Abigor Interjú

Print Friendly, PDF & Email

2007. jan 22, 16:30 :

Az Abigor zenekar sok black metalos rajongó körében szívesen hallgatott muzsikát játszik. 1993 óta jelen van a black metal sceneben és jelentős szerepet is tölt be. Persze lehetséges, hogy sokan a korai időszakot kedvelték, de azért még nem egy elfeledett zenét nyomatnak most sem a srácok. Jó pár érdekes dolgot megtudhattok Petertől teljesen a kezdetektől!

Hail Peter! Először is szeretnék köszönetet mondani, amiért elfogadtad ezt az interjút. Általánosságban egyébként mi a véleményed az interjúkról? Bizonyos zenekarok (pl. az ukrán HATE FOREST) egyetlen interjút sem adtak teljes fennállásuk során, az ABIGOR hozzáállása azonban sosem volt ilyen ezen vonatkozásban. Úgy véled, hogy szükséges zenekaroknak gondolataikról, érzéseikről beszélni ilyen fórumok keretében? Szerinted a zene önmagában nem elég, hogy elérje az emberek lelkét, s ezért van az, hogy a bandák hajlandóak interjúkat adni egyáltalán?

Jobban szeretem az e-mail interjúkat, de amúgy annyira nem érdekel… a zenekaron múlik.Ami a kérdés második felét illeti, persze hogy szükséges. Persze az interjú promóciót is jelent, s ha nem ismered az adott zenekart, az interjú szolgáltat némi információt, így egyfelől ott a zene, másfelől pedig hozzájutsz némileg részletesebb, szokatlanabb infókhoz, egy olyan hátterhez, amit a lemezek hallgatásával nem feltétlenül tudsz meg kapni.

Másodsorban, örömmel üdvözlöm ismét a scene-ben a zenekart (habár már egy ideje visszatértetek tulajdonképpen)! Talán nem kevésszer kérdeztek erről mostanában, de össze tudnád foglalni Olvasóinknak azokat a tényezőket, eseményeket, melyek a zenekar rövid időre szóló feloszlásához vezettek? Mennyi szerepe volt ebben az előző lemezkiadótoknak?

Ideje volt véget vetnünk a bandának akkoriban, annyira elegem volt mindenből… A scene-ből, az úgynevezett barátokból, és főként abból, hogy nem tudtam egy normális felállást összehozni, illetve a Napalmos szarakodásból a 2003-ra tervezett albumot illetően. Már mindent elmondtam erről a témáról, egy csomó oka volt ennek, el kell fogadni. Most újra feltámadtunk, s erősebbek vagyunk, mint valaha!

Ha már a Napalm Records szóba került, hogyan látod a mostani tevékenységüket? Személyes véleményem szerint túl sok igazán jó bandájuk nem maradt, s mintha a Black Metalt is kisöpörték volna a kiadó háza tájáról!

Nincs hozzáfűznivalóm, az a kiadó szívás! Ne foglalkozzatok velük, s basszatok a repertoárjukra!

Րszintén szólva, először kissé meglepett, hogy az EAL kiadóhoz szerződtetek végül. Hogyan jött létre a kapcsolat köztetek? Nem volt ez egy kissé újszerű dolog számotokra, tekintve, hogy annyi éven át állt mögöttetek a Napalm, s kiadó kérdéssel egyáltalában nem kellett foglalkoznotok?

Nem emlékszem… Azt hiszem, T. T. volt az, aki elindította az End All Life kiadós kapcsolatot.
A Napalmos szerződésünk véget ért, már több, mint 13 éve csesztek át minket, természetes volt, hogy újra kell kezdeni a dolgokat. Különféle ajánlatok érkeztek egyébként, de az End All Life egy nagyon fair szerződést ajánlott, s a filozófiájuk is nagyszerű, az Undergroundban tevékenykednek, de nagyobb kiadók is terjesztik az anyagaikat, így számunkra tökéletesek voltak, s már nagyon várjuk a több évre kiterjedő közös együttműködést.

Most pedig néhány dolgot szeretnék kérdezni a csapat kezdeti időszakáról. Hogyan emlékszel vissza a korai évekre, amikor még az egész BM jelenség tényleg Underground szinten állt, kevesebb bandával, kevesebb kiadóval stb…? Hogyan látod a fejlődés kérdését? Osztod azon véleményemet, miszerint az ember ne próbálja a múltat visszahozni mindenáron, hanem örüljön, hogy részese lehetett azon időszaknak?

Furcsa érzés visszagondolni azokra az időkre, főleg azért, mert ma egyre többen tekintik befolyásoló bandának az ABIGOR-t. Mi ezt fennállásunk alatt sohasem vettük sézre, számunkra természetesen mentek a dolgok. Én, személy szerint, nem vesztegetek túl sok időt arra, hogy a korai éveken elmélkedjem, nagyszerű volt, de az én utam más. Szerintem a múltba tekintés gátolja a jövő felé vezető utat!

Az ABIGOR mindig hű maradt a gyökerekhez, s végig Underground zenekar maradt. Hogyan változtak személyes nézeteid, hozzáállásod az évek során? Még mindig ugyanazok a céljaid, mint kezdetben?

Ezt nehéz megmondani. ’93-ban indultunk, tehát egy rakás dolog megváltozott, de alapvetően még mindig az Undergroundban gyökerezünk. Másfelől viszont nem azért, mert a Black Metal stílus megváltozott az évek során. Személyes hozzáállásunk még mindig ugyanaz, ömmegvalósítás és -kifejezés az extrém Metal területén, Sátáni, antihumánus értékek kifejezése zenén keresztül, persze más nézőpontból szemlélve.

A BM színtér viszonylag sok zenekara a DM frontról érkezett. Ezen vonatkozásban mit kell tudnunk az ABIGOR-ról? A korai demókat hallgatva nem igazán érezni ilyesmi zenei hatást a dalokban. Hogy állsz a Death Metallal? Van esetleg kedvenc bandád a stílusban?

Olyan ős Metal bandákon nőttünk fel, mint a SLAYER, KREATOR, VOIVOD, CARNIVORE, POSSESSED, VENOM, CELTIC FROST, meg ilyenek. De persze ahogy kezdett az egész extrémebbé válni, mi is hallgattunk Death Metalt, viszont nem gondolom, hogy ez hatott volna az ABIGOR-ra. Szeretek persze néhány régi bandát, de zeneileg szerintem elég nehéz különbséget tenni Death és Black Metal között, különösen manapság, ez csak behatárolná a bandák zenei kifejezését. A régi DEATH, vagy például DISMEMBER albumait ma is hallgatom, vagy mondjuk a MORGOTH “Cursed” lemezét.

S a mai BM színtérről mi a véleményed? Mely bandákat támogatod? Mostanában hallottál valami érdekes zenekart?

Főként még mindig azon bandákat támogatom, akiket évekkel korábban is, tehát azokat, akikkel kapcsolatban állunk, illetve szeretünk, függetlenül attól, hogy Black Metal vagy nem. Kedvencek? Nehéz megmondani, de például a MARDUK “Plagueangel” albuma, vagy a FUNERAL MIST és ONDSKAPT nagyon bejönnek.

Mostanára már elég sok kiadványotok van. A teljes diszkográfián végigpásztázva, tudnál mindegyik kiadványról röviden szólni? Hogyan látod az adott anyagot ma, mi a legfontosabb vele kapcsolatban, esetleg valami hozzá fűződő emlék stb…?

a) Ash Nazg… demo
Lószar, elcseszett ének, de nagyon büszke vagyok rá, mert ez volt az első életjelünk 1993-ban.
b) Lux Devicta Est demo
A vokál még mindig szörnyű, de minden ezzel az anyaggal kezdődött. Hatalmas fejlődést mutatott, s a zene még mindig tetszik…
c) Promo tape II/’94
Hehe, az ének, hányás! De a minősége jobb
d) Moonrise demo
Miután Tharen elhagyta a zenekart, egy új ABIGOR született. A demó után írtuk alá az első szerződésünket
e) In Hate and Sin (kiadatlan demo)
A bemutatkozó albumhoz készítettük ezt a felvételt. Zord és agresszív, intenzív Black Metal a legjobb fajtából.
f) Verwüstung / Invoke the Dark Age album
A debütáló album, amire még mindig büszkék vagyunk. Egy 1994-es mestermű!
g) Orkblut – The Retaliation mini album
Abban az időszakban a legfrissebb anyagunk volt, koncept anyag, s még mindig nagyszerű.
h) Nachthymnen (From the Twilight Kingdom) album
A legsikeresebb, de szerintem leggyengébb albumunk
i) Opus IV album
Egy új korszak kezdete, őrület és hatalmas emócionális dalok
j) Apokalypse EP
Szerintem még mindig a legjobb anyagunk!
k) Supreme Immortal Art album
Epikus anyag, elkúrt hangzással
l) Structures of Immortality EP
Instrumentális felvételek a Supreme Immortal Art anyagról. Nagyszerű!
m) Origo Regium 1993-1994 gyűjteményes anyag
Gyűjtőknek való anyag, limitált kiadás, s furcsa újra meghallgatni
n) Channeling the Quintessence of Satan album
Technikás és rendkívül sötét album
o) In Memory MCD
Tisztelgésünk az ősi Mestereknek, a rajongóknak pedig egy gyűjteménybe illő darab.
p) Satanized (A Journey Through Cosmic Infinity) album
Egy afféle köztes anyag, nehéz megmondani… Jó album, egy más felállással, s rossz hangzással
q) Shockwave 666 EP
A “régi” ABIGOR vége

Mit kell tudnunk az új album anyagáról mind a zene, mind az ideológia szempontjából? A myspace oldalatokon néhány részlet már hallható, s ezek ismét egy nagyszerű anyagot sejttetnek! A lemez címe (Fractal Procession) már eleve figyelemfelkeltő, mesélj tehát kicsit a koncepcióról!

Zeneileg rendkívül széles spektrumot fog át. Nagyon technikás és komplex, s biztosra veszem, hogy sokan nem fogják megérteni. Ideológiailag messze a legsötétebb illetve nihilistább anyag eddig. Mindenképpen antihumánus!

A Chaos Sacrum kiadó jóvoltából az első néhány ABIGOR kiadvány bakeliten is hozzáférhető (bár néhány már teljesen elfogyott ezek közül). Azt hiszem, ez a második alkalom, hogy ABIGOR bakelit kerül kiadásra! Annak idején a Napalm miért nem jelentette meg lemezeiteket ebben a formátumban? Egyébiránt szereted a bakelit anyagokat?

Az összes korábbi kiadványt a Chaos Sacrum licenszelte, a következő anyag a Nachtymnen, illetve egy limitált demó box lesz. Hogy miért nem a Napalm? Mert idióták! Soha nem akartak bakelit kiadványt, ezért eldöntöttük, hogy egy másik kiadóval intézzük. A Napalmnak a bakelitekre nincsen joga, ezért kerestünk ehhez egy elkötelezett kiadót!
T. T. a nagy bakelit fanatikus. Én is szeretem őket, bár nekem most már nincs lemezjátszóm.

Az ABIGOR mindig is egy jellegzetes, egyesek számára furcsa, hangzással rendelkezett. A korábbi anyagok produkciójával mennyire vagy ma elégedett? Mennyire volt ennek a jellegzetes hangzásnak anyagi, illetve technikai oka?

Az volt a probléma, hogy a végleges verziók mindig jól szóltak, de a maszterelésnél mindig sikerült elkúrni a hangzást. Volt tehát egy jó keverés, jó hangzás, ami aztán a maszter után furcsán és elcseszetten szólalt meg. Szeretjük az albumainkat, de néha a hangzás tényleg elég furcsa.

Ami a dalaitok tempóját illeti, nem nagyon volt eddig még teljesen lassú nótátok. Várható -e ilyen a jövőben esetleg? Nem azért, hogy görcsösen ragaszkodnék ehhez, csak pusztán kíváncsiságból kérdem?

Nem tudom, nem tervezünk semmit sem előre a dalszerzésnél, az csak jön magától. Én személy szerint nem szeretem a lassú dalokat, szerintem túl unalmassá válnak.

A bandának mindig is volt egy afféle Kozmikus kisugárzása, aurája, amit én személy szerint nagyon szeretek. Erről mit tudhatunk? Érdekelnek ezek a témák egyébként?

Szeretjük az ilyen hangzásokat, s mindannyiunkat vonz a legsötétebb univerzum ellenállhatatlan örökkévalósága, illetve annak tudatalatti hatása. Nem tudom, egyszerűen mindig az ABIGOR befolyásoló része volt ez, s tökéletesen illik hozzánk.

Most pedig beszéljünk néhány ideológiai témáról. Az ABIGOR mindig is egy nyíltan Sátáni banda volt. Szerinted a te sátánizmusod változott valamennyit a kezdetekhez viszonyítva, vagy még mindig ugyanaz a hozzáállásod?

Az én szemszögemből nézve minden megváltozott, némelyik dolognál akár 180°-os fordulatot is vettem. Az ABIGOR viszont még mindig Black Metal zenekar, s még mindig Sátáni. Azt mondhatom, hogy én(mi) jóval nihilistábbak lettem(lettünk), elvesztettük hitünk a dualista felfogásban, úgy, mint a jó és a rossz, ez szimplán baromság. Lehet isten, van Sátán, de egyiknek sincs szüksége a másikra. Vannak démonok/angyalok, más dimenziókban, de tesznek ránk. Emberek? Mi a szar, csak nézz körül, s érzed az ellenük irányuló megvetést, nem?!

A mai Sátánizmusról mit gondolsz? Black Metal körökben úgy tűnik, rengeteg ága van már ezen filozófiának, mint például a vallásos Ördög Imádat, mások nemzeti érzelmekkel keverik.

Ahogy mondtam, az én “ördögimádatom” nagyon személyessé lett az évek során, sokkal szélsőségesebb, több fénnyel és árnyékkal… Nagyon sok tapasztalatom volt, ami nagyban befolyásolt. De sem az én, sem az ABIGOR Sátánizmusa nem közönséges sátánizmus, azaz fordított keresztény gondolkodásmód, attól jóval összetettebb, sokkal valóságosabb, s nehezebb megérteni.

A Gonosz/Gonoszság kérdését hogyan látod? Szerinted egy Sátánistának gonosznak kell lennie, vagy a gonosz egy ember alkotta relatív minőség csupán?

Mi a “gonosz” és a “jó”, nulla, semmi! Két gyerekem van, s nem vagyok elég gonosz ahhoz, hogy az ABIGOR-ban játsszak? Vagy ahhoz, hogy Black Metalt játsszak? Ez baromság! Muszáj gondolkodnod, az agyad használnod, gondold meg kétszer, mi az, amiért érdemes élni, mit ajánl neked az élet! Magasan a “normális” emberek fölött, és beteg morális értékeik fölött állunk, ezt páran gonoszként definiálnák. Én ezt inkább objektív gondolkodásmódnak tartom, az istent és a gonoszt az emberiség találta ki, nem kevésbé a vallások!

Egy korábbi interjúban olvastam, hogy hiszel a párhuzamos dimenziókban, illetve hasonló dolgokban. Szerintem ezeket a dolgokat nagyon jól megfogják David Lynch filmjei, mint például a Mulholland Drive is. Szereted a filmjeit, illetve a hasonszőrű alkotásokat?

Րszintén szólva nem tudok semmit David Lynch filmjeiről, s ő magáról sem.

OK, Peter, most itt megállok kérdéseimmel. A végén ismételten szeretném megköszönni a nekünk szánt időt. Ha úgy gondolod, valami még esetleg kimaradt, akkor itt a lehetőség!

Köszönet az érdeklődésért. A legfrissebb hírekért látogassátok meg a www.infernalhorde.com/abigor illetve www.myspace.com/abigorhordeoldalakat. Ne feldjétek, hogy a Fraclal Procession tavasszal érkezik!

Web: www.infernalhorde.com/abigor

Ezt a cikket eddig 1 495 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..