak hívják, az utolsó Pain of Salvation valóban progresszív és annak is titulálják, de nekem a Dødheimsgard is progresszív, pedig másoknak csak death metal. Ha a progresszív jelző azt jelenti, hogy valami előremutató, egyedi dolog, akkor szívesen vállaljuk, ha a magamutogató, öncélú zenei maszturbációra utal, akkor nem.
Nagyon jól kiegészíti a felvételen egymást a két ének és a zene a progresszív hatásokat tekintve. Tudatos ez a váltogatós játék, hogy egyszer hol az ének dallamosabb és a zene súlyosabb, vagy épp fordítva?
Ez nem koncepció, nagyrészt a hangszerelésre vezethető vissza. Ha van egy kétszólamú énekdallamunk, akkor általában felesleges még három harmóniát rápakolni a gitárokkal, mert könnyen nagy katyvasz lesz az egész. Ez visszafelé is igaz. Persze ezek sem aranyszabályok, inkább arról van szó, hogy talán már túljutottunk azon, hogy mindent egyszerre mutassunk meg, megpróbáljuk támogatni egymás dolgait ahelyett, hogy egymás ellen dolgoznánk és csak a saját hangszerünket erőltetnénk.
Milyen rendszerességgel tudtok próbálni, mennyi időt tudtok zeneszerzéssel, gyakorlással tölteni?
Általában heti két próbánk van. Ha éppen nincs koncert és valaki nem ér rá, akkor el-elmarad néhány próba. Hétköznap este, munka után gyakran csak lenyomjuk párszor a koncertprogramot és kész. A kreatív próbák főleg hétvégén, vagy ünnepeken vannak, ilyenkor tiszta aggyal sokkal jobban haladunk és nem vagyunk annyira érzékenyek egymás hülyeségeire. Otthoni gyakorlásra, zeneszerzésre jó lenne, ha több idő jutna, de a zenekart hátráltató problémák ebből még sosem voltak.
Hol voltatok utoljára játszani, és hová készültök legközelebb? Milyen sűrűn léptek fel?
Az utolsó koncertjeink a pecsás Killswitch Engage és az Antiparádé voltak. Mindkettőt nagyon élveztük. A Pecsában hatalmas élmény volt a nagyon nagy közönség (szerintem még összesen nem játszottunk ennyi embernek, hehe) és a KSE és AILD tagok közvetlensége; jót buliztunk a backstageben. A kékyukas Antiparádé pedig az egyik legjobb klubbulink volt, jó közönséggel, zenekarokkal, hanggal és szervezéssel. Legközelebb szeptember 25-én leszünk a budapesti After Musicban a Megazetor és a Salvus társaságában, utána pedig szintén Pesten, a Trafóban játszunk a Megazetorral és az As Heart’s Bleedinggel. Havonta általában két-három alkalommal lépünk fel, ez valamikor kevesebb, valamikor több. Eddig nagyrészt Budapesten játszottunk, de szeretnénk minél többet játszani vidéken is. Sajnos ez nem egyszerű, mert hatan vagyunk és ez az útiköltséget eléggé megdobja.
Ki készítette a kislemez borítóját, és milyen ötlet alapján épült fel a végleges verzió?
A borító Zsolt munkája, ő a Képzőművészeti Egyetemen végzett. Az alapötlet tőle származik, mivel mindenkinek tetszett nem nagyon szóltunk bele. A zenekarfotót az öccse, Juhász Tomi készítette, aki iparművészetis és sok zenekar és a nagy metal újság fotósa. Ő szokott fényképezni a koncertjeinken, ezúton is nagy köszi neki! Lassan fel kéne tölteni valahova a képeket… Szerencsére sok zenekarral kapcsolatos dolgot meg tudunk oldani családi/baráti körben, ez nagyon nagy segítség.
A kislemez megjelenése óta eltelt időszakban mi történt a zenekarral, milyen ötletek, tervek vannak a jövőre nézve?
Sikerült jó alaposan megkoncerteztetni az EP-t, sok – szinte kivétel nélkül pozitív – kritika is megjelent róla. A nagylemez zenei anyaga olyan 70-80%-ban készen van. Előreláthatólag 10-12 dal lesz rajta, köztük az az REM feldolgozás is, amit a Metalchampre készítettünk, de nagy sikere miatt azóta is játszunk. A jogi részével remélhetőleg nem lesz gond. A felvételek télen lesznek, reálisan valamikor jövő tavasszal jön ki az album. Jó lenne majd megturnéztatni valami nagyobb zenekar mögött, de ez még arrébb van…
Mi a véleményetek a honi underground helyzetéről, mind a koncertezési lehetőségeket, mind a szervezői hozzáállást tekintve?
Szerencsére egyre több jó zenekar van, a dinoszauruszok pedig talán kihalnak, hiszen a legtöbben csak röhögnek rajtuk… A koncertlehetőségek nem a legjobbak. Mi szerencsére elég sok embert ismerünk, mert megfordultunk már pár zenekarban, de így sem olyan könnyű. Szervezői részről sem könnyű a helyzet, nehéz pénzt adni a zenekaroknak, mert az italbevételből általában senki nem kap, a belépőkből meg jó, ha a benzinpénz megvan. Az emberek pedig nem járnak koncertekre, mert úgyis szarul szól… a hangtechnikán meg nem fejlesztenek, mert úgysem jön senki. Kicsit ilyen 22-es csapdája az egész, bár mostanában vannak jelek, hogy talán változik valami. A zenekarok hozzáállása sem mindig hibátlan. Nem kell milliókat költeni cuccra, de a meglévőt ki kell használni és meg kell tanulni használni, nem pedig a körülményeket és a hangmérnököt fikázni (bár sokszor ez sem alaptalan). Az emberi része megint egy más dolog; ha egy Killswitch Engage megteheti, hogy egyenrangú félként kezeli a kis hülye magyar zenekart, akkor ez nálunk miért nem megy?
Köszönöm az interjút, további jó munkát!
Mi köszönjük a lehetőséget! Üdv mindenkinek!
WEB:
http://www.myspace.com/alosingseason
www.alosingseason.hu