Interjúk

Aeon Interjú

(scroll down for English Version)

Zeb, te és Tommy az Unorthodoxban kezdtetek el együtt zenélni, de egy évvel később Defaced Creationre változtattátok a neveteket. Erre miért volt szükség?

Kaptunk egy levelet valami kiadótól hogy már van egy Unorthodox nevű banda, szóval meg kellett változtatnunk a nevünket hogy ne pereljenek be minket a p*csába. Akkoriban pedig még csak 17 voltam, úgyhogy nem hiányzott ilyesmi.

A Santeria demónak, melyet még Unortodoxként vettetek fel, milyen visszhangja volt annak idején? Terjesztettétek egyáltalán azt a demót?

Arra az anyagra csak pár kiadótól és helyi emberektől kaptunk reakciókat. Akkoriban még senkinek sem volt nete, szóval nem olyan volt mint ma a myspace-el meg ilyenekkel.

Defaced Creation név alatt egy demót, két split anyagot és egy lemezt adtatok ki, ezeket hogyan foglalnád össze? Hűen reprezentálták a csapat által képviselt zenei világot? Miért és mikor oszlott fel a banda?

Hát ha ezt dobtuk piacra akkor nyilván ez a stílus tükrözi a bandánkat. A korai próbálkozásoknál még nagyon sok stílust kevertünk mielőtt elkezdtük ezt a Florida-style zenét a teljes albumon.

Az Aeon a Defaced Creation folytatásának tekinthető? Úgymond a DC romjain alakult?

Szerintem nem teljesen. Amikor Arttu elhagyta a D.C.-t, úgy döntöttünk abbahagyjuk, mivel akkoriban ő volt az egyetlen gyorskezű dobos a környékünkön, de aztán írtam pár death metal számot, és amikor 6 dal kész volt megkértem a három D.C. tagot akik nem gitároztak hogy vegyük fel együtt az új anyagot, Morgan Nordbakkot pedig pár szólóhoz kértem fel. Akkoriban úgy éreztük, hogy valami király dolog kezdődik ezzel, ezért megalapítottuk az Aeont, és elküldtük a demót pár kiadónak, végül pedig a Necropolis adta ki EP formájában, ez lett a Dark Order.

A Repugnant kivételével mindannyian a technikás floridai death metal szellemében alkottok, szakítva a klasszikussá vált Sunlight (Entombed) hangzással, mi erről a véleményed? Tudatos lépés volt ez?

Egyszerűen csak azt a stílust játszottuk amit a legjobban kedveltünk. Szeretem az Entombed-ot, a Grave-t meg a hasonló bandákat, de leginkább az US-stílus fekszik nekem. Hallgatásban és játszásban egyaránt. Ilyen egyszerű.

Az évek folyamán nálatok is többször történtek tagcserék, főleg a basszusgitáros posztján, ennek mi volt az oka? Személyi és zenei ellentétek, elfogyott a lendület, a lelkesedés vagy…?

Mindig más volt az ok. Arttunak például a lelkesedése fogyott el, és úgy érezte hogy Nils jobban hozzánk illik. Johannak mindig teljesen más volt a véleménye mint a mienk, és nagyon nehéz volt ezzel megbékélnie, közben pedig nekünk sem hiányzott hogy minden kis döntés miatt viták legyenek. Max nehezen viselte a sok utazást, Victornak pedig egyszerűen nem volt elég ideje ránk.

Milyen módszerekkel vesztek fel egy-egy anyagot? Van-e valamilyen jól bevált formulátok, stratégiátok?

Általában először a dobokat vesszük fel, aztán a gitárt és a basszust, végül pedig az éneket. A Path of Fire-nál viszont a gitárral és a basszussal kezdtünk, aztán pedig a dobokat és az éneket vettük fel, és így is működött.

Első sorban a Deicide, a Morbid Angel, a Monstrosity és a késői Cannibal Corpse hatását érzem a zenéteken, ezzel egyetértesz? Gondolom ezek a bandák a fő kedvenceitek is, igaz?

A Monstrosity-t igazából nem hallgattam, de a Deicide, Morbid Angel, Cannibal Corpse, Suffocation, Nevermore és a Meshuggah nagy inspirációt nyújtott szövegek terén. Gitárosként pedig a Nevermore-os Jeff Loomis-on kívül sokan hatással voltak rám. Marty Friedman játéka a Megadeth Rust in Peace albumán pedig hatalmas ihletet adott az egzotikus dallamaival. Ezen kívül világzene is inspirált, közép-keleti és hasonló dallamok is.

A szövegeitekről mit érdemes tudni? Azok is komoly Deicide hatásról árulkodnak.

Értem mire gondolsz, Tommyt nagyban inspirálta Glen Benton énekstílusa, de a szövegek eltérnek tőle. Amikor tinédzser volt, Tommynak voltak problémái Jehova Tanúival a mindennapos látogatásaik miatt. Egyszerűen nem hagyták békén.

A jelenlegi Aeon tagságot mennyire érzed erősnek, egységesnek? Mindannyiatoknak egyformán fontos az Aeon?

Nem beszélhetek mindenki nevében, de számomra ez az a stílus amit legjobban élvezek játszani és hallgatni, ezért az Aeon mindig is elsődleges volt nekem.

Úgy tudom, hogy mindnyájatok érdekelt egyéb csapatokban is, pl. Diabolicum, Sanctification, Souldrainer, Divine Desecration, Chastisement, Endless Torture, In Battle stb., ezekben továbbra is aktívak vagytok? Rendszeresen szakítotok időt ezeknek a projecteknek, bandáknak?

Marcus még mindig játszik a Souldrainer és a Sanctification soraiban, Nils pedig a Dark Funeral-ban. Ezeken kívül egyik említett banda sem aktív már.

Találkozhatunk-e a nyáron veletek fesztiválokon? Netán önálló turnéra indultok? Magyarország szerepel a terveitekben, ami a koncertezést illeti?

Épp most végeztünk a Death Feast Open Air fesztivállal Németországban, ami igazán király volt. Egyelőre nincsenek turnék tervbe véve, így Magyarország sem, de nagyon szeretnénk már koncertezni, és Magyarországra is szeretnénk eljutni, mivel egyike azon kevés európai országoknak ahol még nem jártunk.

Mi a véleményed a pózerekről, a trendlovaglókról, illetve azokról, akik teljesen mást csinálnak manapság, mint pályájuk kezdetén, pl. Entombed, Metallica stb.

Az Entombed-ot és a Metallica-t én nem látom pózernek. A Metallica igazából maga határozta meg a trendet, és akkorára nőttek hogy már nem kell trendekkel foglalkozniuk. Egyszerűen csak nem tudnak már jó zenét írni. Az Entombed pedig más mint amilyennek indultak, de szerintem még most is állat zenét játszanak. Csak más módon.

Köszönöm szépen a válaszokat és sok sikert a zenekarnak!

Köszi nektek is. Remélem találkozunk idén Magyarországon!

/Zeb

——————————-

ENGLISH VERSION:

Zeb, you and Tommy started playing music together in Unorthodox, but, after a year, you changed your name to Defaced Creation. Why was it necessary?

We got a letter from a recordcompany or something saying that they had a band called Unorthodox, and that we needed to change our name or they would sue our asses. And I was only 17 so I didnt really wanna chance.

What was the response to you Santeria demo that was recorded as Unorthodox? Did you spread that stuff at all?

The only response that we had was from some recordcompanies and from people in our city. At this time noone had the internet so it was not like it is today when there is myspace and stuff.

You made one demo, two split materials and one full-length under the name Defaced Creation, how did you sum up these stuffs? Did they represent the musical path of the band well? Why and when the band did disband?

Well if that was what we released then I guess it represent the bands music of course. I think we mixed alot of styles on the early stuff before we finaly started playing Florida-style on the full length.

Can Aeon be considered as the continuation of Defaced Creation? Was it founded, so to say, on the remains of DC?

Not really in my opinion. When Arttu left D.C. we decided to quit since he was the only fast drummer here at that time, but I wrote new death metal songs on my own, and when I had 6 songs written I asked the 3 members from D.C. that did not play guitar if they could help we record my material, and I also asked Morgan Nordbakk to record some leads too. It all felt like we had something cool going on at that time so we decided to form Aeon, and we sent the demo to some recordcompanies and thats when Necropolis rec said that they wanted to release it as it was as an EP and that is what became Dark Order.

Except for Repugnant, you all compose in the vein of technical, Florida death metal, saying goodbye to the classic Sunlight (Entombed) sound, what do you think of this? Was it a conscious step?

We just played the style that we liked the most. I like Entombed and Grave and all those bands, but it is the US-style that I love the most. Both listening to and to play. Simple as that,

During the years, you had quite some line-up changes, mainly on the bassist position, what was the reason for that? Musical and personal conflicts, running out of enthusiasm or…?

Different reasons every time. Arttu for example ran out of enthusiasm and he also felt like Nils would fit us better than he would. Johan always had the total opposite opinion as the rest of us and he also had a hard time to compromise about it, so no one of us really felt like going through a conflict in just every little decision that we had to make anymore. Max had a very hard time being on the road, and Victor just did not had the time that we needed.

How do you record your materials? Any well-working strategy or formula?

Usually we record drums first, then guitars and bass, and finally vocals. However for Path of Fire we recorded guitars and bass first and then drums and finally vocals, and that worked too.

I mainly feel the influence of Deicide, Morbid Angel, Monstrosity and later Cannibal Corpse on your music, do you agree with this? I suppose those are also your fave acts, aren”t they?

I have never really been listening to Monstrosity, but Deicide, Morbid Angel, Cannibal Corpse, Suffocation, Nevermore and Meshuggah have really inspired me as songwriter. As a guitarist there are other people exept for Jeff Loomis of Nevermore that have influenced me. Marty Friedman´s work on Megadeth´s Rust in Peace is a huge inspiration with his exotic tones. Also different worldmusic, middle eastern tones and stuff like that have inspired me alot.

What should we know about your lyrics? Those are also telling of serious Deicide influence.

I see your point there, Tommy is very inspired by Glen Benton´s singing style, but the lyrics that Tommy writes are different that Glen´s. During his years as teenager Tommy had som problems with the Jehovas Witnesses paying him a daily visit everyday. They just would not leave him alone.

How much do you feel stable the current Aeon line-up? Is Aeon equally important to all members?

I can not really speak for everyone, but to me it is the style that I enjoy playing and listening to the most so I have always had Aeon as my big prior.

As far as I know you”re all involved in other bands such as Diabolicium, Sanctification, Souldrainer, Divine Desecration, Chastisement, Endless Torture, In Battle etc. Are you still active in these bands? Do you have regularly time for these acts?

Marcus is still playing in Souldrainer and Sanctification, and Nils is still playing in Dark Funeral. Besides that there are no more of those bands active anymore.

Can we catch you in Summer fests? Any chance for a tour maybe? Is Hungary in the plans regarding gigs?

We just did Death Feast Open Air in Germany which was a really cool festival. No tours planned for the moment, and no Hungary, but we would love to tour right now, and we would love to visit Hungary since that is one of very few lands left in Europe that we still have not been to.

What do you think of posers, trend riders, and those bands that play totally different music than at the beginning like Entombed, Metallica, etc.?

I really dont see Entombed or Metallica as trend riders. Metallica kind of set what is going to be trendy, and they are so huge that they dont have to care about trends. They just dont seem to be able to write good music anymore. And Entombed is different than they were in the beginning, but I still think that they kick ass. Just in a different way.

Thanks for the answers and good luck with the band!

Thanks to you too. Hope we will meet in Hungary this year!

/Zeb

WEB: http://www.myspace.com/aeon666

Kapcsolódó cikkek

AEON – God Ends Here

KMZ

Hot News: Aeon announces new guitarist Ronnie Björnström!

KMZ

Hot News: Aeon launch ‘Still They Pray’ performance demonstration!

KMZ

Hot News: Aeon’s latest album ‘Aeons Black’ to be released on vinyl the 18th/21st of January!

KMZ

Hot News: Swedish Aeon and German Over Your Threshold to go on G/A/S Tour supporting Obscura in March of 2013!

KMZ

Hot News: Aeon – New In-Studio Video Footage Posted

KMZ

Hot News: Aeon – Stream whole of new album ‘Aeon’s Black’ with Terrorizer!

KMZ

Hot News: Aeon – Album Streaming In Its Entirety Courtesy Of Terrorizer Magazine

KMZ

Aeon Interjú

KMZ

Hot News: Aeon post new song exclusively via MetalSucks!

KMZ

Hot News: Aeon post new in-studio video update via Guitar World!

KMZ

Hot News: Swedish Death Metallers Aeon premiere new song ‘Still They Pray’ exclusively via German Metal Hammer!

KMZ

Hot News: Swedish Death Metallers Aeon post first studio report feat. bass and vocal recordings!

KMZ

Hot News: Swedish Death Metallers Aeon unveil ‘Aeons Black’ lyric video!

KMZ

Hot News: Aeon – Swedish Death Metal Squadron Unveil “Aeons Black” Lyric Video

KMZ

Hot News: Swedish Death Metallers Aeon to unleash fourth full-length album ‘Aeons Black’!

KMZ

Hot News: Aeon UK/Ireland headline tour confirmed with support from Dyscarnate and Ageless Oblivion!

KMZ

AEON – Path Of Fire

Dr. Feelgood

AEON – Rise To Dominate

conatgion

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek